Ankarában a hétvégén vette kezdetét az európai filmek utazó fesztiválja, melynek programját négy héten át 10 török nagyvárosban mutatják be. A 10. alkalommal induló fesztivál 112 filmje összesen 4077 km-t tesz majd meg az elkövetkezendő hetekben. A magyar filmek közül Antal Nimród Kontrollja és a Pölcz testvérek Szafari című rövidfilmje kel vándorútra, hogy meghódítsa a török közönséget.

Marcel Pagnol városában, a dél-franciaországi Aubagne-ban hétfőn kezdődött a nemzetközi filmszemle, ahol Nemes Gyula A mulandóság gátja című dokumentumfilmje, Fliegauf Benedek A sor című rövidfilmje, és Antal Nimród Kontrollja kel versenyre.

A kedden kezdődő „dokumentART” filmszemlén 50 országból érkezett közel 400 filmből álló program mutatja be az új dokumentumfilm termést Neubrandenburgban. Sós Ágnes alkotását, a Duna Televízió különdíjával kitüntetett Teri nagyi című filmet hívták meg a szervezők.