Arany olajfa díjat nyert Gothár Péter Paszport című alkotása a második alkalommal megrendezett Európai Filmfesztiválon(jún. 2-től 9-ig) az olaszországi Leccében. A fődíjat a világhírű lengyel filmrendező, Krzysztof Zanussi által vezetett nemzetközi zsűri ítélte oda a magyar filmesnek.

A Börcsök Enikő, Nagy Mari és Kocsis Gergely főszereplésével készült film érdekessége, hogy díszleteit maga az alkotó tervezte. A Magyarországra érkező ukrán lány hányattatásainak történetét az idei Filmszemlén mutatták be először, ezt követően szerepelt a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Panoráma szekciójának műsorán, majd megkapta a legjobb rendezés díját Wiesbadenben. A Magyar Filmunió sajtóirodájának tájékoztatása szerint a filmet a közeljövőben bemutatják még Pulában, Moszkvában, Karlovy Varyban, Jeruzsálemben, Londonban, Torontóban és Sao Paulóban. Az alkotás természetesen terítékre kerül a franciaországi magyar kulturális évad keretében is La Rochelle-ben.
(MTI)