Schwechtje Mihály: Azt a típusú filmezést, amikor odamész a valós helyszínre, többé-kevésbé igazi emberekkel forgatsz, és nincsenek nagy szettek, világosítás, díszletek vagy óriás kamerák. Azért is van megnevezve a képzés leírásában Cinéma verité mellette a Budapesti Iskola is, mert ennek és a klasszikus dokumentumfilmezésnek a keveréke történik, játékfilmes képzést is kapnak. A játékfilmben a verité azt a fajta filmezést jelenti, amikor a valóságból merítesz, amit egy kicsit elmozdítasz, például ha az amatőr szereplőddel az ő életéhez egy nagyon hasonló történetet játszhatsz el, de te találod ki a fordulatait. A Budapesti Iskolában leginkább azt csinálták, hogy találtak egy embert, akinek az élethelyzete nagyon hasonló volt a felvázolt történethez, és eljátszatták vele.
Mint például a Családi tűzfészekben.
S. M.: Igen. Vagy a másik verzió, hogy nem amatőrökkel, hanem színészekkel dolgoznak, de az inspirációját valós helyzetből veszik.
Haragonics Sári: Kicsit onnan indult ez a név és ez a képzés, hogy nekünk a dokumentumfilmes képzésen egyáltalán nem volt része a fikciós elemekkel való munka, és úgy látom, hogy a játékfilmes képzésben sem kap túl nagy szerepet a doksi. Pedig a mostani filmek közt egyre több a hibrid alkotás, vagy az újrajátszós, reenactment-film. Azt éreztük, hogy nagy erejű és hasznos tud lenni a fiataloknak, ha ötvözzük a két formát.
S. M.: Mindezzel párhuzamosan éledezik – vagy haldoklik, nézze ezt bárki bárhogyan – a magyar függetlenfilm, és ezzel kapcsolatban is felgyűltek már a tapasztalatok, amik taníthatóak, plusz az elmúlt 15 évben volt egy nagy technikai robbanás, telefonnal ma már 4K-s képet tudsz készíteni, elérhetőbbé váltak olyan kamerák és kameramozgatók, amik egészen hasonlítanak a filmes érzethez. Mindezek lehetővé teszik, hogy kis stábokkal közel tudjunk menni a valódi eseményekhez, és arról forgassanak a diákok, ami valójában történik körülöttünk.
Tarr Béla: Családi tűzfészek (Budapesti Iskola)
A cinema verité szabályai mennyire kötöttek? Mint például a Dogma mozgalom működése, ahol ki vannak zárva bizonyos technikai összetevők?
S. M.: Nekünk az a célunk, hogy szabadon gondolkodó filmrendezőket képezzünk, nem az, hogy pontokba szedett esztétikai korlátokat állítsunk számukra. Nem akarjuk őket semmiben korlátozni. Azt próbálja egy kicsit piszkálni ez a képzés, hogy azzal foglalkozzunk, ami történik éppen ebben az országban, vagy a régióban. Nem politikai alapon, hanem a hétköznapokban, velünk, és szuper lenne, ha nem csak a szokásos budapesti történetek lennének jelen, hanem olyanok is felbukkannának a diákok felől, amiket esetleg mi, a tanárok sem ismerünk. Ahogy a filmjeim kapcsán a közönségtalálkozókon nézőkkel beszélgettem, az volt a megfigyelésem, hogy nekik nagyon jó élmény, amikor a filmben ráismernek az élethelyzetükre, és azt érezhetik, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal.
H. S.: Szeretnénk őket szakmai gyakorlatra küldeni különböző szervezetekhez, hogy táguljon egy kicsit a tudásuk más emberek élethelyzeteiről. Sok tervünk van, például elvinni a hallgatókat vidékre, egy-egy alulreprezentált közösséghez, kicsit kitágítani ezt a budapesti létet az egész országra. A kreatív dokumentumfilmrendezés mellett fontos – az interjúzási technikák fejlesztése is. Nem fogjuk arra ösztönözni őket, hogy feltétlenül beszélőfejes filmet csináljanak, de adott esetben azt is lehet kreatív megközelítéssel elkészíteni, szóval én azt sem zárnám ki.
