Kapcsolódó anyagok

 Közönségtalálkozóval egybekötött díszelőadáson mutatják be Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét július 1-én kedden Debrecenben, az Apolló moziban. Az alkotás májusban elnyerte a cannes-i filmfesztivál "Un certain regard" szekciójának fődíját.

feheristen2 600

Lili szerepében Psotta Zsófia

A debreceni közönségtalálkozón jelen lesz a film főszereplője, Psotta Zsófia és Zsótér Sándor, illetve Halász Árpád, aki a filmben látható kutyák trénere volt (olvasd el a vele készített interjúnkat), valamint Ligosztájeva Annamária, a film egyik - egyébként debreceni kötődésű - producere.

Kerekes Sándor, a Főnix Rendezvényszervező Kft. sajtóreferense elmondta, hogy ebből az alkalomból vendégük lesz a Debreceni Kutyaház Állatotthon Egyesület. A négylábúak 17 órától egészen a közönségtalálkozó végéig, 22 óráig lesznek ott azzal a céllal, hogy aki esetleg a film hatására szeretne egy gazdátlan kutyust örökbe fogadni, vagy szeretne önkéntes szolgálatot teljesíteni kutyasétáltatással az egyesületnél, az már helyszínen regisztrálhat vagy megbeszélheti az egyesület vezetőivel.

(MTI)