A 46. Kairói Nemzetközi Filmfesztiválon (november 12-21.) adja át a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) 100. évfordulós életműdíját Enyedi Ildikónak. A díjátadóra Enyedi legújabb filmje, a Csendes barát vetítése előtt kerül sor november 20-án, a Kairói Operaházban. Enyedi filmje az idei velencei filmfesztiválon elnyerte a FIPRESCI-díjat, korábban pedig a 2018-as Berlinalén díjazta a szövetség a Testről és lélekről című alkotását.
A FIPRESCI 100 egy különleges díj, amelyet a Nemzetközi Filmkritikusok Szövetsége adományoz centenáriuma alkalmából. Idén háromszor adták át: Cannes-ban Szabó Istvánnak, Velencében Tsai Ming-liang maláj rendezőnek, Gdyniában pedig Jerzy Skolimowski lengyel rendezőnek. A kairói lesz az utolsó díj az ünnepi évben.

Csendes barát / Fotó: Mozinet
A Csendes barátban egy idős fa áll egy botanikus kert közepén. Magányos, ahogy a kert többi lakója is – sok ezer kilométerre eredeti élőhelyüktől, hogy megcsodálhassuk, megfigyelhessük őket. Ahogy mi őket, úgy ők is megfigyelnek minket. Tanúi rövid, kusza, zajos és zaklatott életünknek. A film három történetet mesél el, ember és növény három tétova találkozását, amikor ez a kétfajta, radikálisan különböző érzékelés egy pillanatra igazán összekapcsolódik. Emberi hőseink, akárcsak a kert növényei, kívülállók, magányos lelkek. És épp úgy vágynak a kapcsolódásra, ahogy ők.
A film további főszereplői Tony Leung Chiu-Wai (Szigorúan piszkos ügyek, Szerelemre hangolva), Luna Wedler – aki a 82. Velencei Filmfesztiválon alakításával elnyerte a legjobb feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat – és Enzo Brumm.
A forgatókönyvet Enyedi Ildikó írta, az operatőr Pálos Gergely. Az Nemzeti Filmintézet támogatásával készült film a német Pandora Film, a francia Galatee Films és a magyar Inforg-M&M Film koprodukciójában készült, együttműködve a kínai Redience-szel. A vezető producerek Reinhard Brundig és Mécs Mónika.



