Grunwalsky Ferenc az új stratégiáról

filmhu: Mikor legutóbb, a szemle-start előtt beszélgettünk a filmszakmát érintő legnagyobb hír a filmvagyon átvétele volt, és az, hogy a kormány az elkövetkező négy évre garantálja a filmre fordítható összegeket.  Akkor azt mondtad: új stratégiát kell kidolgozni. Ennek apropóján beszélgetünk most: melyek lennének ennek a stratégiának a sarkkövei?

Grunwalsky Ferenc: Először is, azt gondolom, a négyéves szerződés elérése nagyon nagy eredmény, legalább akkora, mint annak idején a filmtörvény kiharcolása volt. Ehhez hosszú tárgyalásokat folytattunk, a Minisztériummal, a kormányzattal, és mivel a szakma érdekeit képviseljük, kijelenthetem, hogy alapos okkal tettük. Most azt sikerült elérni, hogy négy évig nem kell a költségvetéssel évenként a tételek nagyságán vitatkozni – és ez nagyon nagy eredmény, mert  tervezhetővé teszi a pályáztatási rendszert, és kiszámíthatóvá teszi a gyártást. A Mafilm átvételével arra nyílt lehetőség, hogy hatással tudjunk lenni a filmet, mint ipari és szellemi ágazatot alakító piaci körülményekre is.

Az új stratégia kialakításánál tehát figyelembe kell venni a fenti változásokat, de azt is, hogy folyamatosan változik a világ, változik a közönség és változnak a külső feltételek. Például: egy amerikai statisztika szerint az USA-ban 2005-ben 23 milliárd dollárt költött a közönség mozijegyre, és 37 milliárd folyt be másodlagos forgalmazásból, elsősorban a DVD-piacról. Tehát egyre inkább a film utóélete hozza vissza a befektetett pénzt, kivéve persze az egész ágazatot húzó két-három nagy sikert. A mi gyártásunk persze nem hasonlítható az amerikaihoz, de a tendenciákat jól jelzi az ottani statisztika, jó tudni, hogy merre mozdul a világ. Ezért is kell állandóan átgondolni a stratégiát. S azért is, mert a filmipar rettentően komplex dolog, nem véletlen, hogy sokan úgy tekintenek rá, mint a tőzsdére,  amely éppannyira összetett, s bár az egyes részletek pontosan körülírhatók és megfejthetők, az összjátékuk annyira bonyolult, hogy szinte kiszámíthatatlan a folyamatok végeredménye. Megjósolhatatlan, miből lesz nagy siker, vagy váratlan bukás. Hogy szó szerint idézzem: „Mindez a filmiparra lefordítva annyit tesz, hogy lehet a költségvetés megfelelő, a forgatókönyv tökéletes, a főszereplő tündöklően jó: ha a mellékszereplő példéul valamiért nem olyan, ha aktuális események miatt a közönség hangulata megváltozott, ha akármi nem az eredeti terveinknek megfelelően alakul, akkor a végeredményre körülbelül olyan eséllyel készülhetünk, mint az időjárásra.” (in.Profiterol, szöveg: K.F.)

filmhu: Ebben a bonyolult összjátékban milyen szerephez jut a Mafilm? Milyen sorsra számíthat, lesznek-e fejlesztések, hiszen ahogy azt te is többször elmondtad már, az elmúlt tizenkét évben folyamatosan csak pusztult.

G.F.: A részletekről egyelőre nem mondhatok semmit, mivel nap mint nap egyeztetünk. Annyi azonban biztos, hogy többről van szó, mint hogy megmutassuk, hogy lehet egy gyárat jól is üzemeltetni. Ha csak ez lenne a cél, akkor elég lenne egy menedzsment. Itt sokkal inkább arról van szó, hogy képesek vagyunk-e ágazatban gondolkodni, hogy létre tudunk-e hozni egy ipari és szellemi konglomerátumot, amely egyrészt korszerű szervezésben különböző szolgáltatásokat biztosít, másrészt garantálni tudja a nevelést, az új szakembergárda kinevelését és betanítását. Amely centrális szellemi húzóereje tud lenni az egész szakmának. Ehhez az is kell, hogy tudjuk, milyen területekre akarunk kilépni, mely szolgáltatási területeket akarjuk lefedni és kikkel akarunk együttműködni. Nem konkurenciát akarunk teremteni, hanem komoly szellemi tartalékkal a hátunk mögött, más különálló szakipari vállalkozásokkal együttműködve – világosítók, bühnések, kellékesek, ruhások, pirotechnika, labor, stb. - kilépni a piacra.

