Mundruczó: sci-fi vagy operafilm?

Mundruczó Kornél Delta című projetjéről először 2003 áprilisában adtunk hírt, amikor a rendező Kis Apokrif No.1. című kisfilmjével az oberhauseni fesztiválon versenyzett. A rendező elmondta, hogy a Duna-deltában tett másfél évvel korábbi utazásának élményei indították el egy "sallangmentes" sci-fi elkészítésének irányába. Akkor a film költségvetését 250-300 milliósra becsülték.

Werk-fotó a deltában


A Delta-projekt Cannes felé (Mundruczó Párizsba készül)

2003 nyarán Mundruczó Kornél a Cannes-i Filmfesztivál ösztöndíjával fél évet töltött Franciaországban, ahol a Johanna mellett a Delta forgatókönyvén is dolgozott. A produkció költségigénye miatt az alkotók nemzetközi koprodukcióban kívánták megvalósítani a Deltát.

Delta-érzés


Mundruczó Kornél a Deltáról

Egy évvel azt követően, hogy megjelent az első híradás a Deltáról, Bárdos Deák Ágnes interjút készített a rendezővel. Alapvetően művészi hitvallásról kérdezte az alkotót, és végül a készülő Deltáról valamint az azzal kapcsolatos előzetes tapasztalatokról, érzésekről faggatta a rendezőt. Ebből a beszélgetésből kiderült, hogy a véletlenül megtalált, speciális hangulatú helyszín olyan erővel bírt, hogy nem hagyat nyugodni Mundruczót, és késztette a film elkészítésére. Az interjú alapján kirajzolódnak a később megvalósuló projekt főbb vonalai is. Akkor még 2004 őszén tervezték a forgatás megkezdését.

Bontakozó körvonalak


Csúszik a Johanna és vele a Delta is (Mundruczó hazavágyik)

2005 első hónapjában kiderült, hogy késik Mundruczó operafilmjének, a Johannának a befejezése, mindez pedig azt jelentette, hogy a Delta forgatása is csúszott egy évet. Időközben Mundruczó több színházi projektben is részt vett, például a Krétakörrel együtt vitte színpadra a Niebelunk-lakóparkot, és időközben állandó alkotótársával, Petrányi Viktóriával megalapította a Proton Cinemát.

Tóth Orsi Mundruczó Kornéllal közös munkában


Johanna után, Delta előtt

Még ebben az évben a Cannes-i Filmfesztivál meghívta Mundruczó Johannáját az "Egy bizonyos nézet" szekcióba, a kisfilmek között pedig Kenyeres Bálint Before Dawn-ja szerepelt. Ekkor már bizonyosan tudható volt, hogy a Johanna miatt csúszó Delta nemzetközi koprodukcióban, magyar-német-román együttműködésben valósulhat meg, és az 50 naposra tervezett forgatás decemberben kezdődhet.

Kép a Johannából, szintén Tóth Orsival


Delta félidőben

2006 júniusában már a Cineuropa is arról írt, hogy a Delta a forgatás közepénél tart. A producer beszámolt a munka technikai nehézségeiről, például arról, hogy a felszerelést vízen kell mozgatni és ott kell a főszereplők (Tóth Orsolya, Bertók Lajos) illetve a stáb többi tagja számára is elfogadható élet- és munkakörülményeket teremteni.

Munka a deltában


Bertók Lajos után

Gyakorlatilag a Delta forgatásának közepén tragikus hirtelenséggel elhunyt a film férfi főszereplője, az alig 40 éves Bertók Lajos. Bertók halálával nemcsak a Delta alkotóit, hanem az egész magyar filmes és színházi életet érte komoly veszteség. A színészt a legnagyobbak közt, Latinovits-kvalitású művészként tartotta nyilván mind a szakma, mind a közönség. Ezt követően teljes bizonytalanság övezte a produkciót,  hiszen az 50 forgatási napból 22 Bertókkal zajlott, és nélküle a megkezdett formában már nem lehetett folytatni a filmet.

