Február 6-án rendezik meg a 2020-as év első, magyar filmes szakmai rendezvényét, melyet az Európai Operatőr Szövetség, az IMAGO 11 tagú vezetőségének részvételével tartanak meg. Ekkor jelentik majd be hivatalosan, hogy Vagyóczky Tibor operatőrt - aki 2001-2003 között az IMAGO elnöke volt -, a szervezet első magyar tiszteletbeli tagjává választja. A szakmai eseményen megvitatják az operatőrök munkakörülményeit, jogait, szerződési feltételeit, valamint szó lesz a hazai és európai operatőrképzés lehetőségeiről is.

Február 7-én, pénteken este 18 órakor Pesti Vigadóban tartják meg a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny díjátadóját. A diák kategória mellett idén négy kategóriában - játékfilm, tévéfilm, dokumentum, kisjátékfilm - adnak át díjakat. A Lajos Tamás producer-operatőrből, Nagy András és Balázs István Balázs operatőrökből álló zsűri dönt arról, hogy kik kapják a díjakat, illetve, hogy a diák kategóriában ki érdemli a 60.000 USD értékű Sparks  Kft - Panavision filmes kameracsomagot és a Magyar Filmlabor 1 millió forint értékű laborszolgáltatását.

Máthé Tibor

Már most nyilvánosságra hozták, hogy Máthé Tibor, Jancsó Nyika és Szalai András életműdíjban részesül. Máthé Tibor Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr egyetemi tanár, az Európai Filmakadémia tagja. Ő fényképezte többek között Enyedi Ildikó Az én XX. századom, a Bűvös vadász és a Simon mágus című filmjeit, Szász János Ópium: Egy elmebeteg nő naplója, Witman Fiúk című filmjeit.

Jancsó Nyika Balázs Béla-díjas operatőr legismertebb munkái között van közel 50 nemzetközi operafilm, Mészáros Márta több alkotása, valamit Jancsó Miklós A hajnal és az Oda az igazság című filmjei, Szalai András Balázs Béla-díjas, Kiváló művész, egyetemi tanár pedig többek között a Johann Sebastian Bach című tévésorozat fényképezésével vált ismertté, ő fényképezte a Hatásvadászok, Képvadászok című játékfilmeket is.

 

Jancsó Nyika

A Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Hajdú Miklós fővilágosító kapja, aki többek között a Ripacsok, a Szabadíts meg a gonosztól és az Ópium: Egy elmebeteg nő naplója című filmeken is dolgozott. Idén először Kameraman díjat is kiadnak, melyet Bille Lászlónak ítéltek, aki olyan filmeken dolgozott, mint a Szárnyas Fejvadász 2049 vagy a Terminátor: Sötét végzet. A Káel Csaba rendezésében készült Bánk Bán című alkotásban Zsigmond Vilmos operatőr kameramanja volt.

A szintén idén létrehozott Fénymegadó díjat pedig Kovács László veheti majd át, aki több kiemelkedő film fénymegadója volt, a Szabó István rendezésében elkészült Zárójelentés című film fénymegadója, Koltai Lajos operatőr mellett. Részt vesz a magyar film megújításában, megmentésében, legutóbb a Fehérlófia restaurálásán dolgozott.

Novák Emil, a Magyar Operatőrök Társaságának elnökségi tagja az általa 2004-ben alapított Aranyszem Fesztivált két éve nevezte át a magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról Kovács László-Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Fesztiválra. Az eseményt a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen rendezik. Fő támogatói a Nemzeti Filmintézet és a Magyar Művészeti Akadémia.

Borító: Kovács László és Zsigmond Vilmos