Mesemozi

A március 21–22-i hétvégén délelőtt és kora délután a gyerekeké a főszerep, őket a visegrádi 4-ek, azaz cseh, lengyel, szlovák és magyar mese- és diafilmekkel, a 100 részes Magyar népmesékkel, valamint vers- és dalfilmekkel várják a moziban. Az Örökmozgó előterében berendezett rajzfilmes műhelyben napközben az alkotókedvű gyerekek el is készíthetik a saját animációs filmjüket. A moziban vetített több mesefilm eredeti, festett rajzaiból az Örökmozgó előterében nyílik kiállítás.

animorokmozgo1 600

A magyar animáció legjava egykor és ma

Az esti vetítéseken találkozik régi és új. Az idén júniusban 30 éves Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) eddigi díjnyertes filmjeiből, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, azaz a MOME elmúlt 30 évének animációs diplomafilmjeiből is látható egy-egy izgalmas válogatás, többek között Bucsi Réka sokszorosan díjnyertes Symphony No. 42. című alkotása, amely rajta volt az idei Oscar szűkített tízes listáján is.

Az est fénypontjai az elmúlt évek legsikeresebb magyar animációs rövidfilmjei lesznek, melyeket maguk a filmek rendezői párosítottak össze kedvenc régi magyar animációikkal. És hogy kinek miért az adott filmre esett a választása, azt megtudhtajuk személyesen az alkotóktól, akik az esti vetítéseket felkonferálják.

Premierfilm: Leftover

Az Örökmozgó Animációs Filmnapokon premierfilm is lesz! Itt látható itthon először a nemzetközileg elismert magyar alkotópáros, Bánóczki Tibor filmrendező és Szabó Sarolta fotóművész különleges hangulatú animációs rövidfilmje, a Franciaországban készült Leftover (Maradék). A film, melyben hat magányos sorsot ismerhetünk meg, 'Equality and Diversity Award’ díjat kapott a világ legnagyobb rövidfilmes fesztiválján, a francia Clermont-Ferrandi Rövidfilm-fesztiválon.

Az Örökmozgó Filmmúzeumban tartott vetítéssorozat különlegessége, hogy a legtöbb rövidfilmet klasszikus módon, 35 mm-es filmszalagról vetítik. A Visegrádi Négyek négy ország közt utazó mesefilmvetítés-sorozatát (Animation in Action!) a Visegrádi Alap támogatta.

A részletes filmlista itt olvasható.