Péntekenként jelentkezünk Mű/Soron című rovatunkkal, melyben a hazai filmes szakma egy-egy képviselőjét kérjük fel: ajánlja az előttünk álló hétvégére örök vagy aktuális mozgóképes kedvencét (kedvenceit), melyet valamilyen oknál fogva megtekintésre érdemesnek tart. Az egyetlen kritérium, hogy a választott alkotás hozzáférhető legyen moziban, tévében, interneten vagy DVD-n. Más megkötés nincs, játékfilm mellett dokumentumfilmet, animációt vagy sorozatot is ajánlhatnak a felkértek, legyen szó magyar vagy külföldi produkcióról.
Balsai Móni bő másfél évtizede debütált a József Attila Színház színpadán, azóta Molnár Ferenc vagy Shakespeare darabjai egyaránt megtalálhatók színészi repertoárjában. A hazai film világába (noha korábbi szerepei is voltak) Ujj Mészáros Károly 2015-ös sikersztorija, a Liza, a rókatündér főszereplőjeként robbant be. Azóta is az egyik legfoglalkoztatottabb magyar színésznő, legutóbb a Tiszta szívvel vagy A martfűi rém meghatározó szereplőjeként láthattuk a vásznon. Nem titok, hogy Balsai és Ujj Mészáros nem csak a munkában, de a magánéletben is egy jól működő párost alkotnak, így ezúttal az eddigi ajánlóktól eltérő, rendhagyó módon, beszélgetéses formában adjuk közzé Balsai jelenlegi filmes preferenciáit - amelyből egy kedvenc színésznőjének neve is kiderül.
Ujj Mészáros Károly: Melyik film tetszett neked mostanában?
Balsai Móni: Sajnos, nem nagyon volt időm moziba eljutni, legutóbb az Éjszakai ragadozókat láttam, az viszont nagyon tetszett.
U.M.K.: Mi tetszett benne annyira?
B.M.: Nagyon szép film. Arról a bátorságról szólt szerintem, ami minden valamire való kapcsolat alapja. Felül tudod-e írni a nevelésedből, előző tapasztalataidból beléd táplált programot, és kész vagy-e beleugrani az ismeretlenbe, vagy ugyan azokat a játékokat játszod el újra és újra. A bátorság, amit Amy Adams karaktere hiányolt a párjából, végül is megszületett az íróban, képes lett alkotni - de csak akkor, miután elhagyták és becsapták. Nem akarok tovább spoilerezni, érdemes megnézni a filmet, nagyon szép és igaz!
U.M.K.: Még valami ezen kívül?
B.M.: Az M3 retro csatornán megy az Orion űrhajó kalandjai. Nagyon beteg és vicces sorozat. Moziban az Érkezést látnám szívesen, Amy Adamst tulajdonképpen bármiben megnézném…
November 13-án rendezik meg az Urániában a Nemzeti Filmintézet elsőfilmeseket támogató pályázata, a 11. Inkubátor pitchfórumát, ahol tíz alkotó fogja prezentálni terveit. Idén hét játékfilm, két dokumentumfilm és egy rövid animáció közül választja ki a szakmai zsűri és a közönség az öt nyertes projektet, amelyek megvalósításra kerülnek. Idén is bemutatjuk az alkotókat és filmterveket.
Tasnádi István egy polgári lakásban zárta össze Molnár Áront, Lengyel Tamást, Mucsit Zoltánt és Staub Viktóriát. Október 22. óta látható a mozikban, Az örökség egy fokozatosan kinyíló kamaradráma, ami időskori magányról, transzgenerációs traumákról és terhelt családi viszonyokról mesél, néhol a kisrealizmus eszközeivel, máskor harsány műfaji elemekkel.
Október 24. és november 1. között zajlik a III. Budapest International Film Festival, a Corvin moziban és külső helyszíneken idén összesen 45 filmet lehet megnézni, és több mint 60 vetítést tartanak bő egy hét alatt. A BIFF szokás szerint a nemzetközi filmfesztiválok legjobbjaiból válogat, így harmadjára pedig már azt is megszokhattuk, hogy a sokak által várt filmek mellett rejtett kincsekre is bukkanhatunk a programban.
Átalakulóban a magyar filmszakma. A kormányváltás új helyzetet teremtett, alulról szerveződve, közel negyven filmes szakmai szervezet részvételével létre jött a Filmreform2026, Nagy Ervint kinevezték kultúráét felelős államtitkárnak, Petrányi Viktória filmreformért felelős miniszteri biztosként ad irányt a reformoknak.