A cinema veritében készült dokumentumfilmekben sokszor aktívan jelen van a filmes, nem bújik el. Ezt a jelenlétet is meg kell tanulnia a diákoknak, hogy ne féljenek szerepelni a saját filmjeikben?
H. S.: Nálunk lesz olyan gyakorlat, amiben saját magukról, ügyükről, az életükről, a családjukról kell készíteni majd egy dokumentumfilmet. Ez elég jó első gyakorlat arra, hogy reflexíven benne legyenek a filmben. Biztos hogy van, akinél ez ösztönösen működik, de másnak lehet nehézséget okoz, nála nem is kell annyira erőltetni.
S. M.: Azt is tanulják majd, ami semmilyen dokumentumfilmes képzésből nem hagyható ki, hogy hogyan vegyék fel a kapcsolatot az alannyal, hogyan szoktassa meg vele a kamerát, és hogyan ismerje fel azt, ha valaki esetleg produkálja magát, nem őszinte. A filmrendezés közben oda kell figyelned az emberekre, és ahhoz hogy a színésznek valami érvényeset tudjál mondani, emberismeretre van szükség. Ezt nagyon jól lehet gyakorlatokkal fejleszteni.
Tudtok mesélni a képzésnek a szerkezetéről? Hogyan épülnek fel a gyakorlati, az elméleti órák, stb.?
S. M.: Mióta a Freeszfe létrejött, folyamatosan keresgéli a helyét, mostanra sok egyéves vagy rövidebb képzést indítottunk, sok tapasztalatot szereztünk. Eljött az idő, hogy hosszabb képzéseket is elindítsunk. A Cinéma Verité kvázi egy BA-képzésnek felel meg. Azért kvázi, mert nem ad diplomát, de az az ambíciónk, hogy színvonalban hasonló legyen, hogy olyan szintű tudással jöjjenek ki belőle a diákok, mint egy három éves egyetemi képzés végén. Az elméleti órák két év alatt mennek le, emellett folyamatosan van gyakorlat, az utolsó év pedig kifejezetten projektmunkáé, egy film elkészítése a tanárok gondozásával. Már a másodév végén kapnak egy felnőttképzésnek megfelelő papírt, az utolsó év szabadon választható. A projektmunka esetében ők döntik el, hogy dokumentum- vagy játékfilmet készítenek, a hossz is rájuk van bízva.
Polgár Csaba, Schwechtje Mihály és Jakab Juli a Sünvadászat forgatásán / Forrás: Mozinet
A függetlenfilmes mentalitás elengedhetetlen egy ilyen képzéshez?
S. M.: Mi nem arra akarjuk bíztatni őket, hogy életük végéig így forgassanak, csak azt akarjuk átadni, hogy ha valaki rugalmas, akkor úgy is tud filmet forgatni, ha nehezek a körülmények. Akkor is évekbe telik egy filmet elkészíteni, ha egy helyről jön a pénz, akár a Filmintézet finanszírozza az egészet, vagy ha több országból érkezik a támogatás. Sokszor előfordul alkotóként, hogy öt-hat évig tolunk egy filmet, miközben eszünkbe jut útközben négy másik. Ilyenkor sokszor az a legjobb, ha nem vársz, hanem elkezdesz forgatni. Alkotói szempontból fontos az időzítés, hogy az érdeklődés, ami benned munkál friss legyen és ne haljon el a várakozásban. Nekem a Sünvadászat volt ilyen. Nagyjából az akkori életkorommal és álláspontommal összhangban van az a film, mert akkor forgattuk le, amikor leginkább munkáltak bennem a filmben felvetett témák.
A Hajtűkanyar autósiskolánál nem tartasz attól, hogy mire elkészül, valamennyit fakul az aktualitása?
