Anilogue 2008 Budapesten és Bécsben

Az idén hatodik alkalommal jelentkezõ Anilogue (korábbi nevén: AniFest) fesztivált november 27. és december 3. között tartják Budapesten és (újdonságként) Bécsben. A rendezvény elsõ fele csütörtöktõl vasárnapig a szokásos helyén, az Uránia Filmszínházban és az addigra felújított Toldi moziban zajlik.

Vasárnap este a fesztivál nemzetközi vendégei - a stábbal és törzsközönséggel együtt - átköltöznek Bécsbe, ahol további három napig folynak majd a vetítések, elõadások, workshopok és különféle forralt borok.


Megnyílt az ARC 2008

Augusztus 28-án, szokás szerint az Ötvenhatosok terén nyílt meg a 9. ARC plakátkiállítás. Idén a  „Boldogság” jegyében szervezték a tárlatot, és az óriásplakátokon kívül egyperces kisfilmek is levetítésre kerülnek. Az érdeklődők augusztus 28-tól szeptember 16-ig tekinthetik meg az alkotásokat.

A díjnyertes művek itt tekinthetőek meg.




Készül a Boldogságtól ordítani folytatása

Az 1998-ban készült első részt – amely elnyerte Cannes-ban a FIPRESCI-díjat -,  Todd Solondz rendezte. Nevéhez többek között olyan alkotások fűződnek, mint a 2001-ben készült Helyzetek és gyakorlatok, és a 2004-ben a velencei Arany oroszlánra jelölt Palindromák.

A Boldogságtól ordítani folytatásában valószínűleg Emma Thompson, Demi Moore, és Paul Reubens is feltűnik majd a vásznon.




Megújul a NAVA

A Nemzeti Audiovizuális Archívum magyar nemzeti műsorszolgáltatói kötelespéldány-archívum, amely audiovizuális tartalmakat gyűjt. Gyűjtőkörébe tartoznak az országos földfelszíni terjesztésű televíziók és rádiók magyar gyártású vagy magyar vonatkozású műsorai.

A NAVA  folyamatosan bővülő Különgyűjtemények oldalain mostantól a Magyar Világhíradókon és a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjein túl magyar játékfilmeket, a Mediawave fesztiválfilmjeit, és a Mindentudás Egyeteme felvételeit is megtekinthetik az érdeklődők.


Felépül a Delta háza

A Delta című film bemutatójának alkalmából szeptember 5-én este hétkor, a Gödör szomszédságában felépítik a filmben szereplő házat. Az alkotás befejező munkálatainál Jancsó Miklós, Gáspár Sándor, Török ferenc, és Schilling Árpád is segédkeznek.

A nyitóbeszédet Forgách András tartja, sötétedés után pedig levetítik a kimaradt jeleneteket.