terroristaként harcol a méheket károsító fogyasztói társadalom ellen. A film a tervek szerint magyar-cseh-német koprodukcióban készül.

 

nagy_fuzet_500
A nagy füzet


A Magyar Nemzeti Filmalap honlapja szerint A nagy füzet 150 millió, A Zéró 100 millió forint gyártási támogatást nyert el a szervezettől.

Mindkét filmterv részt vett korábban Európa jelentős koprodukciós fórumain, fejlesztésüket az EU MEDIA programja támogatta.

Mint a filmalap közleménye emlékeztet, a szervezet döntőbizottsága korábban már Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjére is gyártási támogatást ítélt meg.

 

zero_500
Zero


Az Extreme Film Kft. által benyújtott, Tiltott nyelv (producer: Hidasi Dalma) című film forgatókönyvének fejlesztését 2 millió forinttal támogatta a döntőbizottság.

A Filmalap 2011 októberében tette közzé pályázatát forgatókönyvek és filmtervek fejlesztésének, valamint filmgyártás előkészítésének támogatására; a pályáztatás azóta is folyamatos.