Hajdu Szabolcs: Ha felhívtál volna, sem tudtam volna odaadni, mert nincsenek meg a filmjeim. Be szoktam őket szerezni, csak aztán mindig elkéri valaki, mert ugye nem lehet másként hozzájutni, és akkor a vége megint az, hogy nekem nincsenek meg a saját filmjeim. A Necropolis-t egyébként szerintem a főiskoláról kellett volna kikérned, biztos írtak volna belőle neked egy DVD-t. Az Indavideóra felkerült három filmem (Tamara, Off Hollywood, Fehér tenyér - a szerk), noha engem ezügyben nem kérdezett meg senki, de végülis a Bibliothéque Pascal-nak jót tett, hogy ezek a filmek újra bekerültek a köztudatba. Folyamatosan nyaggatnak, hogy nem hozzáférhetőek a filmjeim, de azt gondolom, hogy ez nem az én feladatom, ugyanakkor rettenetesen bosszant, hogy megjelent az Off Hollywood egy olyan DVD kiadásban, amiről nem is tudtam. Néztem a boltban, hogy "jé van még egy film ugyanilyen címmel!", erre megfordítom, és kiderül, hogy az én filmem csak egy teljesen ismeretlen női arccal a borítóján. És az az igénytelenség, ami a programozást, a menürendszert jellemzi ...felháborít. Ugyanakkor a filmjeimmel amilyen gyorsan csak lehet, megszüntetek mindenféle kapcsolatot. Telítődöm velük, unom őket, nem érzem őket sajátomnak: agyonbaszott kurva a végére mindegyik, amitől az ember szeret megszabadulni. Sajnos az összes filmmemmel így vagyok, rongyok, amelyeken mindenki végigment. Nem jó őket újra megnézni, mert a saját színvonaltalanságommal szembesít, hogy akkor fontosnak gondoltam bizonyos dolgokat, de ma már nevetségesnek tartom őket.

hajduszabolcs_05_280
Nézegess képeket Hajdu Szabolcsról!

filmhu: Noha nem találkozol velük, mégis újra meg újra megjelennek motívumaid: a Macerás ügyek-ben ugyanaz a nyelvkitépés van, mint a Bibliothéque Pascal-ban, az Off Hollywood-ban a rendezőnő filmcímeit a Tamará-ból kölcsönözted.

Hajdu Szabolcs: Nem játszom meg magam, olyan filmeket csinálok, amelyek egyszerűen kiszakadnak belőlem. Ezek nyilván ismétlődésekbe torkollnak, mert ilyen a természetem, még ha szeretném is megváltoztatni magamban ezeket a dolgokat, mert nem tetszenek, akkor sem lennék rá képes. Ilyen vagyok, ezekben a filmekben ez látszik. Hogy miért éppen futásokkal vagy nyelvkitépésekkel igyekszem a feszültségeket kisütni, ezt nem tudom. De ez a nyelvkitépés csak most esik le, hogy mondod, tényleg, ilyesmit már csináltunk. Az is csak nemrég jutott eszembe, hogy Orsolya hajviselete a Macerás ügyek-ben és a Bibliothéque Pascal-ban elég hasonló. Ezt sem tudom, hogy miért ragaszkodtam ehhez, így akarom látni, ez ösztönös. És mindez anélkül van, hogy én a korábbi filmekkel a legkevesebbet is foglalkoznék. Ilyen a mozgásom, a mondatszerkesztésem, a gondolkodásom, nem tudok rajta változtatni. Van egy csomó minden, amiről már azt sem tudom, hogy miben volt, csak beleégnek az agyamba, és néha visszaszüremlenek. Orsolyával szoktunk is erről beszélni, hogy miben is volt ez? A Márkás remények-et talán nem is én találtam ki, hanem egy improvizáció volt, mégis befészkelte magát a fejembe, és az Off Hollywood-ba is. beleírtam. Márkás remények! Ennek is mi értelme van, semmi! (Tamara, 26:55, Off Hollywood 9:54)

hajduszabolcs_punk
Hajdu Szabolcs a Bibliothéque Pascal forgatásán (Fotó: Szilágyi Lenke)


filmhu: Orsolyával szoktunk erről beszélgetni - így mondtad. Mostmár a lányod is teljes értékű tagja az alkotóközösségeteknek. Szét tudod, akarod választani a munkát, magánéletet, mesét, valóságot?

