A Filmjus Alapítvány a Filmjus Egyesület lekötött betét kamatából részesül, éves szinten néhány tízmillió forintból gazdálkodó szervezet, amelynek célja, hogy szociális valamint kiegészítő juttatást biztosítson a filmszakmában tevékenykedő, vagy ott több évtizeden keresztül dolgozó és rászoruló alkotóknak. Elsősorban a szerzői jogi törvény értelmben vett filmszerzőket, tehát rendezőket, operatőröket, filmforgatókönyv-írókat, de különösen indokolt esetben más filmes alkotók is elnyerhetik az Alapítvány anyagi támogatását.
A szervezet költségvetésének harmadát fordítják szociális juttatásokra: az alacsony jövedelemmel rendelkezők megsegítésére, a támogatást az Filmjus Alapítványtól egyénileg kell kérelmezni, az így megkapott személyes adatokat pedig bizalmasan kezeli a kérelmeket elbíráló Kuratórium. Ugyanakkor a szakma is javasolhat a támogatásra nehéz anyagi helyzetben lévő alkotókat, a maradék részt pedig a jogosultak között nyugdíjpénztári hozzájárulásra fordítják.
Az Alapítvány büdzséjének újabb harmadát költik a forgatókönyvírást és filmelőkészítést célzó tevékenységre. A kiírást legutóbb májusban tették közzé, és júliusban már döntést is hoztak: 150-300 ezer forinttal támogattak egyes filmterveket, amely nem nagy pénz, de alkotói támogatásnak minősül, nem szükséges elszámolni vele a FilmJus felé, így előkészítésre, forgatókönyv és forgatásra egyaránt költhető az összeg.