8-10 perces történetekből álló szkeccsfilm a Couch Surf, amelyben a szereplők akut neurózissal, örökös frusztrációkkal és a saját démonjaikkal küzdenek. Dyga Zsombor filmje most a Filmhéten is bemutatkozik.
Nézz bele a filmbe!
"A Couch Surf régóta dédelgetett álmom, ami most kapóra jött, hisz minden szempontból egy pofonegyszerűen kivitelezhető filmterv. A fejezetekre bontottsága lehetővé tette, hogy kábé hétvégi filmesekként is leforgathassuk. A legfőbb koncepciónk az egyszerűség volt, és azoknak a dolgoknak a kiaknázása, ami egy klasszikus filmkészítésben felszínre hozhatatlan. A film tíz epizódból áll, minden epizódot egy nap alatt forgattunk le, sem ideje, sem tere nem volt annak, hogy bármibe a kelleténél jobban belebonyolódjunk. Nagyon kevés pénzből készítettük, de semmiféle kompromisszumot nem kellett kötnünk, csak arra költöttünk, ami a vásznon látszott, és amit szükségesnek láttunk. Egy egészen apró, 11 fős stábbal dolgoztunk, nagyon gyorsan tudtunk haladni, amit a színészek is nagyon élveztek, és elkápráztattak minket. Ahogy már mondtam, egy ilyen szkeccsfilm sok szempontból hálás feladat, például a színészek is azt érezhették, hogy itt mindenki a saját epizódjának főszereplője, és ez jó hajtóerő" - nyilatkozta a Filmhunak a rendező.
A filmet október 15-én és október 19-én vetítik a Filmhéten. A filmre a jegyek egységes 610 forintos áron válthatók.
Még több magazin
magazin
Dominik Moll sorozatban a második rendhagyó zsarufilmjét készítette el, új rendezésében azt a formulát fejleszti tovább, amit a 2022-es Akkor…
tovább
magazin
Harcos független trilógia befejező darabja, az egyik legizgalmasabb magyar legenda feldolgozása, családi élmények filmre ültetése, egy londiner…
továbbFriss
Erdélyi krimivel folytatódik a Filmrendezők klubja
Négy magyar filmest hívtak meg a Berlinale Talents tehetséggondozó programba
Rangos operatőri díjra jelölték Erdély Mátyást
Elek Judit két filmjét is vetítik az idei Berlinalén
Kiosztották a Golden Globe-díjakat, Leonardo DiCaprio hoppon maradt
Ezek a filmek kerültek be a 45. Magyar Filmszemle programjába
Kedvenc cikkeink, a legjobb magyar filmek és alakítások 2025-ből. Így láttuk mi az évet.
November 20-án kerül a mozikba a Sárkányok Kabul felett című magyar háborús akciódráma. Dyga Zsombor valós eseményeken alapuló filmjének főbb szerepeit Jászberényi Gábor, Mészáros Blanka, Borovics Tamás, Hajmási Dávid, Dietz Gusztáv, Trokán Nóra, Ertl Zsombor és Stohl András alakítják.
A magyar katonák az afgán káoszban is rendet vágnak
Dyga Zsombor: Szívem szerint életem végéig némafilmeket csinálnék
Mészáros Blanka: A játékunkkal képesek vagyunk gyógyítani a közönséget
a teljes dosszié
Nemes Jeles László történelmi családkereső-trilógiájának záródarabja az apaság kérdését, az apai szerep ellentmondásosságát állítja a középpontba. Az Árva Velencében debütált, a magyar közönség először pedig a Cinfesten láthatta először.
Nemes Jeles arról mesél, milyen egy diktatúra közepén, apátlanul
Nemes Jeles László: A saját eredetem foglalkoztatott
Kemény Ildikó: Nagyon szeretem az ambíciót
a teljes dosszié
November 21-én tartják meg a Nemzeti Filmintézet 10. Inkubátor pitchfórumának döntőjét, ahol tíz pályakezdő filmes fogja prezentálni az első egészestés (és egy rövid animációs) filmtervét. A következő két hétben az összes alkotót bemutatjuk.
Megvannak a 10. Inkubátor Pitch Fórum nyertesei
Inkubátor 10 – Budavári Balázs: Alvó Emberek
Inkubátor 10 – Kotsis Gergely: Kill Boat
a teljes dosszié