"Mindezeket én nem kioktatásnak szánom" Grunwalsky Ferenc a 38. Magyar Filmszemle megnyitóján

G.F.: A kérdést, a működési profil megtalálását bonyolítja a filmjogoknak a gyakorlatban még mindig rendezetlen helyzete.  De – mint azt a mellékelt Vitavezetőben is elmondtam - nem engedhetünk abból, hogy a mostaninál sokkal intenzívebben kell kikerülnünk a nemzetközi piacra. Egyszerűen vicc, hogy mintegy a doboznak gyártjuk a filmeket és erre szakosodott tevékenység híján a világon egyetlen filmvásárló nem tud rólunk, a fesztiválsikereinket leszámítva. Ezt most már maguk a producerek is érzik, és egyre többen mennek és használják ki a fesztiválok piacteremtő lehetőségeit. Ezért ezt a kereskedelmi tevékenységet velük együttműködve, megállapodva,  szervezetten kell kialakítani, s a nemzetközi gyakorlat szerint elsősorban csomagban kell piacra dobni az alkotásokat a filmforgalmazó cégek és televíziók felé.  Létre kell tehát hozni egy korszerű, a külkereskedelmi gyakorlathoz igazodó, hálózatépítésre alkalmas céget - de hogy ezt a producerekkel, a Mafilmmel és a Moképpel együtt, vagy külön tesszük-e, azt még nem tudjuk. Ha megállapodásra jutunk a Mafilmet érintő részleteket illetően, akkor eldől ez is.

filmhu: Ha már az imént szóba hoztad a producereket: több helyen említetted, hogy áldásos lenne egy új produceri szemlélet kialakulása. Mire gondolsz pontosan?

G.F.: Nézzük végig, mire lenne szükség, túl azon, hogy „pénz kell”! Mindenképpen ki kell alakulnia egy még fiatalabb, új produceri rétegnek, és aki már megerősödött, annak is karakteresebbnek kell lennie, és tudnia kell visszaforgatni az eredményeiből, a külföldi munkáiból, kapcsolataiból – hogy saját profilt tudjon kialakítani. Nem csak azt a normatív támogatást kell visszaforgatni, amit tulajdonképp a filmtörvény alapján a közalapítványtól megkap, hanem legfőképp a már megszerzett kapcsolati tőkét. Én azt vettem észre, hogy négy-öt ember kivételével mindenki a már kitaposott ösvényen halad tovább, és alig építenek ki a megszerzett kapcsolatok segítségével újabb lehetőségeket. Egy-egy film sikerül, de nem tudnak hosszútávú, viszonossági kapcsolatokat kialakítani.

Ez a világban általában úgy megy, hogy a partnerek viszonossági szerződést kötnek: most segítesz a nekem, legközelebb én segítek a te filmedben. Ez nálunk nem alakult ki. A jelenlegiek mellett feltétlenül meg kell hogy jelenjen egy olyan társaság, aki fiatalabb, vagy ügyesebb és rámenősebb, esetleg a kinti tapasztalatait tudja kamatoztatni – de mindenképpen nyitni és bővíteni tud újabb befektetők felé. Magyarországon ugyanis nem lehet másképp több pénzt előteremteni. Hazai pályáról 200-250 millió forintot lehet összeszedni és ezt a keretet vagy koprodukcióban lehet bővíteni vagy valamelyik nagy tévé támogatásával, de ők is csak 300-400 milliós nagyságrendig egészítik ki a költségvetést. Ha ennél többre van szükség, akkor ma csak nagyon hosszútávon, négy-öt év alatt készülhet el a film, hosszadalmas partnerkeresés és tárgyalások után. A kapcsolatok kiépítésénél  nagyon nagy szerephez jutnak a fesztiválok, a workshopok és a pitch forumok.

Különösen fontos lenne a producer megjelenése a dokufilmeknél. Ma ott az az áldatlan állapot állt elő, hogy ahány produkció készült, annak mind az alkotó a producere. Emiatt azonban nem lehet külső forrásokat megszerezni, mert az egy filmmel, a pályázati pénzekre ácsingózó dokumentumfilmesek nem hitelképesek, nem tudnak belépni a banki finanszírozásba, alig tudnak eljutni egy szponzorhoz. És az sem szerencsés, ha miközben valaki forgat, mellette még rohangálnia, szerveznie kell. Ellenben, ha már egy producer öt-hat ilyen tervet egy csokorba gyűjt, sokkal könnyebben megteremtheti a feltételeket. Plusz meg kellene újulnia a filmeknek, másfajta alkotásokra van szükség, mint húsz-harminc évvel ezelőtt, és ezeknek technikai kritériumai is vannak, ezeket megint csak egy producerrel együtt sokkal könnyebb összehozni. A home-videos, dv-kamerára rögzített dolgokkal nem lehet kitörni.

De ha már végigvesszük, nem csak a produceri szemléletről kell beszélni, hanem az alkotókról is.

filmhu: Mire gondolsz, egysíkúak a filmek?

G.F: Egy állandóan változó struktúrában gyakran újra kell értelmezni, mi a mozi. Hogy például milyen technika az, amihez értenie kell az alkotónak, hogy milyen technikára rögzíti a képet. Triviálisnak tűnik, de nem elég az, hogy ismerik a korszerű felvevőgépeket, technikát.. Főleg a digitális technika mögött olyan bonyolult kiszolgáló rendszer és olyan elegáns franchise-rendszer van, hogy azt nem lehet, csak a gyakorlatban, folyamatos munkával elsajátítani.  Át kellene tudni tekinteni újból, hogy mit is jelent egy filmprodukció. És ebben nem elég egyszerűen sulykolni azt, hogy tessék kitanulni a pitch forumot, tessék kitanulni a workshopot, vagy éppen az amerikai  forgatókönyvírás receptjeit, mert ezek fontos dolgok, de azért ez nem elég a forgatáshoz, az utómunkához, és ezeken dől el a film végső formája. A többi: alapozás, tervezés és előkészítés. 

Tehát nagyon sok mindent át kell tudni tekinteni, és elsősorban a technikai fejlődést, és annak a következményeit kell látni. Én úgy tapasztalom, hogy főleg csak a megszállott mérnök- és operatőr emberek között esik szó arról, hogy mitől és hogy jön létre a film. Pedig az esztétikát sokszor megelőzi a technika, feltételeket teremt, s nagyon fontos, hogy jó kapcsolat épüljön ki az alkotók és a kreatív stábtagok között. Nagy buzgalom és bizonyos szakmai felfrissülés kell az alkotóktól, hogy tudják, vagy közösen kidolgozzák, hogy egy stábbal milyen hatásokat lehet elérni, és hogy ha nincs pénz, akkor milyen megoldásokkal lehet áthidalni a technikai hiányosságokat. Újra kell gondolnunk az egyes munkatársak szerepét, a stábok hierarchiáját, a belső munkamegosztást. Ezért is kellenek új, most tanuló szakalkalmazottak, akik már ebbe nőnek bele. A szakember nevelés tehát nem a régi szerepek újrateremtését jelenti. Nem egyszerűen utánpótlást nevel, hanem új tudást, és új stábbeli viszonyokat is létre fog hozni. Ugyanilyen fontos, hogy megtanulják a történetfelépítést, de itt nagy hátrány hogy sokaknál hiányzik a komoly irodalmi alap. A fiatalok - miközben rengeteg filmet néznek -, nagyon keveset olvasnak. Ami azért baj, mert az irodalom nem egyszerűen  művelődés, vagy élvezeti cikk, hanem követendő alap, amely túllép a hétköznapi nyelv uralta sémákon. A mai meghatározások szerint a szépirodalom az, ami egy kiszámíthatatlan irányú beszédaktus, és ezért igazi meglepetéseket tartogat az „írni tudás” profizmusa mögött. Én azt látom, hogy a kultúrából, a filmekből sokan csak a siker receptjeit, a siker titkát igyekeznek megtanulni – ez azonban magában rejti azt a csapdát, hogy csak a tavalyi siker titkát fejtik meg, pedig az igazi kérdés az lenne, hogy jövőre mi lesz siker, vagy ezen is túl, hogy mit állíthat az alkotó maga elé mérceként. Ez pedig nem megy a többi művészeti ág ismerete nélkül. Képalkotás nélkül nincsenek képek.

De probléma van a színészi játékkal is. Egyre jobban sorvad a színészi játék a filmekben, mert  egyre kevesebben próbálnak minden részletében különös figurákat, életszerű alakokat életre hívni.

filmhu: A színészetről, vagy a rendező színészvezetéséről beszélünk most?

G.F.: Gond van a rendező színészvezetésével, és gond van a színészekkel is – mindenki sémák szerint próbál beszélni, az egész kezd vidéki lenni. Szükség lenne a szemlélet felfrissítésére.

