Az áttörés 1940-ben volt, amikor a futballista George Gipp-et alakította a Knute Rockne All American című, életrajzi filmben. A szerep híres sora ("Win one for the Gipper") rajta ragadt egész életére.

Ebben az évben vette feleségül Jane Wyman színésznőt, akivel két gyermekük lett (Maureen, aki 2001-ben rákban halt meg, és Micheal, akit örökbe fogadtak). 1949-ben váltak el.

Reagan bevonult a légierőhöz, amikor az USA beszállt a második világháborúba, és gyakorlófilmeket készített pilóták számára. '45-ben kapitányként szerelt le és visszatért Hollywoodba, ahol egy csomó, nagy elismerést kiváltó filmben szerepelt a következő 20 évben.

Reagan maga az 1942-es Kings Row című filmben nyújtott alakítását tekintette a legjobbnak. Egyéb fontos filmjei: Hellcats of the Navy, This is The Army, Bedtime for Bonzo. Az 50-es években filmszerepei ritkultak, inkább a televízióban tünt fel gyakrabban.

A filmiparban politikailag is aktív volt, 1947 és 52 között a Moziszínészek Céhének volt az elnöke. Együttműködött az Amerikaellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottsággal, mely a "vörös veszélyt" kutatta a filmeken.

Megszilárdult anti-kommunista nézeteivel a még demokrata Reagan a republikánus Eisenhower mellett kampányolt 1952-ben. Még ebben az évben a General Electric magas fizetésű szóvívője lett, aminek köszönhetően a következő 10 évre az egész nemzet a közönsége lett. Ekkor vette nőül Nancy Davis-t, akiből később First Lady lett és akitől két gyermeke született.   

1966-ban lett Kalifornia kormányzója, majd több republikánus elnökjelölést megcélzott, ezek azonban még a párton belül meghiúsultak. Végül 1980-ban Jimmy Carterrel szemben nyert, majd '84-ben újraválasztották. Utódja George H.W. Bush lett 1989-ben.