Egy Bertók Lajossal felvett jelenet


A Proton Cinema sajtótájékoztatója a Delta sorsáról

A 2007-es filmszemlén kiderült, hogy a Deltát minden nehézség ellenére befejezik az alkotók, Bertók Lajos helyére pedig Lajkó Félix személyében találtak új férfi főszereplőt. A filmből két év munka után kb. 45 perc hasznos anyag készült el, amelyet az addigi módon már nem lehetett befejezni. Mundruczó választását meghatározta az is, hogy nem pusztán megfelelő színészt, hanem egy szuverén, erős, szuggesztív személyiséget igyekezett találni, akivel egyben partneri, alkotótársi viszonyban tud dolgozni. Lajkó Félixnek a Delta jelentette a filmes debütálást. További változás volt, hogy a Lajkó által alakított figura anyját nem Kiss Mari, hanem Monori Lili játszotta, akinek filmbéli szeretője Gáspár Sándor. A film gyártásába bekapcsolódott a Pataki Ágnes és Kovács Gábor vezetésével működő Filmpartners és a TV2, valamint a hazánkban addig nem alkalmazott filmbiztosításnak is köszönhetően folytatható volt a Delta.

Bejelentés a Szemlén: folytatódik a film


Delta - “Klasszikusabban gondolkodom"

A 39. Szemlén bemutatott Delta kapcsán a filmhu interjút készített a rendezővel, amelynek középpontjában a Delta áll, de szóba került Mundruczó szürreálisba hajló látásmódja, és a Tarr Béla nevével fémjelzett T.T. Filmműhellyel – amely időközben szintén beszállt a Delta  támogatásába - kapcsolatos, jövőbéli együttműködés lehetősége is. A Delta a Szemlén több elismerést is begyűjtött, köztük a külföldi kritikusok Gene Moskowitz-díját.

Az új főszereplő, Lajkó Félix és Tóth Orsi


A tehetséghez méltó cannes-i szereplés

A Delta külföldi fesztiválszereplésének legfontosabb első állomása a Cannes-i Filmfesztivál volt, ahol a versenyfilmek között szerepelt a Delta. Magyar film megmérettetésére ebben a szekcióban Tarr Bélának sikerült az előző  évben A londoni férfival. Mundruczó mellett a világ egyik legkiemelkedőbb filmes versenyén szerepelt Erdélyi Dániel 411-Z című kisfilmje, M. Tóth Géza Ergo című animációja a Kritikusok Hete szekciójába kapott meghívást, valamint Simonyi Balázs Mandarin (Tangerine) című rövidfilmje ugyancsak részt vett a Kritikusok Hete egyik kísérőrendezvényén.

Mundruczó Kornél


Fipresci-díjat nyert a Delta Cannes-ban

Hazai részről erős várakozás előzte meg a Delta cannes-i bemutatóját, több tekintélyes lap, így a Screen Daily is méltatta a filmet. A helyszínen hatalmas partyval, egy Lajkó-koncerttel ünnepeltek az alkotók, és ugyan Arany-pálmát nem nyert a Delta, de a nemzetközi kritikusok szövetségének Fipresci-díját mégis elnyerte a film.

Öröm Cannes-ban - Tóth Orsi és Mundruczó Kornél


Delta, Szindbád és fiatal tehetségek a Proton Cinemában

Nyári stúdiókörképünk készítésekor, amikor a Proton Cinemához is benéztünk, Petrányi Viktóriától megtudtuk, hogy Mundruczó Kornél mielőbb új projektbe kezdene, ugyanakkor a Bertók Lajossal leforgatott jeleneteket animációkkal kiegészítve végleges formába öntené. A Lajkó-féle Delta jelenleg nemzetközi fesztiválkörúton van, amelynek kiemelt állomásai között szerepel Haifa (szeptember 27-október 4.) és  Antalya (október 19-28) is.

Delta - egy külön világ