Szeptemberben lesz a Kamera Hungária

Valószínűleg nem marad el, de odébb csúszik idén a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál, mert az ORTT január első hetéig nem döntött arról, hogy támogatja-e a rendezvényt – tudatta az Index. A műsorfesztivált 1999 óta rendezik meg, a bevett időpont eddig március-április volt, de ebben az évben "remélhetőleg szeptemberben rendezzük meg" - olvasható Csermely Ákos, a rendezvény szervezőjének sajtóközleményében.

A fesztiválra egyébként több televíziós kategóriában lehet nevezni, a versenyző műsorok fölött pedig többtagú zsűri ítélkezik. Az eddigi évek zsűrielnökei Szinetár Miklós (1999), Gazdag Gyula (2000), Megyer Őrs (2001), Koltai Róbert (2003), Koltai Lajos (2005), Szirtes Tamás (2006), Ragályi Elemér (2007), Andrew G. Vajna (2008) voltak. A nevezett alkotások száma pedig az utóbbi években 400 fölé emelkedett.


Danny Boyle filmje tarolt a Golden Globe-on

Los Angelesben 66. alkalommal adták át az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Arany Glóbusz filmdíjat. Egy indiai (mumbai) fiatalemberről, a Legyen Ön is Milliomos vetélkedő győzteséről szóló Slumdog Millionaire című film tarolt – adta hírül az MTI.

Megkapta egyrészt a tavalyi év legjobb filmjéért járó díjat, a rendezője, Danny Boyle pedig átvehette legjobb rendezésért járó Arany Glóbusz szobrocskát. A film forgatókönyvírója, Simon Beaufoy is, illetve a film zenéjének szerzője, A.R.Rahman is a legjobbnak bizonyult saját kategóriájában. A tavalyi év legjobb filmvígjátéka Woody Allen rendezésében a Vicky Cristina Barcelona című film lett.

A Beverly Hills-i gálán kétszer vehette át az Arany Glóbusz szobrocskát Kate Winslet, mint a legjobb női (A szabadság útjai), illetve mint a legjobb női mellékszereplő (Felolvasó). A legjobb férfi főszerepért Mickey Rourke kapta a díjat a filmdráma kategóriájában (A pankrátor). A legjobb férfi mellékszerepért járó díjat post mortem kapta Heath Ledger, aki helyett a film rendezője, Christopher Nolan vette át a díjat.

A legjobb betétdalért járó Arany Glóbusz szobrocskát Bruce Springsteen vehette át A pankrátorért, a tavalyi év legjobb animációs filmje egy kiöregedett robot románca, a Wall-E cím rajzfilm lett. A legjobb filmsorozatért járó Arany Glóbuszt a Magyarországon forgatott John Adams című történelmi tévéfilmsorozat kapta, a legjobb külföldi filmért járó díjat pedig a Waltz With Bashir (Libanoni keringő) című izraeli animációs film kapta, amely az 1982-es izraeli-libanoni háború eseményeit mutatja be.


Libanoni keringő


Képek Antal Nimród új filmjéből

2005-ben Antal Nimród Kontroll filmjét Amerikában is bemutatták, majd következett Az elhagyott szoba, amelynek a második része is elkészült. A rendező új megbízást kapott, 25 millió dollárból dirigálhatja az Armored thrillert, a főbb szerepekben pedig Matt Dillon, Laurence Fishburne, Jean Reno, Fred Ward, Milo Ventimiglia és Skeet Ulrich lesz látható. Bemutató szeptemberre várható. A történet egy páncélautó körül forog, amiben 10 millió dollár értékű szállítmány lapul. Az őrők egy csoportja megpróbálja rábeszélni az új és fiatal társukat, hogy segítsen nekik kirabolni a kocsit.


Kontroll


Elsöprő siker a NAVA ünnepi meglepetése

A karácsonyi szünidőre időzítve tette az interneten ingyenesen és korlátlanul hozzáférhetővé gyűjteményének 77 filmkülönlegességét a Nemzeti Audiovizuális Archívum (NAVA). Az elmúlt 77 év reprezentatív válogatásából a két és fél hét alatt több mint 92.000 egyedi látogató mintegy 270.000 műsorszámot tekintett meg. A nagy érdeklődésre való tekintettel a NAVA műsorok elérését meghosszabbította. 

Játékfilmek és híradók a 30-as évektől mostanáig, az állami és kereskedelmi televíziók műsorai, főiskolás vizsgafilmek és dokumentumfelvételek képezik a 77 filmajándék című website tartalmát. A legnézettebb tételek között olyan produkciók szerepelnek, mint a Veri az ördög a feleségét című játékfilm, a Megasztár 2006-os döntője vagy az Iron Maiden 1988-as budapesti koncertjét beharangozó tudósítás. Emellett olyan különlegességek is népszerűek voltak, mint az 1935-ös karácsonyi készülődésről szóló filmhíradó, vagy mint amikor Vitray Tamás gombot varr riportalanya, egy fakír hasára.  

Az akció sikerére jellemző, hogy a Nemzeti Audiovizuális Archívum kapacitását meg kellett tízszerezni az ünnepek alatt a nagyszámú néző kiszolgálásának érdekében.