A pécsi filmszak továbbra is elsősorban a filmelméleti és filmtörténeti oktatásra fog fókuszálni, de a gyakorlati óráknak is fontos szerepe lesz a tanrendben: ezen a téren leginkább a kísérleti filmekre, a videóesszékre és a társtudományokhoz jobban kötődő dokumentumfilmekre kerül a hangsúly. A BA alapszak mellett ősztől elinduló Dokumentumfilmrendező MA-szak is szervesen kapcsolódik ehhez a szemlélethez. A tanszék jövőbeli tervei között szerepel egy pécsi székhelyű kísérleti filmes fesztivál elindítása, illetve ehhez kapcsolódóan tudományos konferenciák és absztrakt filmes workshopok szervezése.

András Csaba a pécsi Kerényi Károly Szakkollégium tanára, a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének tagja. Ideológiák a trópusokon című doktori disszertációját 2018-ban védte meg a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. Tanulmányai, kritikái, szakfordításai és vitacikkei többek között a PRAE, a Filológiai Közlöny, a Híd, az Apertúra, a Literatura és a Jelenkor folyóiratokban, valamint az Új Egyenlőség és a kolozsvári "a szem" portálon jelentek meg. A Mércén ideológiakritikai cikksorozatot ír. Leginkább a filmtudomány határterületei foglalkoztatják: a retorika- és az ideológiaelmélet, a kortárs kritikai kultúrakutatás, a politikai esztétika és a ludológia. András Csaba tudományos munkái itt olvashatóak.

Csönge Tamás az International Society for the Study of Narrative és a Magyar Filmtudományi társaság tagja, Perplexive Perspectives, Distorted Discourses című, filmelbeszéléselmélettel foglalkozó doktori disszertációját 2018-ban védte meg a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. Írásai jelentek meg az Acta Universitatis Sapientiae Film and Media Studies, Frontiers of Narrative Studies, Apertúra, Metropolis, Prae, Imágó, és Literatura folyóiratokban. Kutatásai a komplex filmek poétikai sajátosságaihoz, a filmnarratológiához és a retorikai filmelmélet területeihez kapcsolódnak.

Kling László a PTE Művészeti karán végzett festészet és vizuális nevelés szakon 1999-ben, később az ELTE esztétika szakán is diplomát szerzett. 2004-től a PTE filmtudományi tanszékén óraadó tanár, később mestertanár. Az egyetem hallgatóival több alkotótábort és kiállítást szervezett az elmúlt években.

Lichter Péter filmrendező, filmesztéta, a Prizma folyóirat szerkesztője. Az ELTE filmtudományi képzésén diplomázott 2009-ben, később ugyanitt doktorált. 2002 óta készít kísérleti filmeket, amiket számos hazai és nemzetközi filmfesztiválon vetítettek, például a Berlini Filmfesztivál Kritikusok Hete programjában, a Rotterdami Filmfesztiválon vagy a New York-i Tribeca Filmfesztiválon. Kétszer nyerte el a Magyar Filmkritikusok Díját, filmes tárgyú írásait a Prizmában, a Filmvilágban és a hvg.hu-n publikálja. Eddig négy filmtörténeti könyve jelent meg, legutóbb a Kránicz Bencével közösen jegyzett Kalandos filmtörténet a Scolar kiadó gondozásában. Lichter Péter hivatalos oldala itt található. Kritikánk olvasható az Üres lovak című legutóbbi filmjéről és a Kalandos filmtörténetről is.

borítókép: a PTE BTK épülete