Sorolva a hiányokat láthatjuk: korszerű együttműködésre, csapatmunkára van szükség és ehhez új szakemberekre is, akik egykorúak, és összedolgoznak. Most mindenki csak a karrierről beszél, de hiányzik a törekvés, hogy megtaláljuk az új közös nevezőt a többiekkel, más művészeti ágakkal és a technikus szakemberekkel, a fahrtossal, a világosítóval, stb. Nagyon korán el kell kezdeni dolgozni, el kell menni gyakorlatot szerezni, különböző posztokon, segédként, beosztottként megismerni ennek a bonyolult szakmának a működését. Meg kellene próbálni visszaállítani a gyakornoki rendszert, ahol belülről, a forgatáson lehet tanulni - és ebben érdekeltté kellene tenni a producereket is. Ez is a Mafilm és az MMK feladatai közé tartozik. Én 11 évig dolgoztam a létező összes beosztott munkaterületeken – enélkül nem lehet érteni, mi zajlik a forgatáson, sokszor min múlik valami fontos.

Mindezeket én nem kioktatásnak szánom, inkább hozzászólásnak. Az a dolgunk, hogy folyamatosan szemmel tartsuk a technikai és emberi feltételek, körülmények alakulását. Most azt érzem, hogy ezek nagyon aktuális kérdések: hogyan fejlődjünk tovább?

"Többről van szó, mint hogy megmutassuk, hogy lehet egy gyárat jól is üzemeltetni" Szabadtéri díszlet a Mafilm fóti telepén

G.F.: Többször beszéltem erről az Andrással, és egyet is értünk, meg nem is. Ami az ötlet ellen szól az az, hogy nem adottak hozzá a feltételek. Először is nem adhatunk így oda pénzt, ez olyan, mintha bújtatott fizetés lenne. A 4K kollégiumnál azért volt működőképes ez a szisztéma, mert kisebb összegekről volt szó. Ebben az esetben viszont úgy nézne ki, mintha a működés költségeit fedeznénk, még akkor is, ha minden fillért a produkciókra fordítanának a stúdiók. Másodszor, a filmtörvény értelmezésében csak konkrét projektek kaphatnak támogatást, ezek viszont, még ha a producer összefog is több ilyet, egyenként ugyanúgy megkapják a támogatást, mintha együtt indulnának. De hozzá kell tennem, hogy próbálunk – még ebben a nehéz helyzetben is, hiszen a négyéves megállapodás ellenére 30 százalékkal csökkent az állami támogatás – teret engedni az ilyen irányú elképzeléseknek, például a projektfejlesztések bővítésével.

filmhu: Az utóbbi időben egyre többször esik szó az új szakember gárda kineveléséről. Mióta színre léptek az új stúdiók, lépten-nyomon azt hallani, hogy a bővülő bérmunkapiaccal egyre nagyobb szükség van angolul jól beszélő, és a szakmát magasan művelő közép-káderekre is, sőt a HSC már el is indított egy efféle képzést, s a Mafilm kapcsán, illetve az imént te is többször céloztál a szakemberképzésre...

G.F.: Itt is azt mondhatom, hogy együttműködésre kell törekedni. Az, hogy mindenki nyilatkozik a nevelésről, nagyon jó, csak végig kellene gondolni azt is, hogyan csináljuk. Ma már nem elég a média szak és az, hogy megtanítjuk a gyerekeket rendesen angolul. Az is cél kell hogy legyen, hogy akik most kezdenek, ne legyenek tíz év múlva segédmunkások Kelet-Európában.

filmhu: Lehetséges-e például egy olyan együttműködés, hogy a Mafilm megállapodik a Színház- és  Filmművészeti Egyetemmel és a hallgatók kedvezményesen jutnak adott esetben műtermi gyakorlathoz?

G.F.: Szerintem nem szabad kiváltságokat teremteni. Ha együttműködik is a Mafilm bármilyen intézménnyel, akkor azt csak úgy szabad, hogy elsősorban nem filmrendezőket, operatőröket, hanem idegen nyelvet bíró szakembereket, hangtechnikusokat, ruhásokat, sminkeseket, bühnéseket, technikusokat, világosítókat juttatunk alap- és továbbképzéshez, ugyanakkor munkalehetőséghez és szakmai gyakorlathoz. Fel kell hogy nőjön egy új generáció, és ehhez kevés a tanítás, komoly szakmai gyakorlatot kell szerezni. Össze kell fognunk ma külön létező kezdeményezéseket – anélkül, hogy fel akarnánk zabálni őket, és úgy kialakítani a Mafilmet, hogy mint afféle ipari háttér is funkcionáljon, hogy minden szakma tanműhelye lehessen.  Egy minősített intézmény mindenképpen segítségre lehet az oktatásban, de nem feltétlenül az SZFE-t végzett hallgatók számára lenne ez könnyebbség, hanem magasabb szintet biztosító lehetőség az új szakember gárda kinevelésében. Ebben nagy szerepe lenne például a televízióknak is.