S. M.: Azon olyan régóta dolgozunk, hogy közben sok minden megváltozott az országban is. Nagyon érdekes, hogy sok helyen pitcheltük már ezt a tervet, és jellemzően azok az országok szeretnének beszállni, amelyekben elmondásuk szerint ugyanilyen szinten van jelen a korrupció, hasonló gyenge lábakon áll a demokrácia ezért ugyanúgy kapcsolódnak hozzá, mint mi. Nem csak Kelet-Európában, balti országokban is jelen van, most éppen görögökkel beszélgettünk és ők is egyből azt mondták, hogy ez a filmterv róluk szól. Tehát annyira nem speciálisan magyar a történet. Ilyen szempontból nem hiszem, hogy elveszíti az aktualitását. Ez a film nem egy konkrét politikai vezetésről, hanem rólunk szól hétköznapi emberekről, és a mi berögződéseink nem múlnak el olyan gyorsan, nem fogja hirtelen mindenki visszautasítani a villanyszerelő “számla nélkül olcsóbb” ajánlatát a demokrácia védelmében.
Sári neked rengeteg tapasztalatod van a saját magadról és a családodról való forgatásban, évek óta készül a Szia Sári! című személyes dokumentumfilmed. Milyen fázisban van most a filmed?
H. S.: Nagyon hosszú folyamat volt, de elkészült. Mondjuk úgy, hogy 99%-on áll. Ez a film a családomról és rólam szól, a mi dinamikáinkról anyukám halála után. Arról, hogy hogyan próbálom átvenni az ő szerepét. Valójában egy család felnövéstörténete. Most a várakozás fázisában vagyunk, de úgy tűnik, hogy a következő fél évben lesz a premier, hét év forgatás után. Van azért bennem egy félelem is, annak ellenére, hogy a családom már látta és leokézta a filmet. Nem tudni hogyan fogja őket érinteni, amikor más emberek is látják, visszajeleznek róla, vagy megjelenik egy kritika vagy cikk. Szóval az öröm és amellett a felszabadult érzés mellett, hogy végre elindul a film az útján, van bennem egy kis izgalom is.
Most az ELTE-n tanítok, és ott a kurzusomon a hallgatók feladata az , hogy önmagukról vagy egy őket érintő ügyről csináljanak egy filmet. Lassan volt bevezetve, először csak egy családi fényképet hoztak, ami elmesél egy titkot, aztán lépésről-lépésre épült fel a filmjük. Volt egy-két ember, aki nagyon mélyre ment, szépen kikerekedett az egész, de azért óvatosnak is kell lenni, hogy ne kavarja fel őket túlságosan a téma, erre is volt példa. Szeretnénk hogy a képzésünkön legyen pszichológia oktatás is, amely nemcsak a szereplőkkel való munkára készítheti fel a hallgatókat, hanem a hallgatók saját magukhoz fűződő viszonyukra is tudnak reflektálni. Mivel egyikünk sem pszichológus, különösen fontosnak tartjuk, hogy olyan eszközöket kapjanak a hozzánk járók, amelyek segítik őket saját határaik felismerésében és tudatos kezelésében.
Dér Asia és Haragonics Sára az Anyáim története forgatásán / Forrás: HBO
Ezeket a rendezésből fakadó saját félelmeket és frusztrációkat is be szoktátok vinni a tananyagba, amikor tudást adtok át a diákoknak?
H. S.: Én bele szoktam venni. A leghitelesebben arról tudok beszélni, amilyen folyamatokon én is végigmentem. Szoktam hozni a Szembenézést, az Anyáim történetét, és az újat is meg fogom mutatni, ha olyan állapotban lesz. A praktikus részeken szoktam őket végigvezetni, például hogy az Anyáim történeténél milyen volt Asiával a társrendezés, mennyi nehézséget vagy erőt adott bizonyos esetekben, milyen kihívásokkal szembesültünk, hogyan írta újra az élet a filmet és mi hogyan alkalmazkodtunk ehhez, stb. Fuchs Mátéval mindenképp szeretnénk majd a doksis órákra meghívni a dokumentumfilmhez kapcsolódó alkotókat és szereplőket is, hogy meséljenek az élményeikről.
