A válogatásban 67 érdekes rövidfilm látható 31 országból, hat kategóriában: kisjátékfilmek, dokumentumfilmek, animációk, kísérleti művek, 5 percnél rövidebb alkotások és diákfilmek. Közülük számos alkotás volt már bemutatva a cannes-i, berlini és egyéb nagyobb fesztiválokon, valamint nyolc Európa-filmdíjra jelölt film is bemutatásra kerül, így garantáltan a legizgalmasabb alkotásokkal találkozhatnak a nézők.

Az idei év különlegessége, hogy első ízben láthatjuk Magyarországon a Cannes-ban bemutatott The Loneliness of Lizards című portugál rövidfilmet Ines Nunes rendezésében, valamint a német Kim Lea Sakka által rendezett Immaculata című alkotást is. Emellett 14 magyar film várja a közönséget, köztük a Berlinalén szerepelt Ladányi Jancsó Jákob Élő Kövek, valamint Balogh Mirjána animációs kisfilmje, a Bárcsak Fül lennél. Az idei fesztiválon első alkalommal szerepel a diákfilmes kategória, ahol 470 nevezett mű közül kerül bemutatásra több film is.

A fesztivál programját a nézők a nyitónapokon Bécsben, az Amerlinghausban élvezhetik, majd november 26-án Pozsonyban a Liszt Intézetben, Győrben a Rómer Házban folytatódnak a vetítések. A teljes versenyprogram november 27. és 30. között Budapesten, a Kettőspont Színházban kerülnek bemutatásra, ahol minden esemény ingyenesen látogatható – így mindenki számára elérhetővé tesszük a kortárs rövidfilmek világát. A vetítések után lehetőség nyílik az alkotókkal és vendégekkel való beszélgetésekre is, hogy még mélyebben belemerülhessünk a bemutatott filmek titkaiba.

További részletek és program a www.bluedanubefilmfestival.hu oldalon, valamint a fesztivál Facebook oldálan.