A nagy füzet negyvenhat napig forgott, a leghosszabb ideig egy Cegléd melletti tanyán dolgozott a stáb, emellett forgattak Magyarország több pontján, valamint Németországban is két hétig - mondta el az MTI-nek Szász János.

A film magyar-német-osztrák-francia koprodukcióban készül, a teljes költségvetés mintegy 950 millió forint, ebből a Magyar Nemzeti Filmalap 180 millió forintot, a kulturális államtitkárság 100 millió forintot állt. Arra a kérdésre, hogy a filmalap munkatársai az új támogatási rendszer szabályainak megfelelően valóban felügyelték-e a munkálatokat, a rendező igennel felelt. Ugyanakkor hozzátette, hogy a filmes szervezet részéről segítő szándékot tapasztalt, a financiális ellenőrzést pedig természetesnek vette. "A filmalap támogatása nélkül nem tudtuk volna elkezdeni a forgatást" - vélekedett.

szasz_agota_werk4_500
A nagy füzet forgatásán (fotó: Valuska Gábor)


Kristóf Ágota több mint negyven nyelvre lefordított regényének filmjogait nem volt könnyű megszerezni, korábban dán, német producerek, rendezők tervezték, hogy filmre viszik a könyvet, ám végül elálltak a tervtől - mesélte Szász János. Hozzátette: a külföldi kollégák a teljes trilógiát szerették volna filmre vinni, őt azonban először csak az első rész, A nagy füzet érdekelte. Megjegyezte: ha módja nyílik rá és a közönség is kíváncsi lesz a filmre, szívesen leforgatná a második és a harmadik kötetet, A bizonyítékot és A harmadik hazugságot is.


Nézd meg forgatási riportunkat A nagy füzetről!


A rendező arról is beszélt, hogy a tavaly elhunyt Kristóf Ágotával sokat beszélgettek a film előkészületei közben. Az írónő mesélt a kisregény karaktereiről, a férfialakokról, a háborús élményeiről, ugyanakkor nagy szabadságot adott a filmhez. "Örült annak, hogy a története, amely a könyvben valahol, valamilyen országban, valamilyen háborúban játszódik, az ő országában kerül filmre, azokon a helyszíneken, ahol mindezt átélte" - fogalmazott az alkotó.

szasz_agota_werk1_500
Szász János a forgatáson (fotó: Valuska Gábor)


Szász János hozzátette, hogy Kristóf Ágota a forgatókönyv kapcsán is megfogalmazta véleményét. "Amikor elolvasta, elégedett volt, látta, hogy nem akarjuk kiforgatni, hogy a regény és a film tónusa nagyon hasonló" - idézte fel az előkészületeket a rendező.

Arra a kérdésre, hogy a regény sok szála közül melyik lett hangsúlyos a filmben, Szász János elmondta, ők - Szekér András forgatókönyvíróval - a tanulás folyamatára koncentráltak. "Az egyik fontos olvasata a könyvnek az, ahogy a két fiú megtanulja, mi a háború, mi az emberi gonoszság" - hangsúlyozta a rendező. Felelevenítette: az édesanya azzal búcsúzik el két fiától, hogy tanuljanak rendesen, jegyezzenek fel mindent, ami velük történik. "Ez számunkra is kulcsmondat volt, úgy próbáltuk megcsinálni a filmet, ahogy a fiúk a füzetet írják: kegyetlenül őszintén, lakonikusan, kerülve a szubjektív megfogalmazásokat, a jelzőket" - magyarázta.

szasz_agota_werk2_500
(fotó: Valuska Gábor)


Kitért arra is, hogy nem volt könnyű távolságtartással szemlélni mindazt, ami a két gyerekkel történik, mert a főszereplők, Gyémánt András és Gyémánt László nagyon is átélték a jeleneteket, sok felnőtt szereplőnek is példát mutattak. Szász János több hónapos keresés után bukkant az ikerpárra. "Ők a mi gyémántjaink" - jegyezte meg a rendező a két Somogy megyei fiúról. "Nehéz sors áll mögöttük, ismerik már az életet, a felnőtteket. Nagyon is. Sokkal több tapasztalatuk van az életről, mint egy átlagos 13 évesnek" - válaszolta arra a felvetésre, hogy nem túl megrázó olvasmány-e A nagy füzet a korukbeli gyerekeknek. "Tehetségesek és roppant érzékenyek. Komolyan vették az összes jelenetet, nemcsak eljátszották, hanem megélték lelkileg a történetet" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy a könyv "furcsa, füstös" nyelvezetét, hogyan próbálta meg érzékeltetni Christian Berger operatőr, Szász János azt mondta, hogy a Michael Haneke-filmek fotográfusa festményszerű képeket hozott létre, amelyek mégis megőrizték természetességüket. "Christian Berger a természetességből indul ki, próbálja a legkevesebb beavatkozással létrehozni a képeket, számára minden beállításban az ember a legfontosabb. Ez nagyon lényeges volt ahhoz, hogy hűek maradhassunk a regényhez" - mutatott rá.

szasz_agota_werk3_500
Szász János instruál (fotó: Valuska Gábor)


Az alkotó elmondta, hogy egyelőre még nem választott zenét a filmhez. "Sokféle lehetőség az eszembe jutott. Darvas Bence írt számunkra egy fantasztikus melódiát, ami nagyon jó kiindulópont lesz" - fogalmazott. Elmondta, hogy most már az utómunkálatok következnek, de lesz még egy plusz forgatási nap is, egy úgynevezett "insert nap". Ezen magáról a füzetről készítenek felvételeket - magyarázta a rendező a harmadik főszereplőnek nevezve a két testvér naplóját, amelyben, többek között gyerekrajzok által is megelevenedik a háború.

A fiúk apját Ulrich Matthes alakítja, aki főleg Kristóf Ágota regénye miatt vállalta a munkát. "Berlinben találkoztam vele először a múlt évben. Olyan ember, aki mindig mélyen belenéz az ember szemébe. Érdekes férfi, kíméletlenül őszinte és kíméletlen őszinteséget vár el. Érzelmes, mégis hallatlanul erős. Keménységet, határozottságot és nagy-nagy szomorúságot tudott adni az általa megszemélyesített karakternek" - jellemezte Szász János a német színészt, akit például A kilencedik nap című filmből ismerhetnek a nézők.

szasz_agota_werk5_500
A nagy füzet forgatásán (fotó: Valuska Gábor)


A rendező szerint a többi színész is fantasztikus munkát végzett. "Olyan színészek szerepelnek ebben a filmben, akiknek a személyisége garancia arra, hogy eggyé tudnak válni a megszemélyesítendő karakterrel" - jegyezte meg a stábról. A főbb szerepeket a Gyémánt testvérek és Ulrich Mattes mellett Molnár Piroska, Ulrich Thomsen, Andorai Péter, Derzsi János, Bognár Gyöngyvér, Kiss Diána, Kovács Lajos és Tóth Orsi alakítja.