“Van egy téma, ami régóta foglalkoztat: a világ első rabbinőjének története, akit 1935-ben avattak rabbivá, ami már önmagában elég groteszk tény, hogy ez a legvadabb náci időkben történt Berlinben.” - beszélt a tervről korábban a filmhunak. “Egy Katapultos dokumentumfilmet tervezünk, amely egyben előtanulmány volna egy koprodukciós játékfilmhez. Ez egy 'giga-projekt', amit fejleszteni kell, és rengeteg kutatást igényel.”

A giga-projekt dokumentumfilmes része körvonalazódni kezdett annak ellenére, hogy a Mozgókép Közalapítvány által ígért 5 millió forintos támogatásra a szervezet megszüntetésével keresztet vethettek: “Gyakorlatilag mindent előlről kellett kezdeni, sőt az MMK-s támogatás meghiúsulása igen nehéz helyzetbe sodorta a produkciót a már elnyert külföldi támogatókkal felé is, akik számoltak a magyar forrással” - mondta Groó Diana rendező a filmhunak. “Nagy szerencsénkre találtunk Londonban egy magánalapítványt, akik érdeklődnek a téma iránt, így elkezdődhetett az előkészítés és az előforgatás.” Az első női rabbi, Regina Jonas életét feldolgozó dokumentumfilm főként archív anyagokra épül majd, de szeretnének párhuzamot vonni a modern női rabbik sorsával is.

A filmterv az angol alapítvány támogatásának köszönhetően elindulni látszik, egyelőre magyar állami forrás nélkül. A Nipkow program által támogatott kreatív dokumentumfilm mellett a játékfilmes feldolgozás tervét sem adta fel a rendező. „A tervezett játékfilm forgatókönyv első verzióját Szabó Ivánnal együtt írtuk, ami, jelenleg a dokumentumfilmes változattal kell elkészülnünk.” Mivel magyar forrás nélkül dolgoznak, a Regina Jonas című dokumentumfilm izraeli-német-angol koprodukcióban készül: reményeik szerint az októberre tervezett elővágott verzió után 2012 februárjára az ötvenperces kész anyag is dobozba kerül.

Groó Diana közben dolgozik tovább Transz című filmtervén is, amelyet Breier Ádámmal (Cathrine magánélete) közösen írnak: mivel egy kisebb költségvetésű filmről van szó, amelyet akár Magyarországon is le lehetne forgatni, elképzelhető, hogy ez a kezdeti stádiumban lévő filmterv végül beékelődik a Regina Jonas dokumentumfilm és a nagyszabású játékfilmterv közé.

Angol nyelvű demo: