A júniusban mozikba kerülő Elvis cannes-i bemutatójának pontos időpontját még nem tűzték ki. Luhrmann filmjei már kétszer nyitották meg a fesztivált: 2001-ben a Moulin Rouge, 2013-ban pedig A nagy Gatsby. Ha a júniusi premiert nem hozza előrébb a stúdió, a két említett filmmel ellentétben nem lehet nyitófilm az Elvis, ugyanis egy néhány éve meghozott szabály szerint a fesztivál első filmjét a vetítése napján a francia mozikban is be kell mutatni – olvasható a Variety cikkében.

Az Elvis a legendás zenésznek a menedzseréhez, Tom Parkerhez fűződő bonyolult kapcsolatán keresztül meséli el a címszereplő életét. A film forgatókönyvét Luhrmann és Craig Pearce írta.

A hírek szerint egy másik hollywoodi szuperprodukciót, a Top Gun második részét is Cannes-ban láthatja először a közönség. Az előrejelzések szerint David Cronenberg, a Mad Max-tetralógiát jegyző George Miller és az Oldboyjal világsikert aratott Park Chan-wook új filmjét is a tengerparti francia városban mutathatják be.

A versenyprogramot április közepén Párizsban hozzák nyilvánosságra. A cannes-i filmfesztivált május 17. és 28. között rendezik meg.

forrás: MTI