Az „öt lépés távolság" elmélet szerint a világ bármely két embere között öt másikon keresztül kapcsolatot lehet teremteni. Meg is lepődne egy kis borsodi óvónéni, ha megtudná, hogy ő is csak néhány kézfogásra van a római pápától, a Dalai lámától, vagy akár Orbán Viktortól. De ugyanezen elv alapján vajon kikkel lehetünk sógorok-sógornők? Mármint nem családilag, hanem... hát... igen, úgy.

A Sigmund Freud baráti köréhez tartozó - eredetileg orvos - Arthur Schnitzler Körbe-körbe című komédiájának 1905-ös berlini ősbemutatóján a hangos siker nem maradt el. Azóta a művet több ízben dolgozták már fel, készült musical változat, film és televíziós adaptáció is. A legismertebb itthon a Vígszínház Körmagyar című előadása volt 1989-ben Kornis Mihály átiratában, amelyben a rendszerváltás előszele foglalta politikai keretbe a történeteket.

Ezúttal egy új forgatókönyv készült el Ha már jobbra húztál címen, amelyet Kalmár Péter írt a 2020-as évek magyar társadalmi és társas-állapotairól, ahol az „apa férfi, az anya nő” és ahol „az isten se megy haza amíg otthon a család” – ahogy azt Hofi mondta. Tíz parancsolat helyett tíz tinder randi: virtuális kapcsolatok, sivár örömök, gyors menetek, spirituális deviancia, álszent képmutatás, perverz homofóbia, kéjes véres bosszúk és a háttérben egy olyan meglepő fordulat előkészítése, ami viszont már korántsem az örömökről szól.

A filmet függetlenként, piaci alapon valósítja meg a stáb. A címbéli „jobbra húzás” kétértelmű: a gesztus nemcsak a Tinder applikációra, hanem az elmúlt évtized közállapotaira is utal - a tízéjszakás kalandból a legutolsó viszont már nem egy romantikus, inkább néhány sötét titkot leleplező találkozás.

Ebben az éjszakában játszódó görbe tükrünkben mutatják be a mélymagyar, homofób, rasszista szentfazekat, a pre-klimaxos aranykalitkába zárt bel-budai feleséget, de röhöghetünk a tehetségtelen spiri-vegán-jógi alter zenészen, az önérzetében megbántott dubajozó topmodellen, a bipoláris drog-dealeren, a sugarbébinek készülő indológus bölcsészlányon és a műmacsó kidobóemberen, de az is kiderül, hogy miért pont egy borsodi cigány prosti és egy könyvesbolti eladó lány lettek filmünk legszerethetőbb karakterei. Végül egy rejtélyes NER báró is megjelenik a körben - rajta azonban már nem nevetünk, de, hogy miért, ez maradjon még talány. Közben pedig Csonka Pici, mint Tinder Messiás / Lucifer, kalauzolja el a nézőket napjaink luxizós fertőjébe. És mindezek alatt a háttérben csendben szerveződik valami. A film részben megtörtént, szórakoztató és/vagy drámai eseményeket dolgoz fel, részben pedig egy önmagát beteljesítő, bizonytalan jóslatot szeretne megfogalmazni: van remény. (Van?) Ha valaki magára ismer, az nem a véletlen műve.

A film alkotói Kalmár Péter forgatókönyvíró-producer Novák Erik rendező, Vecsernyés János operatőr, a főbb szerepeket pedig Thuróczy Szabolcs, Péterfy Bori, Fekete Ernő, Danis Lídia, Nyári Dia, Mészöly Anna, valamint Babinchak Atanáz, Juhász Tibor, Tillai Zita és Török Pál alakítják. Rajtuk kívül egy speciális, nem hús-vér szerepben először a magyar filmgyártás történetében mesterséges intelligencia által generált alakban Csonka András tűnik fel, mint “Tinder-szellem” és a mindenkiről mindent tudó alakváltó bennfentes.

A film szakmai bemutatója a 45. Magyar Filmszemlén, 2026. február 3-án lesz a Corvin moziban – ezt követően pedig Valentin-naptól vetítik majd a mozik.