A hétvégén, a Toldi moziban vetítik le az idei cannes-i filmfesztivál programjában bemutatott két magyar rövidfilmet, Szőcs Petra A kivégzés és Kárpáti György Mór Provincia című alkotását.
A cannes-i filmfesztivál rövidfilmversenyébe mérettetett meg Szőcs Petra és Nagy V. Gergő forgatókönyve alapján készült film,A kivégzés. Az alkotás főszereplője Orsi és Örsi, az örökbefogadott testvérpár újra meg újra eljátssza a Ceauşescu házaspár kivégzését, miközben nevelőszüleik házassága romokban hever. Egyedül nagyapjukkal tudtak emberi viszonyt kialakítani, ő viszont egész nap a szobájában ül, és nem akar velük ceauşescust játszani.
A nagyvilág filmfőiskolásainak legjobbjait felvonultató Cinéfondation szekció válogatásában Kárpáti György Mór, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója mutatkozott be Provincia című diplomafilmjével. A 20 perces alkotás egy áruszállító sofőrről, Ottóról szól, akinek az autója lerobban egy vidéki állomáson, így véletlenül egy ókori római település régészeti ásatására kerül.
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A 22. Verzió Filmfesztivál idei szlogenje az "Együtt létezünk". November 11. és 19. között Magyarország egyetlen emberi jogi dokumentumfilm-fesztiválja 11 szekcióban mutatja be újra a világ legaktuálisabb és legerősebb kreatív dokumentumfilmjeit.
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.