Az Animáció mesterszak elsősorban azokat a BA diplomával rendelkező fiatalokat várja, akik ebben a műfajban látják a kiteljesedés lehetőségét, és már rendelkeznek bizonyos alapvető ismeretekkel a szakmához kapcsolódóan. A szakirányú végzettség mellett az egyéb területekről érkezők számára is nyitott a felvételi eljárás, hiszen annak során elsősorban a tehetséget, saját víziót, szorgalmat és elhivatottságot értékelik a portfóliót minősítő oktatók. Érdeklődéssel várják azok jelentkezését, akik úgy gondolják, hogy noha ezidáig nem próbálkoztak a műfajjal, az egalizáló tárgyak segítségével felzárkóznának, s nagy szorgalommal, türelemmel, beavatást nyernének az animáció világába. 

A BKF animációs képzéseit vezető M Tóth Éva a szakindítással kapcsolatban hangsúlyozta, hogy itt, a korábban a mozgóképművész mesterszakon belül működő animáció specializációhoz viszonyítva, nagyobb óraszámban, koncentráltabb ismeretek megszerzésére nyílik majd lehetőség. A kiemelt fontosságú alkotói animációs tervezés és a korszerű digitális technikák elsajátítása mellett műfajelméletet, forgatókönyvírást, dramaturgiát, hangdesignt, vágást tanulhatnak a hallgatók, valamint gyártási, produceri- és vállalkozásindítási ismereteket is szerezhetnek. Az okleveles animációs tervezőművész diploma birtokában összetett projektek, komplex szakmai folyamatok irányítására is képesek lesznek a végzettek.„A naprakész technikai háttér, praktikus szemlélet, kiváló tanárok, segítőkész diáktársak garantálják a magas minőséget, a szak együttműködő partnerei pedig a valós szakmai kihívásokról, konkrét gyakorlati feladatokról gondoskodnak. A mesterképzésbe minél több praktikus ismeretet szeretnénk beépíteni, mivel ezzel az alapszak esetében már nagyon jó tapasztalataink vannak. Fontosnak tartjuk, hogy a végzett diákjaink ténylegesen el tudjanak helyezkedni a pályán, de egyéb ismeretköreik is legyenek, például tudjanak pályázni egy-egy filmterv megvalósítására. A színvonalas digitális eszközpark mellett klasszikus műteremmel is rendelkezünk, így ki-ki könnyen megtalálhatja a neki testhezálló irányt, esetleg kreatívan keverheti a kettőt a koncentrált alkotói tervezés során.”

bkfkep2

Bárczy Örs

Az Animáció mesterszakot M Tóth Éva Balázs Béla-díjas animációsfilm-rendező, főiskolai tanár vezeti, a tanári kar oszlopos tagjai a számos kiemelkedő nemzetközi díjat, többek közt Annecy-nagydíjat elnyert Gauder Áron, a több műfajban is fesztiválnagydíjas rendező, Csáki László és Bacsó Zoltán, a máig egyetlen Oscar-díjas animációs filmünk, A légy operatőre. A digitális oktatást olyan kiváló tervezőművészek segítik, mint Kiss Melinda és Selján Márk, a társterületek speciális ismereteinek mesterei között pedig ott van többek között Szigetvári Andrea zeneszerző és Muhi Klára dramaturg.

A képzés sajátossága továbbá, hogy a BKF-en egyedülálló sokszínűségben vannak jelen a párhuzamos szakokon más mozgóképes szakterületek hallgatói is, így lehetőség nyílik arra, hogy a projekteket különböző műfajok alkotói közösen fejlesszék, ezzel pedig olyan közegben szerezzenek gyakorlatot, amely a külső szakmai környezetet modellezi. Kiemelt fontosságúak a hangdesignnal, filmhanggal való praxis szintű tanulmányok. A Főiskola jó kapcsolatot ápol a Zeneakadémia zeneszerző hallgatóival, több kiváló zemeszerző, hangmérnök tanít nagy óraszámban a szakon, és rendelkeznek mindazon eszközökkel, amelyek segítségével a hallgatók önállóan is tudnak hangot felvenni, alkotni, szerkeszteni. A vágásban profi vágóprogramok és kiváló szakemberek segítik a diákokat, akiknek képessé kell válniuk arra, hogy azokat a munkafázisokat, melyek akár az önálló filmkészítéshez szükségesek, színvonalasan elvégezzék, és bármilyen feladattal szembesülnek, feltalálják magukat. Luxusnak tűnhet, de a 35-mm-es filmre forgatás is e tanulási folyamat része, a trükkasztal, a klasszikus módszerek megismerése, ötvözése a legkorszerűbb technológiával, így a régi újrahasznosítható, új életre kelthető, „reanimálható“ az új kornak megfelelően.

„Bár még csak két alapszintű diplomázott évfolyamunk van, diákjaink már komoly eredményeket értek el a hazai és nemzetközi fesztiválokon. Kiemelkedő például a tavaly végzett Simon Balázs portfóliója, aki már elsős korában diákfilmfesztivált nyert, két év múlva pedig Re című videoklipjét a világ hat legjobb animációs klipje közé választották, majd a legígéretesebb tehetségű fiatal alkotó díját is elnyerte. Már kezdetben fontos elismeréseket, díjakat kapott Dell’Edera Dávid – az ő diplomafilmje az első olyan munka, amit immár a Médiamecenatúra Program is támogat –, Ottlik Anna, aki talán a legtöbb alkotással volt jelen a nemzetközi fesztiválokon, és aki Hertelendi Amandával az idei KAFF-on díjat is nyert közös munkájukkal. Amanda, ahogy Dávid is, korábban a Szolnoki Nemzetközi Filmfesztiválon szerepelt kiemelkedően. Tavaly a kolozsvári FEST-en négy díjat hoztak el hallgatóink, többek közt Mészáros Bori a The Last Yeti című alkotásával, amit évfolyamtársaival közösen, félévi bábanimációs gyakorlatként készítettek. Tehát nem csak a diplomafilmek fontosak, bármilyen kreatív, igényes munkát támogatunk, s a magunk lehetőségeivel – technika, műhely, folyamatos, többoldalú tanári segítség – igyekszünk segíteni. Az új műformákkal való kísérletezésre főleg a mesterszintű képzésben van lehetőség, ilyen területre vezettek többek között a Libri támogatásával készített, Csáki László által mentorált "könyvtrailereink" vagy a komplex, grafikus, animációs felkészültséget igénylő számítógépes játékok (Postlines, Rödönyi Csilla). Hallgatóink egy része már az animációs iparban dolgozik, szükség van rájuk, keresettek. Az animációs műhelynek is egyre emelkedő számú külső megkeresése van, ezeket az „élő“ feladatokat is megpróbáljuk beilleszteni a tanulási folyamatba. – mondta M Tóth Éva az eddigi sikerekről.

Az Animáció mesterszakra pótfelvételi eljárásban még lehet jelentkezni, erről augusztus 5-én a pótfelvételi nyílt napon bővebben is hallhatnak az érdeklődők.