A nemzetközileg elismert, számos díjjal kitüntetett filmrendező (Fehér tenyér, Bibliothéque Pascal) a héten kapcsolódott be a fesztivál munkájába, ugyanis eddig Temesváron szerepelt Békeidő című darabjában, amelyet ő is rendezett. Eddig a Ködben című belorusz alkotást, Prikler Mátyás Köszönöm, jól! és az ír Lenny Abrahamson Mit tettél, Richard? című munkáját nézte meg a tíz produkcióból álló versenymezőnyből.

"A filmekre úgy ülök be, hogy nincsenek elvárásaim. Arra várok, hogy valami új megtámad és inspirálni kezd. Próbálom az ízlésemet, aktuális állapotomat hátrahagyni és nyitottan nézni a munkákat. Ilyen szempontból mindhárom filmben sok értékes dolgot láttam. Bizonyos részeikkel hatottak is rám" - foglalta össze eddigi tapasztalatait.

Zsűribeli kollégáival, Morgan Bushe ír producerrel és Jirí Menzellel egyelőre még nem találkozott. "A zsűritagság kemény munka" - fűzte hozzá a rendező, aki a zsűrizés javára írta viszont, hogy míg rendezőként ha filmjével vesz részt egy filmfesztiválon , az "nagyon stresszes" számára, zsűritagként viszont nem érzi ezt a feszültséget. Menzelt, az idei Titanic zsűrielnökét személyesen ismeri. Felidézte, hogy egy rendezvénysorozaton, amelyet a Bárkában szerveztek, Pálfi Györggyel együtt kérdezgette a cseh filmrendezőt. Emellett Simó Sándor filmjében, a Franciska vasárnapjaiban is találkoztak, mindketten szerepeltek benne.



Hajdu Szabolcs a Bibliothéque Pascal kapcsán nyilatkozott nekünk


A Titanic - a Mediawave mellett - egy kicsit a "szíve csücske" - mondta emlékeztetve, hogy Macerás ügyek című filmjét 2001-ben vetítették is a filmmustrán. "Ez az a fesztivál, amely idehozza nekünk azokat a filmeket, amiket különben nem láthatnánk a moziban. Amikor nincs filmem külföldi fesztiválokon és nem tudom végignézni a filmtermést, akkor a Titanic az, ahol ennek egy részét legalább bepótolhatom. Ha jól láttam, az idei versenyfilmek közül sem lesz talán két filmen kívül több a hazai forgalmazásban" - jegyezte meg.

Hajdu Szabolcs idén már hatodik nagyjátékfilmje, a Délibáb rendezésére készül, mégis úgy érzi, hogy valójában nem filmes, hanem inkább színházi ember. "12-13 éves korom óta színházban nőttem fel, és 28 éves koromig csináltam nagyon intenzíven színészként és rendezőként is. Ezek a gyökereim, a filmhez abszolút színházi gondolkodással fordultam és azt hiszem, ez meg is maradt. Elkezdtem megtanulgatni a filmes kifejezésmód lehetőségeit, de színházi ember maradtam". A színházi munkát már csak azért is nagyon érdekesnek és hasznosnak tartja, mert viszonylag gyorsan a közönség elé jut egy előadás. "Nincs akkora teher az ember vállán, mint egy filmnél és ez felszabadítóan hat. Könnyedebben és gátlástalanabbul tudok beszállni a következő filmbe" - tette hozzá.

hajdu bekeido nagyandras 500
Békeidő (fotó: Nagy András)


Temesváron a Békeidő című darabját játszotta az utóbbi hetekben. "Folyamatosan járok vissza. Ez egy olyan előadás, ami valószínűleg addig fejlődik és alakul, amíg le nem veszik a műsorról" - mondta, kiemelve, hogy az előadás a szereplők improvizációinak a felhasználásával született.

Legújabb filmjének, a Délibábnak többször nekifutott - emlékezett vissza. "Két és féléve húzódik az előkészítése, de most úgy néz ki, hogy május 19. környékén kezdődhet a forgatás a Hortobágyon" - mondta a produkcióról, amelynek gyártásához 300 millió forintot kapott a Magyar Nemzeti Filmalaptól.

"Az előkészítés gőzerővel zajlik. Két és fél hónapos forgatás várható. Az egyik kedvenc magyar szerzőm, Tar Sándor Ház a térkép szélén című novellájából írtam a forgatókönyvet. Nagyon szabad adaptáció" - sorolta a részleteket, megemlítve, hogy a film műfaja western.



Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya a Filmszemlén az Off Hollywood vetítése után


"Úgy gondolom, most Magyarországon, mint egy pohár vízre, olyan nagy szükség van az embereknek egy ilyen típusú, tulajdonképpen műfaji filmre, ami azért társadalmi viszonyokról és emberi kapcsolatokról is szól" - folytatta, emlékeztetve, hogy a westernnek Magyarországon van hagyománya, mivel adja magát a táj. A Hortobágyról "mindenkinek eszébe jut a vadnyugat, a csikósokról a cowboyok, a vidéki oligarchákról pedig majd eszünkbe jutnak a westernek negatív hősei" - vélekedett.

Hajdu Szabolcs úgy fogalmazott: a filmkészítéssel mindig az a célja, hogy ne a valóságot másolja, hanem létrehozzon egy új univerzumot, ami csak afilmvásznon és az emberek képzeletében él.