A díjat egy olyan film kapja, amely elegánsan ötvözi az animációt és a dokumentumfilmet, és bevonja a közönséget. Bár személyes történet, a film egy Magyarország és Európa történelmében fontos pillanatot közvetít, miközben emlékeztet a szabadság jelentőségére” – indokolta döntését az animációs szakemberekből álló nemzetközi zsűri.

Az első magyar animációs dokumentumfilm, a Kék Pelikan a ’90-es évek vonatjegyhamisítási botrányát szórakoztató formában feldolgozó, rendszerkritikus és heistfilmes elemeket felvonultató, korabeli magyar slágerekkel teli alkotás, amelyben a valós – saját hangjukon megszólaló – szereplők mellett Lévai Norman, Tegyi Kornél, Kenéz Ágoston, Börcsök Olivér, Rujder Vivien, Olasz Renátó, Thuróczy Szabolcs, Csőre Gábor, Trokán Nóra és Csoma Judit is hallhatók. A rendszerváltás utáni dőszak megidézését olyan ismert magyar kultzenekarok biztosítják, mint például a Bonanza Banzai, a Kispál és a Borz vagy a Hiperkarma.

 A Kék Pelikan egy közösségi finanszírozású film, de nem anyagi, hanem élmények és sztorik szempontjából. Mivel nagyon sokan adták a személyes történetüket a filmhez, ezért ez a díj egy közös munka eredménye! Köszönet mindenkinek!” – nyilatkozta az Emile díj kapcsán Csáki László rendező.

A Kék Pelikan világpremierje a Tallinn Black Nights Filmfesztiválon volt két évvel ezelőtt, azóta olyan jelentős nemzetközi szemlékre kapott meghívást, mint az Annecy Fesztivál, a hsziani Selyemút fesztivál Kínában, a torontói Hot Docs vagy a kolozsvári Filmtettfeszt. Csáki László filmjét Tel Avivban az Animix, a pescarai Cartoons On The Bay, a DocsBarcelona, a kassai Art Film, a zágrábi Animafest, Poznanban az Animator, a bukaresti Animest, a DOK Leipzig és az amszterdami Kaboom nemzetközi fesztiválokon díjazták. Nemrég a Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon nyerte el a legjobb mozifilm díját és a hétvégén elismerő oklevéllel tüntette ki a rangos Cinanima fesztivál a portugáliai Espinho-ban.

A Kék Pelikan producere Felszeghy Ádám és Kázmér Miklós. Az operatőr Horváth Árpád, a vágó Szabó Dániel, a zeneszerző Tövisházi Ambrus és Preiszner Miklós. Az alkotás a Nemzeti Filmintézet támogatásával az Umbrella Entertainment gyártásában készült Temple Réka szakmai támogatásával a Cinemon Entertainment koprodukciójában. A film hazai forgalmazója a JUNO11 Distribution.

A Kék Pelikant több mint 26 ezren látták a hazai mozikban és világszerte rangos díjakkal jutalmazták az elmúlt két évben. A film elérhető a FILMIO kínálatában.

Forrás: NFI