Almási Tamás monumentális, nyolc részből álló filmsorozata az ózdi kohászat és munkásainak életét követi 1987 és 1997 között, Debre Zsuzsa pedig 2019-ben, egy ózdi terepmunka alkalmával tért be egy helyi fodrászszalonba, hogy a női vendégek történetein keresztül meséljen a gyár és a munkások életéről. Ebből született meg az Elmúlt, oszt jól van című rövidfilmje, ami az ózdi sorozat első része, a Szorításban mellett volt látható az idei Verzió műsorán (illetve november 20-ig online is elérhető).

Ózd mellett a másik erős kapocs az SZFE MA.DOK, ahol Tamás 2019-től 2021-ig volt Zsuzsa osztályfőnöke. Mielőtt az ózdi kapcsolatra rákanyarodtunk, kíváncsiak voltunk az egyetemen töltött közös éveikre, az egymásra tett benyomásaikra is. Megosztották velünk a két évvel ezelőtti egyetemfoglalás szakra tett hatását, és meséltek a tüntetéseken felvett több száz órányi anyag sorsáról is, ami azóta is a vágóasztalon van.

Zsuzsa elmondása szerint óriási hatással volt saját pályaválasztására Tamás ózdi sorozata, és nagyon reméli, hogy valamennyit sikerült eltanulnia abból a hozzáállásból, abból a személyes hangnemből, ahogy volt tanára a filmjeit rendezi. Az ózdi terepmunkára a filmsorozat hatására úgy érkezett, mint aki már ismeri ezeket az embereket, az ottani látogatásuk első estéjén a volt gyárépületben közösen nézték újra a Szorításbant, ami mindenkire nagy hatással volt.

Szorításban

Almási Tamás tíz éven át járt vissza Ózdra (bár egyszer négy évig nem engedték vissza), hogy a szocialista rendszer hazugságát, és összeomlását rendkívüli részletességgel, személyes történeteken keresztül bemutassa. Az adás során többször is beigazolódott, hogy rendezőként milyen elképesztő energiákat és mennyi időt szentelt a munkásoknak és a gyár bemutatásának, csak a Szorításban vagy a Meddő című epizódok készítéséről érezhetően hosszú órákat tudna mesélni, annyi viszontagság árán tudta csak leforgatni ezeket a filmeket.

Megosztotta velünk, hogyan fogadták be maguk közé a munkások, hogyan sikerült a gyárvezetők ülésére is beülnie a kamerájával, hogy milyen hatással volt a kamera filmszalagjára, hogy 150 fokos vaskohók mellett kell forgatniuk, illetve miért tiltakozott erősen az ellen, hogy a filmjét bemutassák a Filmszemlén, ahol végül teljesen váratlanul díjat is kapott. Az eredetileg három részesre tervezett sorozat nyolc epizóddá bővült. Bizonytalan jogi helyzete miatt sajnos egyelőre nem elérhető, bár Tamás bízik benne, hogy a közeljövőben rendeződik a filmek körüli papírmunka, és lehetősége lesz vetítéseket tartania belőle szélesebb közönség számára is.

Zsuzsa eredeti terve az volt, hogy a helyszínen felkeresi majd Tamás ózdi sorozatának egykori szereplőit, de rájött, hogy egy semlegesebb térben szeretne forgatni, így jött szembe teljesen véletlenül a fodrászat, ahol a stábot lelkesen fogadta a fodrász (szintén Zsuzsa), olyannyira, hogy végül a kérdező szerepét is ő vette át. Hajmosás, vágás és festés közben idéződik fel a kohó egykori élete, és kirajzolódik az egykori munkásnők kevésbé ismert szemszöge is. Az Elmúlt, oszt jól van karakteres főhőse és a fodrászat retro közege sok humoros pillanatot hoz magával, de a rendező sosem viszi át gúnyolódásba a filmet.

Elmúlt, oszt jól van

A két rendezővel a forgatás előtti prekoncepció szerepéről, a dokumentumfilmrendező dilemmáiról (letegye a kamerát, amikor bajban van a főszereplője, vagy forgasson tovább?), az oktatásról és a filmek elérhetetlenségéről is beszélgetünk. Zsuzsával és Tamással széles skáláját járjuk be a dokumentumfilm kapcsán felvetődő témáknak, és a későbbiekben is ehhez fogjuk magunkat tartani a MADOKE-val közösen indított sorozatunkban.

Menetrend:

  • 03:10 - Zsuzsa első találkozása Tamás Ózdi sorozatával
  • 08:30 - SZFE MA Dok közös indulás
  • 13:00 - Idő és rálátás az anyagra
  • 17:30 - Az MA.DOK maradása az SZFE-n
  • 24:00 - A prekoncepció ereje
  • 26:00 - Elmúlt, oszt jól van - a fodrászat felfedezése, a kérdező és a humor szerepe
  • 45:00 - Szorításban
  • 55:00 - Miért tiltakozott a saját filmje bemutatása ellen?
  • 01:02:00 - Hogyan engedték be őt a vezetőségi ülésekre filmezni?
  • 01:04:00 - Az ózdiak reakciója a filmre
  • 01:09:00 - Meddő
  • 01:21:00 - A dokumentumfilmes bűntudata / Mit tehet az alanyáért?
  • 01:28:00 - Miért tolódott el a mai dokufilmes generáció a személyesség irányába?
  • 01:35:00 - Nemzetközi visszhang
  • 01:40:00 - Almási új filmje
  • 01:42:00 - Az ózdi sorozat láthatósága
  • 01:45:00 - Dokumentumfilmezés, mint “költséges hobbi”

A podcast meghallgatható a lenti lejátszóra kattintva, illetve elérhető Anchoron, Spotify-on, Mixcloudon, iTunes-on, illetve más népszerű podcast-alkalmazásokban.

A címlapképet Pozsonyi Janka készítette.