S. M.: Én soha nem szoktam megmutatni semmit a saját dolgaimból. Azt hiszem azért, mert olyan iskolából jövök, olyan embereknél tanultam, akiknél soha nem volt saját maguk a tananyag. Erre nagyon odafigyeltek a tanárok, és aztán a nálam idősebb tanár kollégák is, akikkel dolgoztam. Ha valamelyik diákot érdekli, úgyis utánanéz a filmjeimnek. El szoktam mondani, hogy miket csináltam, de nem kérem számon, hogy megnézték-e. Nyilván a tapasztalataimat én is megosztom ugyanakkor azt is szeretném, hogy minél több alkotóval találkozzanak. Ezért is szerencsés, ha már a nullponton 4-5 rendezőtanárral találkoznak. A különböző workshopok, mesterkuzusok sokkal alkalmasabbak arra, hogy alkotók a saját munkáikon keresztül adjanak át tudást, ezért is építünk be ilyeneket a képzésbe.
A tanárok milyen gyakran váltják majd egymást?
S. M.: Lesz, aki néhány napra jön, más egy hónapra, de olyan is lesz, aki végigvisz velük egy egész projektet. Ennek főleg az célja, hogy a diákok érezzék, milyen sokféle megközelítési mód van. Abban is tud ez segíteni, hogy a diákok megtalálják azokat, akik a leghitelesebbek, akivel hasonló a gondolkodásmódjuk vagy inspirálja őket a munkamódszerük. Ezért is jó ha bizonyos szempontból szélsőségesen más alkotói hozzáállásokkal tudnak találkozni.
A fikciós és dokumentumfilmes oktatás párhuzamosan zajlik majd?
S. M.: Igen, egy napon vannak, délelőtt az egyik, délután a másik, persze lesz olyan, hogy az egyik feladat megkívánja az egész napos munkát, meg nyilván bekukkantunk egymás óráira is, hogy lássuk merre haladnak, hogy konzultálni tudjunk róla, kiben mit látunk. Egyszerre dolgoznak majd egy osztályként, de közben itt egyéni alkotók szemléletének bontogatása zajlik majd. Közösségként is működnek, de közben nem kell, hogy egyformák legyenek, nyilván nem is tudnak azok lenni. Minden rendezőnek meg kell találnia azt, amiben jó, és hát az is fontos, hogy az amit ő képvisel, az bárkit érdekel-e. Ez szokta eldönteni, hogy sikerül-e valahogy a pályán maradnia.
Jean Rouch: Egy nyár krónikája
Az elméleti és gyakorlati órák hogyan választódnak szét?
H. S.: Az egész októbert az elméleti tárgyaknak dedikáltuk. Lesz mellette rendezés óra is, elkezdhet megalakulni a közösség. Egy hónap után is lesznek majd heti szinten elméleti óráik, de utána jobban előtérbe kerül a gyakorlat. Lesznek tömbösített tárgyak is, például politológia szociológia, kulturális antropológia, filozófia, stb. Olyan típusú elméleti tárgyak, amik egyfajta társadalomismereti bevezetőt adnak.
S. M.: A filmtörténet és filmelemzés tárgyak párhuzamosan mennek a rendezés órákkal, tehát ami közelebb van a szakmájukhoz, azok végig futnak velük a gyakorlati heteken, és a többi elméleti tárgy van kicsit leválasztva.
És minden elméleti tárgy, már kicsit a cinema verité irányából közelíti meg a tananyagot?
S. M.: És a mai Magyarország felől, történelem órán a 20. századi magyar történelmet tekintik majd át, napjainkig, a 21. század is benne van. Kultúrtörténet is lesz Földényi F. László tanárúrral, vele azért visszasétálgatnak majd időben messzebbre is.
Ezeket támogatják majd különböző tematikus vetítések is?
