A Médiatanács 2012 elején hirdette meg Magyar Média Mecenatúra programja keretében az animációs filmek gyártását támogató Macskássy Gyula pályázatát. A kiírás idén háromfordulós és összesen 120 milliós keretösszeg áll rendelkezésre az animációs filmek készítésére. A most lezárult első fordulóban a Médiatanács öt pályázó filmterveinek megvalósítását támogatta összesen 37,2 millió forinttal.

Rófusz Ferenc, Oscar-díjas rendező A Toppik című animációs filmterve különleges lényekről szól. Ők az ajándékozás művészei; játékokat gyártanak és a világ összes ünnepén ezekkel szereznek örömet. A toppikat csak egy vasútvonal köti össze a világ többi részével azért, hogy az általuk gyártott ajándékok eljuthassanak mindenhová. A toppik maguk is szeretnek kalandos történeteket hallgatni és különleges tulajdonságuk, hogy érzelmeik kisugároznak a ruhájukra, így lelkiállapotuktól függően számtalan színben pompáznak, és imádják a kakaót...

Rofusz Ferenc A Toppik latvany 500



Szalai Györgyi játék- és dokumentumfilm rendező ezúttal animációs film készítésére nyert támogatást. A Templomépítő az organikus építészet mestere, Makovecz Imre előtt tiszteleg, akinek életművét számtalan épület őrzi szerte a Kárpát-medencében. Az építész sajnos mégsem élhette meg, hogy budapesti álma, az új felső-krisztinavárosi templom megvalósuljon. Szalai Györgyi filmje az animáció segítségével kelti életre a papíron maradt terveket.

A támogatott animációs filmtervek között van Kovács Márton Bab Berci köve című munkája, amely Lázár Ervin meseregényének, a Bab Berci kalandjainak egyik epizódját dolgozza fel. Varga Csaba Bojtorján történetei címmel készít rajzfilmsorozatot; Kapitány Frigyes, az Amiről senki sem mesél című animációja pedig egy hős gyurmahernyó kalandjait meséli el.

Az elkészült filmeket először a közszolgálati csatornák képernyőjén mutatják majd be. A pályázati eredmények részleteiről, a többi nyertesről és a támogatások összegéről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Támogatási terület honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

(A képeken Rófusz Ferenc A Toppik című filmjénak tervei láthatók.)