A Viszkis elnyerte a „Zsűri kedvence” (Coup de Coeur) díjat és az ifjúsági zsűri díját is Liège-ben. A legújabb és legizgalmasabb krimik 12. alkalommal vonultak fel a belga nagyvárosban, amely a hétvégén ért véget. 

Egy évvel ezelőtt Till Attila Tiszta szívvel-jét a diák zsűri- és a legjobb forgatóköny díjával, A martfűi rémet, Sopsits Árpád rendezését pedig a közönség díjával jutalmazták a fesztiválon, melyet 2007 óta rendeznek meg. 2013-ban Hámori Gabriella a legjobb színésznő díját vette át, A vizsgában nyújtott alakításáért.

Viszkis: A közkedvelt bankrabló balladája

Akárcsak az autóutat átszelő és a bankba berontó Viszkis, a rendezői székben ültő Antal Nimród is pontosan tudja, mit akar, és nemcsak alaposan kitervelte, hanem pontosan végre is hajtja azt. Egy ilyen erős rendezői kézzel és egyedi stílusban levezényelt változat esetében pedig már nem is olyan nehéz elfeledkezni arról, ha el-elrugaszkodik a valóságtól.

Antal Nimród filmjét több, mint 330.000-ren nézték meg itthon és már DVD-n is kapható. A film főszerepében Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor látható,  producere a Kontroll-t és a Kincsem-et jegyző Hutlassa Tamás volt.

Forrás: MNF