Hajdu Szabolcs: Egyáltalán nem tudom, Orsolyát és a környezetemet is őrületbe tudom ezzel kergetni. Halálra szoktam gyötörni az embereket azzal, hogy valamin kattogok, és addig nem nyugszom, amíg a másik is nem kezd el ezen kattogni. Véleményt várok tőle, reakciót, válaszokat. Mostmár Lujzát is be kell vonni, ő is kattog egy idő után. Amikor a Bibliothéque Pascal-nak címet kerestünk, akkor Lujza legalább 15-20 címet javasolt, ilyeneket hogy Lábujjon égő madár, Égő takony. Mindig nagyon abszurd dolgokat talál ki, mert hallja, hogy nekem min jár az agyam, és arra akar kontrázni. Rendesen reggel felkelek, mindig más a napi penzum, amire rá kell hangolódni,forgatásra, vágásra, sajtónapra, és akkor ehhez képest kezdem el bombázni a környezetemet a felkelés után 10 perccel. Vagy elkezdek a füzetembe jegyzetelni. Ha ki is kapcsolok, nem a teljes semmibe kapcsolok ki, hanem abból a dologból, amire már nagyon rászorult a csavar, átváltok egy másikba.

filmhu: Egyszerre hány dolgon tudsz kattogni?

Hajdu Szabolcs: Ha csak filmről beszélünk, akkor naponta négy-öt dologhoz hozzányúlok. Most a Bibliothéque Pascal utóélete és képviselete zajlik, közben készítjük elő a következő, Tar Sándor trilógiát, mindhárom nagyjátékfilm forgatókönyvet megírtam, most ezzel vagyok folyamatos konzultációban. A Petőfis-filmhez is egyre jobban közeledek, jutnak dolgok az eszembe. Közben novellákat is írogatok, naponta négy-öt filmötlet merül fel bennem, amit rögtön felírok a füzetembe. (Előveszi a füzeteket.) És persze ha olvas valamit az ember, akkor arról megint egy csomó minden jut az eszébe, úgyhogy a verseket is fel szoktam írni, amik hatnak rám. Orsolya szerint ha nekem feltesznek egy kérdést,  vagy látok vagy olvasok valamit, az olyan mintha kinyitnának egy zsilipet, és elkezd ömleni belőlem egy csomó minden. Ez persze a legtöbb esetben rendkívül idegesítő lehet. Csak rajtam múlik, hogy ezeket a zsilipeket mikor zárom be. Ezek a füzetek tele van hülyeségekkel (lapozgat), jelmez-, maszkötletek, dialógusrészletek, forgatókönyvszerkezetek, fontos versek, website-, logó tervek. Analog baby - tessék, ez is egy címváltozat volt a Bibliothéque Pascal-hoz, ami egyébként egészen sokáig tartotta magát.

filmhu: Említetted, hogy a sajtónapra is rá kell hangolódni. Nem érzed úgy magad, mint Mona a film utolsó jelenetében? Ülsz az irodistákkal szemben, és magyarázod a művedet.

Hajdu Szabolcs: De, rendkívül nyomaszt az, amikor elindul ez a dekódolás. A filmes azért fogalmaz képi metaforákban, mert bizonyos dolgokat csak így képes kifejezni, nem pedig szavakon keresztül. A film alkalmas arra, hogy olyan összefüggésekre asszociáltasson embereket, amiket csak sejteni és érezni lehet. Megfogalmazva már nem ugyanazt jelentik, köszönőviszonyban sem lesznek. Ezek az érzetek pontosan elengedő útmutatások, nem kell több a tájékozódáshoz. Egyszer utaztam a vonaton, egy apa szavalta az Altató-t a kisfiának, aki visszakérdezett, hogy mit jelent az, hogy "a távolságot, mint üveggolyót megkapod". Ez egy egyszerű ember volt, nézett rá, és azt mondta: "nem tudom, de szép". Rendkívül elkeserít, amikor azt látom, hogy mindent hétköznapivá kell tegyünk ahhoz, hogy megértsük a dolgokat, akkor hisszük, hogy tudunk valamit, ha leromboltuk.

filmhu: Ilyen romboló vagyok én is, amikor azt mondom, hogy tulajdonképpen erről szól a filmed is.

Hajdu Szabolcs: Nem véletlenül vagyok ott a film végén. Kevesen ismernek fel, de fontosnak éreztem, hogy ez ugyan egy mese, egy nőről, de nagyon kötődik az én problémáimhoz, amelyek az utóbbi években a leginkább foglalkoztatnak.

filmhu: Igaz, hogy a Bibliothéque Pascal eredetileg Mona meséje volt, és a keretet utólag írtátok és forgattátok hozzá?

Hajdu Szabolcs
: Félig igaz, félig nem. A keretesség az első pillanattól fogva megvolt. A tíz évvel ezelőtt írt  Mona című filmnovellában is benne volt már. Most előkerestem a gépemen a legelső változatát, de csak egy 2003-es változatot találtam, előtte még füzetekbe írtam olyan 2000-2001 körül. Az interjúhelyzet már akkor megvolt, hogy az én kérdéseimre kezdi mesélni a lány a történetét.

filmhu: A Filmszemlén már úgy tálalták, hogy Orsolya börtönélményei inspirálták, de a 2000-es változatban még nyilván nem volt ez benne. Mi volt a mag, a kiindulópont?

