A főbb szerepeket Dér Zsolt, Pál András, Mészáros Blanka, Baki Dániel és Tankó Erika színművészek alakítják, a polgármester mostohalányát megformáló Szabó Stefit azonban egy nyílt szereplőválogatáson választották ki. A film további szereplőit Somogyszentpál lakóiból és amatőr szereplőkből válogatták.

Boross Martin rendező, a Stereo akt színházi társulat vezetője 2017 óta foglalkozik filmezéssel, de ez az első játékfilmje. Az elmúlt hat évben a Remake_Bodony című dokumentumfilmet, valamint a Kelet-európai randevú és a Promenád című rövidfilmeket készítette el. A film forgatókönyvét közösen írta a Külön falkát is jegyző Szántó Fannival, az operatőr Bálint Dániel és Becsey Kristóf volt, a látványtervező Fekete Anna, a jelmeztervező Mák Petra, a zeneszerző pedig Bartha Márk.


A Tallinn-i Black Nights Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb work-in-progress projekt díját elnyerő Nyersanyag a Filmfabriq és a Stereo akt gyártásában valósult meg, producerei Osváth Gábor és Mayer Dániel voltak.

Főhősükkel ellentétben szerencsére a Nyersanyag alkotói, Boross Martin rendező és a Stereo Akt társulat alaposan átgondolták az első nagyjátékfilmjüket, precízen, körültekintően, hozzértően nyúltak hozzá a témához, amit kiválasztottak. Anélkül is hatásosan át tudják adni az üzenetüket, hogy a szereplők szembe fordulnának a kamerával. A vidéki korrupción túl az alkotói hübriszről is rétegzetten beszélnek, hatásosan felvázolják, hogy a segítő szándék önmagában mit sem ér, ha olyan helyzetnek megyünk neki, amit nem látunk át" - írtuk kritikánkban a filmről.

A rendezővel, Boross Martinnal és a film főszereplőjével, Dér Zsolttal podcastoltunk is, amely itt hallataható meg.

Forrás: MTI