Nemcsak a nemzetközi, de a hazai színtéren is egyre több iskolai közegben játszódó film készül, amik rendre túlmutatnak az oktatási rendszer ügyeinek feldolgozásán. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) és a Szép csendben az iskolai zaklatás témakörében foglalkozott hatalmi pozíciókkal és az azokkal való visszaéléssel. Az Elfogy a levegő tanárnője egy szülővel, majd a kollégáival is szembekerül azért, mert megpróbálta színesíteni az irodalomórát, a Magyarázat mindenre pedig egy érettségi botrány kulisszái mögé néz be, hogy a politikai szekértáborok közé állva szembesítsen a megosztottság és a kommunikációs deficit következményeivel.
Szimler Bálint (Egymás mellett, Itt vagyok, Balaton method) állami támogatás nélkül készült első fikciós egész estése Moldovai Katalin és Reisz Gábor filmjeinek nyomdokain halad (utóbbi egyébként fel is tűnik benne egy pillanatra). A Fekete pont egy Berlinből frissen hazaköltözött ötödikes fiú, Palkó (Paul Mátis) és a lakótelepi iskolába pályakezdő tanárként érkező Juci (Mészöly Anna) szűrőjén keresztül villant fel generációkon átívelő iskolai életképeket. A morcos, túlságosan is szabálykövető portás bácsi mindenkibe beleköt, a dühkezelési gondokkal küzdő tesitanár szívatja a gyerekeket, akik a szűkös tornateremben kocognak körbe-körbe, a nyugdíj felé közelítő tanárnő unottan darálja az anyagot, a viseltes szobanövények cserepek helyett mézes csuprokban sínylődnek, a folyosón meg nem szabad rohangálni.
(forrás: Mozinet)
A forgatókönyvet is jegyző Szimler két, kvázi kívülről érkező karaktert tesz meg kiemelt szereplővé, így Palkó és Juci is avatatlan, zavarodott szemlélőként csodálkozik rá a rendszer abszurditására. A néző pedig ezáltal szembesülhet azzal, hogy hiába koptatta akár tíz vagy húsz évvel ezelőtt a padokat, a helyzet semmit sem változott, az iskolában ugyanazok a konfliktusok történnek ugyanúgy, túlélni pedig csak akkor lehet, ha beleszürkülsz a közösségbe és elfogadod a feltétel nélküli autoritást. A Fekete pont azokkal a szituációkkal szembesít, amikkel ez a mindenki feje felett lebegő, a misztikus „tankerület” irányításával működő ökoszisztéma igyekszik letörni az egyéni gondolatokat, pozitív megerősítés és kritikus gondolkodás helyett pedig marad a sanyargatás. Elfáradtál a tanévnyitón és leülnél? Ha nem vagy rosszul, akkor nehogy letedd a hátsódat, mert ez egy ünnep! Unalmas az óra és halkan kérdeznél valamit a társadtól? Menjél ki a folyosóra, mert zavarod a foglalkozást. Épp nem vagy éhes ebédidőben? Akkor is egyél, mert ezért vonultunk csoportosan az ebédlőbe.
A mozaikos szerkesztésű Fekete pont a sulis életképek hiteles ábrázolása mellett parabolaként is működik. Ahogy az iskolai drámák esetében legtöbbször (Tanári szoba, Elszáradt füvekről, Játszótér), itt is könnyű a zárt osztályközösségen belüli és a tanári kar tagjai közötti dinamikákat az egész társadalomról szóló esettanulmányként értelmezni. Szimler kommunikációs kudarcokról, egymás meg nem értéséről, a szolidaritás és az empátia hiányáról beszél, és bár a szereplőkre rávetül az elmúlt évtizedek elhibázott oktatáspolitikájának és a felesleges bürokráciának árnyéka, a Fekete pont mégsem mutogat ujjal a döntéshozókra és nem a felsőbb erőket hibáztatja. Igaz, nem is akarja elhallgatni a lesújtó állapotokat, legyen szó tanárhiányról vagy központilag elrendelt kirúgásokról.
