A Sárkányok Sárkánya nevű, idén 23. alkalommal adományozandó életműdíjat a Krakkói Filmfesztiválon június 2-án adják át Forgács Péternek. A filmfesztivál honlapján olvasható közleményben "a mozi alkimistájának", jeles magyar dokumentumfilm-alkotónak, világhírű médiaművésznek nevezik a filmrendezőt. Kiemelik Forgács Péter alkotásainak eredeti, régi dokumentumokat felhasználó filmtechnikáját. "A Magyarország és a 20. századi Európa drámai sorsú valóságára építő képek mintha arra emlékeztetnék a nézőt, hogy a világtörténelem az egyszerű emberek történeteinek gyűjteménye" - írják.

A közlemény idézi a Krakkói Filmalapítvány programtanácsának elnökét, Tadeusz Lubelski filmtörténész-professzort, aki szerint Forgács Péter az általa vezetett Privát Fotó és Film Archívum 1983-as megalapítása óta a found footage kísérleti műfaj utolérhetetlen mesterévé vált. A díj odaítélői felidézik: Forgács Péter már többször volt vendége a krakkói szemlének, amelyen a Dunai exodus című filmje 1999-ben az Ezüst Sárkány nevű díjat, valamint a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját nyerte el.



A fesztiválon válogatást mutatnak be Forgács Péter életművéből, a Dunai exodus mellett levetítik többek között a Hunky Blues - az amerikai álom és a Miss Universe 1929 című alkotásait. Megtekinthető lesz az Újra feladott levelek (Letters to Afar) című installációja, amely a varsói Lengyelországi Zsidóság Történeti Múzeuma (POLIN) 2013-as megnyitójára készült. A rendező filmalkotói műhelyt is tart a rendezvény során.

A Sárkányok Sárkánya nevű életműdíjat a Krakkói Filmfesztiválon az előző években többek között Werner Herzog német, Allan King kanadai, Helena Trestíková cseh rendezők kapták meg.

forrás: MTI
A bortókép a Gee Bee Blogról származik.