A 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál Latin-Amerika szekciójának sokszínű válogatásában 56 animációt láthatnak a műfaj rajongói. A fesztivál olyan kolumbiai remekműveket vetít, mint a Cannes-ban debütált A csodálatos oroszlánfiú (The Magnificent Lion Boy) és a Behálózva (Enhebrado); valamint az Oscar-döntőig jutott Jelzőlámpa (Semáforo) és az IgenIgenIgenIgenIgenIgen (SiSiSiSiSiSi) című rövidfilmek. Megismerkedhetünk a dél-amerikai ország úttörő kísérleti animációjával is, a León Prozak különös élete (Los Extraños Presagios de León Prozak) által. A KAFF-on egészen friss műveket is láthatunk: ilyen például Simon Wilches Munkaidő: egy hivatalnok élete és halála (Business Hours) című hatpercese, mely 2015-ben készült és az Annecy Animációs Filmfesztiválon lesz a világpremierje.

A fesztivál vetíteni fogja Argentína legkiválóbb animációs rendezőinek alkotásait is: Juan Pablo Zaramella a közönséget és a kritikusokat egyaránt meghódító, élőszereplős Luminarisát, valamint Santiago Bou Grasso több, mint 100 díjat nyert, Az alkalmazott (El Empleo) című animációját. Grasso új műve, az Apa (Padre) is szerepel a programban, mely egy diktátor lányának története által enged betekinteni a közelmúlt lappangó emlékeibe.

A szekció kiemelt programpontját alkotja a brazil Alê Abreu kivételes filmje, A fiú és a világ (O Menino e o Mundo), mely sokfajta művészi technikával jeleníti meg a modern világ problémáit egy gyermek szemén keresztül. Az apahiánytól szenvedő kisfiú elhagyja faluját, és felfedez egy világot, melyet állati kinézetű gépek és különös lények uralnak. A számos díjat nyert filmet Kecskemét Főterén is vetítik a nagyközönségnek!

A Latin-Amerika szekció kurátora a kolumbiai Juan Camilo González. A számos fesztiválon díjazott rendező a Bogotái Egyetem után Dél-Kaliforniában folytatta animációs tanulmányait, jelenleg a Nanjangi Egyetem PhD-hallgatója. Társalapítója a Moebius Animación csoportnak, melynek missziója a latin-amerikai és spanyol kísérleti animációs művészet megismertetése a világgal.

(forrás: KAFF)