Ennél azonban fontosabb felvetés, hogy a nehezített pálya ellenére azért még figyelhetnénk egymásra, gondolkodhatnánk közösen és konstruktívan is találhatnánk megoldásokat a hétköznapok problémáira. A Fekete pont attól húsba vágó élmény, hogy nagyon közelről és nagyon világosan megmutatja, milyen apróságokon megy félre egy-egy szituáció és hogy úgy tűnik, elfelejtettünk foglalkozni azzal, hogy tetteinkkel mit okozunk a környezetünknek. Bár mindenki egy idejétmúlt berendezkedés áldozata, az együttműködés hiánya mikroszinten lehetetleníti el a fejlődést és a párbeszédet.
A filmben épp ezért nincsenek kimondottan pozitív vagy negatív karakterek, még a félelmetes tesitanár (Kovács ‘Dadan’ Ákos) is felvillant szimpatikus gesztusokat, ahogyan Juci néni és Palkó egyes döntései és reakciói is megkérdőjelezhetők. Szimler Bálint és a casting director, Fátyol Hermina ráadásul a legkisebb mellékszerepekre is hiteles arcokat találtak, az amatőr-félamatőr színészek mellett pedig filmrendezők is szerepelnek, például Ferenczi Gábor (Overdose, Vattatyúk) vagy Kocsis Ágnes (Friss levegő, Pál Adrienn). Ahogy az Elfogy a levegőnél, úgy ezúttal is minden tanár a szó legjobb értelmében hétköznapi, nincsenek túljátszott megnyilvánulások, a gyakran improvizált mondatoknak jó a sodrásuk. Mészöly Anna visszafogott eszközökkel, higgadtan és magabiztosan hozza a pályakezdő tanárnőt, sőt, a karakter belső konfliktusait is meg tudja ragadni, például pusztán azzal, ahogyan a veszekedő szülőket nézi döbbenten és feszengve a szülői értekezleten. Paul Mátis és a többi gyerekszereplő pedig érezhetően komfortosan érzik magukat a jelenetekben, Szimler képes volt olyan közeget teremteni és úgy vezetni őket, hogy a jelenlétük természetesnek hasson.
(forrás: Mozinet)
Ez már csak azért is nagy bravúr, mert Rév Marcell kamerája a legtöbbször az események sűrűjében, a gyerekek közelében mozog. A 16 mm-es celluloidra forgatott szemcsés képek egyfelől megidézik a régi osztályfotók hangulatát és enyhén stilizálják, időtlenné teszik a végeredményt, másrészt viszont nem tompítják a fikciós dokumentarizmust idéző szcenírozás erejét. Az iskola üres tereiről lőtt nosztalgikus hangulatú kompozíciókat jó ritmusú kézi kamerás hosszú beállítások váltják, így végig tapintható az iskola jellegzetes atmoszférája.
És ha már ritmus. A Fekete pont közel két órás, a fragmentált szerkesztés, a nagy ívű történetszálak és a komolyabb jellemfejlődések kiiktatása azonban nehezíti a befogadását. Ördög Zsófia vágó képes elérni egy különös lüktetést, a filmbe jól bele lehet süppedni, majd sodródni a kicsiben zajló, gyakran elvarratlanul maradó konfliktusokkal, mégis a töredezettség ilyen hosszan kitartva egy idő után elkezd saját maga ellen dolgozni. Ennek legszembetűnőbb példája az iskolai színdarab több mint tízperces jelenete, amiben egy Cervantes-színmű elevenedik meg egy maroknyi városlakóról, akik ellenállnak a kívülről érkező fenyegetésnek. A jelenet önmagában szép, azonban túl hosszúra nyúlik és elég direkten közli újra azokat a téziseket, amiket a film korábban keresetlen őszinteséggel már meg tudott fogalmazni.
(forrás: Mozinet)
A szerkesztést illető kisebb aránytalanságok ellenére a Fekete pont egy újabb jól sikerült darab a jelenünkről kritikusan beszélő, társadalmi problémákat tematizáló iskolai filmek sorában. Ahogyan Moldovai Katalin vagy Reisz Gábor, úgy Szimler Bálint is elsősorban a reflexióig, a problémák detektálásáig jut el. Ennek ellenére a film eléri célját: jókat lehet utána beszélgetni arról, hogyan lehetne a közvetlen környezetünkben tenni valamit az apátia és a szolidaritás hiánya ellen. Ennek a filmnek a létezése máris egy ilyen tett eredménye, hiszen a független produkció a magyar filmszakma széleskörű összefogásával jöhetett létre.
A Fekete pont szeptember 19-től látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