"A sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy belevágott egy tévésorozatba" Kyle MacLachlan a Twin Peaks-ben

G.F.: Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mindkettőnkben megvan a szándék az együttműködésre. A részletek még itt is alakulnak, de feltétlenül szükséges, hogy kialakítsunk egy egészséges együttműködést a televíziókkal. Nem véletlenül kezdeményeztük három évvel ezelőtt a tévépályázatokat sem. A televíziós technika ráadásul sokkal könnyebben szétviszi a filmeket, ott van a Kántor nyomoz, a világon mindenhová eljutott, de ha a komoly presztízsű kultalkotókra gondolunk, például David Lynchre, akkor azt látjuk, hogy a sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy belevágott egy tévésorozatba. A televízió fantasztikus gyakorlási, és szinten tartási lehetőség. Ráadásul alkalmat ad arra, hogy kipróbáljanak olyan dolgokat, amelyek kikísérletezéséhez a filmtechnika nem biztosít minden feltételt. Ki lehet például próbálni a legújabb elektronikát, vagy például bizonyos színészi munkát. Meg lehet tanulni a műtermi forgatást. Eltelt ugyanis két-három generáció, akik egy kockát még nem forgattak műteremben. Ott vannak a színészek, akik évek óta nem forgattak kosztümös filmet, nem tudják, hogyan kell hitelesen leülni egy huszár egyenruhában – ráadásul a tévéfilm másféle színészi munkát és másféle színészvezetést igényel. Egyébként, ami a tévéket illeti, hosszú távon a kosztümös filmekben gondolkodunk - felméréseink szerint ezekre, és a gyerekfilmekre van most a legnagyobb igény.

filmhu: Ha már gyerekfilm: lesz-e az MMK-nál gyerekfilm-pályázat?

G.F.: Külön most nem tudunk pályázatot indítani, mert nincsen rá keret, de a tévékkel együttműködve elkezdhetjük orvosolni a műfaj fájó hiányát.

filmhu: Sokszor elmondtad, mennyire fontos lenne a médiatörvény megreformálása. A digitális átállás kapcsán most úgy tűnik, megvan erre az esély. Milyen irányba mozdul a médiatörvényt illetően az MMK?

G.F.: Először is szeretnénk egy vitát kezdeményezni, mert a mostani változtatással kapcsolatban nem kérdeztek meg bennünket, mondván, ez csak bizonyos részeket, elsősorban a digitális műsorszórást illeti. Szerintem viszont nem ildomos, hogy kihagynak minket a médiapolitikából. Már csak azért sem, mert a digitális átállás új technikákat, új lehetőségeket tartogat a filmezést illetően is, új lehetőségek, új igények jelentkeznek majd, és erre is fel kell készülni. És egy ilyen folyamatra való felkészülés is része kell hogy legyen a filmtudat  stratégiájának. Mert ahogy az elején is mondtam, a rendszer összetett és bonyolult, és a feltételek változásával egy időben folyamatos önkorrekciót igényel.

Összegezve: itt az idő, hogy ne csak az elosztás feszültségeiről diskuráljunk, az is fontos, mert szüntelenül korrigáljuk, az „időhöz, az adottságokhoz és az elvárásokhoz” a pályázati kiírásokat, de ne álltassuk magunkat: soha nem fogunk tudni minden igényt kielégíteni. (Mikor a tanítványok pár hallal, néhány kenyérrel, Krisztus csodájával több ezer embert vendégeltek meg, biztos vagyok benne, akkor is maradtak elégedetlenek.) Magyarország ebből a szempontból unikum, itt ugyan nincsenek csodák, de a magyar film él és működik, és sehol ennyi ember nem akar filmes lenni, nem törődve azzal, hogy egy ilyen kis országban ebből nemigen lehet egzisztenciát teremteni. De ez az egészséges „mánia” ez nagy felhajtó- és kényszerítő erő az állandó megújulásra. Most minden igyekezetünk ellenére nem pusztán a művészi lehetőségek bővítése, hanem a szakma „egészének” továbbfejlődése és fejlesztése a feladat.

Folyt. köv.

(ajánljuk olvasóink figyelmébe kapcsolódó anyagainkat)