Vincze Teréz – „Mert dolgunk van”

Nem lehet elégszer elmondani, ezért itt és most is azzal kezdem, hogy fantasztikus és nagyszerű dolog történt az elmúlt napokban Budapesten! Két lelkes – és úgy látszik, legyőzhetetlen – ember kezdeményezésére és irdatlan munkájának köszönhetően, intézményi háttér nélkül, tengernyi segítő, támogató, önkéntes és szponzor közreműködésével létrejött az első, a világ dokumentumfilm-terméséből általános igénnyel szemléző nemzetközi dokumentumfilmes fesztivál Magyarországon. Nagyon itt volt már az ideje! Egyrészt véleményem szerint – az utóbbi tíz évben biztosan – a dokumentumfilmek világában sokkal nagyobb valószínűséggel bukkanunk érdekes, innovatív, megrázó, felemelő és izgalmas alkotásokra, mint a játékfilmek mezőnyében, és ennek ékes bizonyságát adta az első BIDF briliáns válogatása is. Másrészt Magyarországon még az átlagosnál is nagyobb szükség volna arra, hogy minél többekhez jussanak el azok a tartalmak és értékek, melyek közvetítésére ez a műnem különösen alkalmas: a társadalmi problémák érzékeny megközelítése, az empátia és a törődés erejének megmutatása apró és személyes ügyek, illetve nagy és globális problémák kapcsán egyaránt. Harmadrészt pedig – ahogy azt a Corvin mozi nagyméretű vásznain jó minőségben vetített filmek ékesen bizonyították – a dokumentumfilm ugyanannyira vizuális műalkotás, mozis körülményeket igénylő és moziélményt nyújtó produkció, mint mondjuk a Jurassic Park, vagyis nem természetes élőhelye a televíziók későéjszakai műsorsávja.