A magyar programba összesen 32 filmet válogattak be, többek között M. Tóth Géza női szerepeket és sorsokat bemutató rövidfilmjét, a Yest, a rangos Clermont-Ferrand-i rövdifilmfesztiválon díjat nyert Maradékot, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta művét, Szirmai Márton Expedícióját, amely 2015 januárjában a filmkritikusok díját kapta, vagy Hartung Attila Fasírt című munkáját, amely Margitai Ági utolsó filmszerepe volt.

Idén először az animációs és az élőszereplős filmek közös blokkokban, de külön kategóriában versenyeznek majd: a tavalyi két (magyar és nemzetközi) fődíj helyett három (magyar élőszereplős, magyar animációs, és nemzetközi élőszereplős és animációs) fődíjat osztanak ki. 

A Friss Hús célja, hogy a fiatal filmeseknek alkalmat kínáljon arra, hogy széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthessék filmjeiket. Az első és a második év is minden várakozást felülmúlt. A négy napig tartó vetítéssorozatok szinte mindig teltházasak voltak, a kiegészítő kulturális eseményeken, workshopokon több száz filmkedvelő vett részt. Az idei eseményt megnyitó Short Shots vetítést és bulit ugyancsak nagy figyelem övezte: az érdeklődésre való tekintettel két helyszínen, kétszer kellett levetíteni az elmúlt évek versenyprogramjából összeállított válogatást.

Egy éve Friss Hús 2.0 alkotói ÍGY és ÍGY velekedtek a kicsiségről.

A Friss Hús teljes programja:

Magyar Versenyfilmek I.
vetítési időpontok: március 25. 19.00, március 27. 17.00

- Viadal / Fight 14' Szeiler Péter
- Kamaszkor vége / End of Puberty 9' Szilágyi Fanni
- Marea / Tides 15' Breier Ádám
- Szépségkirálynő / Beauty Queen 13' Oláh Judit
- Yes 9' M. Tóth Géza
- Lámpaláz / Stage Fright 12' Görögh Árpád
- Limbo Limbo Travel 17’ Kreif Zsuzsi, Zétényi Bori

Magyar Versenyfilmek II.
vetítési időpontok: március 25. 21.00, március 28. 15.00

- Saudade 11' Fazekas Gyöngyi
- Egy nap kezdete / The Beginning of a Day20' Teszler Tamás
- Maradék / Leftover 15’ Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta
- Visszajöttem volna / I would have come back 16' Besenyei Zsuzsanna
- Az őz meg ott rohad lent / Rotten deer 18' Brauner Máté

Magyar Versenyfilmek III.
vetítési időpontok: március 26. 19.00, március 29. 21.00

- Frusztráció / Frustration 3’ Kopasz Milán
- A telep / The Blocks 27' Csoma Sándor
- Bestiárium / Bestiary 1' Kruppa Noémi
- Agapé / Agape 22' Bánovits Ottó
- A paradicsom / The Paradise 13' Bán Attila
- Betonzaj / Concrete Noise 30’ Kovács István

Magyar Versenyfilmek IV.
vetítési időpontok: március 26. 21.00, március 29. 17.00

- Fasírt / Meatball 14’ Hartung Attila
- Hetvenes / Seventies 29' Dombrovszky Linda
- Szívradír / Heart Blocker 17' Csukás Sándor és Oláh Kata
- Kiss Me Hard! 9’ Barta Árpád
- Mese / Tale 7' Bertóti Attila

Magyar Versenyfilmek V.
vetítési időpontok: március 27. 21.00, március 29. 19.00

- Terek / Places 23' Erkel Bálint
- Reggeli látogató / Morning Visitor 13' Csicskár Dávid
- Levél Istenhez / Letter to God 30' Topolánszky Tamás
- Mező utca 1. / Meadow Street 1. 7' Király Krisztián
- Expedíció / The Expedition 11' Szirmai Márton

Magyar versenyfilmek VI.
vetítési időpontok: március 28. 19.00, március 29. 15.00

- Idegenek / Strangers 19' Kapitány Iván
- Ól / Sty 10' Hermán Árpád
- Jaffa 25' Szabó Szonja
- Boglárka 13’ Badits Ákos
- Rimbaud 21' Lichter Péter

Nemzetközi versenyfilmek I.
vetítési időpont: március 27. 19.00

- I Remember 30’ Janna Ji Wonders – Germany
- Last Base 14’ Aslak Danbolt – Norway
- Capture 16’ Tamar Rudoy – Israel
- Where we are 14’ Ilker Çatak – Germany
- Meanwhile 5’ Stephen McNally – United Kingdom

Nemzetközi versenyfilmek II.
vetítési időpont: március 28. 17.00

- The Phone Call 20’ Mat Kirkby – United Kingdom / Oscars 2015 for Short Film (Live Action)
- Remains 30’ Yotam Ben-David – Israel
- How to Build a Terrarium 16’ Emma Piper-Burket – Czech Republic
- Killing My Girl 12’ Tasos Giapoutzis – United Kingdom, Greece
- The Bigger Picture 7’ Daisy Jacobs – United Kingdom

Nemzetközi versenyfilmek III.
vetítési időpont: március 28. 21.00

- Misophonia 24’ Marianne Skovdahl – Norway
- Sunny 29’ Barbara Ott – Germany
- The Noisemaker 16’ Karolis Kaupinis – Lithuania, Sweden
- Faded Finery 11’ Sonia Gerbeaud, Mathias de Panafieu – France
- Bad at Dancing 11’ Joanna Arnow – USA Berlinale 2015 Short Competition

Bővebb információ a Daazo oldalán.