Bár a nemzetközi érdeklődés töretlen Forgács Péter archív anyagokkal való alkotói gyakorlata iránt – a számos külföldi díj, retrospektív és előadás mellett legutóbb a Budapesten megrendezett FIAF (Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége) kongresszus díszvendége volt –, művészete a magyar filmes nyilvánosságban aligha kapta meg a méltó figyelmet. Többek között ezért is üdvözlendő a Freeszemle idei programja, mely a most induló művészek mellett olyan alkotók munkáit is bemutatja, akik közel állnak az egyesület gondolatiságához, akik a művészet szabadságának felfedezését érvényesen képviselik. Ebben a kánonban Forgács Péter pedig megkerülhetetlen mérföldkő.

A közönség ez alkalommal két filmjét nézhette meg: a Bibó breviárium Bibó István életútját és gondolkodásmódját mutatta be, a Kemény 80. pedig Kemény György grafikusművész családi felvételein keresztül vezetett végig a második világháborútól a nyolcvanas évekig. A vetítést beszélgetés követte az alkotókkal, Forgács és Kemény kötetlenül idézték fel a film forgatásának körülményeit, Kemény kalandos gyerekkorát, édesapja csillapíthatatlan kreativitását, a háború megrendítő hétköznapiságát. A grafikusművész életútja, fáradhatatlan energiái önmagában is izgalmassá teszik a filmet, Kemény mégis kiemelte, hogy a Forgácsban lobogó őszinte kíváncsiság elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a film megszülethessen.

Kemény György plakátjai

Ez a kíváncsiság egyesül az archív anyagok értelmezésével, a Bibó breviáriumban a politikai gondolkodó életrajza és szövegrészletei fűzik össze a különböző térben és időben készült képeket, melyek egy részét Bibó sógora, ifjabb Ravasz László vett fel. Néhány felvételen még Bibó hangját is halljuk, ahogyan Jézus lefegyverző szelídségéről beszél. A Kemény 80. című film Kemény György visszaemlékezéseiből, és nagyobb részben édesapja felvételeiből áll össze, melyeken a háború előtti jólét vidám hétköznapjai láthatóak. Ez egészül ki Kemény későbbi kulturális élményeivel, a pop arttal való találkozásával, alkalmazott grafikai munkáival, plakátjaival és installációival, melyek a magyar képző- és iparművészet korszakos darabjai.

Ahogyan a játékfilmeknek, az amatőr felvételeknek is vannak jellemző témái, melyek a lefilmezésre érdemesnek ítélt alkalmak szerint alakultak. A családi archívumokban kutakodva számos születésnapot, keresztelőt, esküvőt megörökítő felvételt találhatunk, de szép számmal akadnak táncoló fiatalokat vagy nyaralásokat rögzítő anyagok is. A polgári élet kivirágzásai különböző városok és utcák, évek és hónapok vasárnap délutánjain, de közös bennük egyfajta ünnepélyesség, az arról való bizonyosság, hogy az adott esemény a felvételen szereplők életében kiemelt pillanat.

Bibó István

Ezek az intim családi pillanatok egy letűnt kor emlékévé állnak össze, egy olyan életformának a lenyomatává, amelyet elpusztított a második világháború. A történelmi események ismerete melankóliát kölcsönöz a képeknek, melyek magukban hordozzák saját elmúlásuk tragédiáját.

A felvételek a filmanyag értékének, az amatőr filmezés exkluzivitásának, a rögzítésre való események gondos megválogatásának dokumentumai is. Forgács Péter ennek a helyzetnek a megváltozásáról is beszélt a film után: ma, a filmezés széleskörű elterjedésével egészen más kihívásokat állít elénk az archív, jellemzően digitális felvételek gyűjtése.

A filmek személyessége jogi és etikai problémákat vet fel, amelyekre Forgács azt az „egyszerű” megoldást választotta, hogy a felvételek készítőivel vagy családtagjaikkal szoros együttműködésben nyúl a nyersanyaghoz, erre a praxisra remek példa volt a vetített Kemény 80. is.

Kemény 80.

Ugyanakkor még így is óriási felelősség a személyes anyagokkal való munka, melyek esetében a torzítás, átalakítás, új kontextusba helyezés – még a tulajdonosok engedélyével is –, komoly kétségeket vethet fel. Ez a kérdés a vetítést követő beszélgetésben is felmerült, Forgács azonban világosan válaszolt: „Szégyentelenül félelemmentes vagyok.” Valóban nagy szabadsággal használja ezeket az anyagokat, korántsem érintetlenül vetíti őket – visszafelé játssza, kimerevíti vagy negatívat mutat a családi felvételekből –, filmjeit tanulságos összevetni a Forgács által gyakran méltatott Privát Történelem című filmmel, Bódy Gábor és Tímár Péter formateremtő alkotásával. Ha annak a torzításaira gondolunk, egyértelművé válik, mit jelent az anyag teljes átalakítása: áthúzás, kiszínezés, új jelentéseket teremtő vágás, radikális rekontextualizálás a játék érdekében.

A vetítés utáni beszélgetésben is említett Bódy szöveg, a Jelentéstulajdonítások a kinematográfiában remek példáján keresztül szemléletesen megmutatkozik a különbség a két művész között. „A vágóhídon a lovak szemét egy viaszosvászon-ellenzővel takarják le, majd egy rövidfejű csákánnyal egyetlen csapással átütik a homlokcsontjukat. Ez láthatóan gyors, szinte azonnali halált okoz. (…) A lovak homlokára mért taglóütések többször elszenvedett látványa után, egy asszony képe, amint öntudatlanul a homlokához nyúl. A mozdulat maga is mélyértelmű. Mintha valamit el akarna simítani, ami nincs is ott. Vagy mintha valamire emlékezne.

Ravasz Boriska és Bibó István esküvője

Míg Bódy egymástól távoli gesztusok együtt nézéséről, együtt értéséről ír, Forgács, például a Bibó filmben, a szövegek segítségével értelmezi azt a társadalmat, amelyet mutat, felszínre hozva a banalitás mögötti többletjelentést. Változtatásai kevésbé látványosak: az írógép néma képe alá pötyögés hangja kerül, az arcok között kavargó kamera képe megmerevedik egy mosolyon. Mindez azt szolgálja, hogy a képek a lehető legkifejezőbb módon érvényesítsék saját jelentésüket, mi pedig egyrészt közelebb kerülünk a konkrét korszakhoz, másrészt a film valóságrögzítő képességére reflektálhatunk.

A Kemény 80. című film első képsora, melyen egy kisfiút látunk, Kemény Györgyöt mutatja, ahogy tankokkal háborúsat játszik. A kép önkéntelen drámaiságát kiemeli a történelmi kontextus, Kemény történetei arról, hogy hogyan élte túl a háborút és a Holokausztot, majd az erkélyen játszó kisfiú képe a film végén is visszatér, mintegy keretezve azt a történetet, amelyet Forgács elmesélt.

A filmkészítés hagyományos módja untatott” – mondta Forgács, ami persze a filmjeiben képviselt szerepfelfogásból is világosan kivehető. Munkái ugyanannyira szólnak az egyes történetekről, mint film és idő, film és valóság viszonyának legalapvetőbb kérdéseiről, archeológusként felfedezi, megőrzi és megmutatja az anyagokban rejlő mikrotörténelmeket, ez pedig felbecsülhetetlen film- és kultúrtörténeti munka.