S. M.: Folyamatosan lesznek vetítések, tanulnak egyetemes filmtörténetet Báron Györggyel, Budapesti Iskoláról és a dokumentumfilmről Gelencsér Gábor tart órát, a kortárs filmet pedig Csákvári Géza tartja majd. De lesz külön dokumentumfilm történet is, szóval sok minden, ami arról szól, hogy minél többet lássanak, meg egyáltalán a dokumentarizmusról és a valóság leképezéséről könnyebb úgy beszélgetni, ha régit és kortársat is látnak, Dziga Vertovtól Ulrich Seidl-ig.
Van személyes kedvencetek, amit mindenképp le akartok majd vetíteni?
S. M.: Én nagyon szeretném a Budapesti Iskola filmjeit vetíteni, mert szerintem nagyon érdekes azt látni, hogy abban az időszakban mik voltak azok a témák, amik fontosnak vagy hitelesnek tűntek, ezeknek a filmeknek a nagy része még most is tök jól működik, és azt is fontos látni, hogy mi változott azóta.
H. S.: Én Jean Rouch filmjeit mindenképpen fogom vetíteni, meg persze kortárs magyar doksikat az elmúlt pár évből, évtizedből. Szeretnénk majd (főleg az elején) személyes doksikat is mutatni, ahol tényleg benne van a rendező, a részévé válik a filmnek, például a Dívák, vagy Ress Abigél Háztűznéző című rövidfilmje.
S. M.: Azért is fontos nekünk ez a képzés, mert a teljes egészét magunk találtuk ki. Nincs egy akkreditációs folyamatban meghatározott mintatanterv, amit fel kell tölteni órákkal, hanem azok a dolgok vannak, amiket mi, a tanárok fontosnak gondolunk. Azt szoktuk mondani, hogy mi szívesen beiratkoznánk rá.
Kőrösi Máté: Dívák
Mennyi előzetes tudást vagy képzesítést vártok el a jelentkezőktől?
H. S.: Nem követelmény az előzetes filmes képzés, azt kértük tőlük, hogy küldjenek valamilyen filmes vagy vizuális munkát, ez lehet fotósorozat vagy film. Nem is feltétlenül olyan, amit ők rendeztekt, de dolgoztak benne. A lényeg, hogy legyen valamennyi tapasztalatuk és elképzelésük, hogy miért érdekli őket a filmezés.
S. M.: Egyfajta hitelességet elvártunk a felvételi folyamat eddigi részénél. Ne az legyen, hogy kiderül, hogy valaki amúgy sárkányos fantasykat akar csinálni, csak most megtalálta magának ezt az iskolát. Tényleg látni akartuk bennük az elköteleződést aziránt, amit ez a képzés kínálni szeretne. Mivel, hogy már mindenkinek van a telefonján egy kamera, minél fiatalabbak jelentkeznek, annál inkább evidencia, hogy valamikor csináltak már valamilyen filmes anyagot. Mindenki vágott már, ez olyan természetessé kezd válni, mint hogy megtanulunk olvasni. Az eddigi jelentkezők közt volt, aki érettségi után jött felvételizni, de voltak több diplomások is, nagyon változó a korosztály, de ettől izgalmas. Bárhonnan felbukkanhatnak.
A szociális ügyek iránti elköteleződés például követelmény a folyamatban?
S. M.: Az szerintem félreértés, hogy a dokumentumfilm, meg a valóságot leképező játékfilmek, csak szociális kérdésekkel tudnak foglalkozni. Fontosak a szociális kérdések, de a kortárs problémák nem csupán ilyen jellegűek lehetnek. Mondok néhány példát: Generációs problémák, pszichés betegségek. Különböző addikciók, az alkoholizmustól a digitális addikcióig, ezek legalább annyira fontos kérdések, és sok ember tud hozzájuk kapcsolódni, de abban bízunk a legjobban, hogy maguk a hallgatók fogják felkutatni a releváns témákat.
Jelentkezés és további részletek a Freeszfe Egyesület oldalán olvashatóak, a jelentkezési határidő 2025. szeptember 24.
