A szervezők idén először nyilvánosan hirdetik meg a részvételi lehetőséget 12-15 évesekből álló 5 fős csoportok számára, abban bízva, hogy sok fiatal figyelmét felhívják a mozizásra, mint értékes közösségi élményre. Az ingyenes programra való jelentkezés részletei a Filmalap honlapján elérhetők, a jelentkezés határideje április 15.  

A résztvevők a vetítések között profi magyar filmesekkel vitathatják meg majd a látottakat, és végül 1500 európai fiatallal együtt szavazhatják meg, hogy melyik film kapja az Európai Filmakadémia rangos díját. Az Európán átívelő eseményen a filmeket igazi moziteremben, széles vászonra, nagy felbontásban és megfelelő hangminőséggel vetítik. A program során a budapesti fiatalok többször kapcsolatba lépnek online a többi résztvevővel Európa szerte, és a közös szavazás által az európai közösség aktív tagjai lesznek.  

A Filmalap 2013-ban azzal a céllal csatlakozott az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díj kezdeményezéséhez, hogy elősegítse a fiatalok tudatos filmfogyasztóvá válását. A rendezvény szorosan kapcsolódik a Budapest Film Zrt. „Suli-Mozi” elnevezésű évek óta sikerrel működő programjához, melynek szintén az a küldetése, hogy a fiatalok értő, tudatos és nyitott film-befogadókká váljanak.    

Bővebben a jelentkezés részleteiről és jelentkezési lap ITT.

Facebook-oldal