A névadó ünnepségre december 7-én kerül sor egy gálaműsor keretében, amelyen a névadó lánya, a Kossuth-díjas színésznő, Csákányi Eszter, valamint Koltai Róbert színész-rendező is részt vesz. A rendezvényen levetítenek majd egy filmet az 1992-ben elhunyt színművész életéről és munkásságáról.

A városi mozi felépítését 1913-ban kezdeményezték a helyi óragyár alkalmazottjai, akik végül saját kezükkel húzták fel az intézményt. A nyitóelőadást 1913. december 8-án, vagyis száz évvel és egy nappal az ünnepélyes névadás előtt tartották.

Csákányi László a szentgotthárdi gimnázium tanulója volt, ezért szeretnék a filmszínházat róla elnevezni.

Az évfordulóra tekintettel most vasárnap mindössze száz forint lesz egy belépő ára.