Hajdu Szabolcs: Sok-sok bizonytalankodás után, a végső hangsúlyok elhelyezésében nagy szerepe volt annak, amit Orsolya a börtönről mesélt, hogy a csajok milyen hihetetlen történeteket mesélnek egymásnak, nyilván ezeknek a fele sem igaz, de mégis ezekbe a történetekbe kapaszkodnak. Én is kapaszkodtam ebbe az elgondolásba, és miután Orsolya elmesélte a bötrönélményeit nem volt kétségem, hogy ebben a formában kell megcsinálnom, noha a meseszerűséget, a szürrealitást mindenki ellenezte és írtotta volna a filmből.

filmhu: Miről szólt ez a  2000-2001-es változat?

Hajdu Szabolcs: Van egy csaj, akinek lesz egy gyereke egy színésztől, aki eltűnik, a csaj próbálja keresni, de addigra már egy másik nővel van, és Eminescu verseket ad neki emlékül. Ugyanígy egyedül neveli a gyereket, ugyanígy leteszi a gyereket egy rokonnál, ugyanígy emberekereskedelem útján külföldre kerül, Magyarországra. Akkoriban Romániának Magyarország még erősen Nyugat volt, azóta sok minden változott, így a sztorit is folyamatosan aktualizálni kellett, egyre több abszurd elemet raktam bele, kivettem a keretet, visszatettem a keretet, néha rendőrök faggatták Monát, néha hivatalnokok. Minden mindennel összefügg, azért akartam végül, hogy legyen gyámügy, mert így hangsúlyosabb a gyerek. Azt akartam, hogy jelenjen meg az álmában az apa, és hozza helyre a dolgokat. Nagyon lassan adta ki magát a forgatókönyv, és még a forgatás közben is folyamatosan változott. Állandó volt bennem a bizonytalanság, hogy ezt a formát kell-e választanom.

hajdu_lujza
Hajdu Lujza a forgatáson

filmhu: Lujza születése nyilván komoly szerepet játszott abban, hogy a gyereket szeretted volna jobban hangsúlyozni.

Hajdu Szabolcs: Lujza nagyon sokat formált a történet végső változatán, de már a 2001-es verzióban is volt egy gyermek, noha ő akkor még gondolatban sem volt tervbe véve, hiszen 2004-ben született. Így utólag olyan, mintha rá írtuk volna ezt a történetet, pedig csak adták magukat a dolgok. Amikor beszélni kezdett, mint minden szülő, lejegyeztem az aranyköpéseit, aztán ezekből sokmindent beépítettem a forgatókönyvbe: például az általa elmondott meséket koppintottam le, például a bábos mese, az jellegzetesen Lujza ihletésű történet.

filmhu: Ha az életművedet egységben szemléljük, akkor lehet azt mondani, hogy a Bibliothéque Pascal keretes szerkezete  a mesével való leszámolást jelenti?

Hajdu Szabolcs: Nem annak szánom, inkább ez egy bennem dolgozó dilemma. Sőt, inkább a mese fontosságára akarok rámutatni. Igenis fontos meséket mondani, megtartani, elképzelni. Ez az én rendezői attitűdömnek az igazolása, hiszen ezt csinálom. Megtörténnek velem bizonyos események, hatással vannak rám, átszűröm magamon, és elmesélem őket. Vagy szürreálisan vagy nagyon naturalista módon. Próbálom magammal elhitetni, hogy hasznos ez a tevékenység, ha elmondok egy mesét, akkor ebben a szétatomizált világban talán kapcsolatokat teremtek. Van ez a Mario Vargas Llosa regény, A beszélő, ami arról szól, hogy az Amazonas-parti őserdőkben a macsigengák különböző elszigetelt csoportokban élnek, mégis egy társadalomnak, csoportnak, törzsnek tekintik magukat. Egy közülük - a beszélő - kapcsolja össze őket, vándorol közöttük, mesélteti őket, mindenféle történetet magába szív, és újra és újra meséli őket. Ezek a történetek adnak az embereknek hitet, kapaszkodót - az én funkcióm lehetséges hasznosságát ebben látom. Ez nem filmrendezőség kérdése, nem is szeretem magamat filmrendezőnek hívni. Én csupán filmeket készítek, a film médiumán keresztül kommunikálok, vagy ha nem akkor élőszóban is ugyanezt teszem, vagy interjúkon keresztül, folyamatosan pofázok, beszélő vagyok. Mona is ezt csinálja, a saját történetét meséli  - mesét csinál a valós történetekből.

hajdu_torok
Török-Illyés Orsolya a Bibliothéque Pascal-ban

filmhu: Igen, de ehhez képest, a Tar Sándor novellából készült adaptációd, a Hajónapló-sorozat része, a Te országod noha nagyon sokban hasonlít a Bibliothéque Pascal-ra, mégis gyökeresen más. Hogy jött ez a Tar Sándor neked? (Nézd meg a Te országod című Hajónaplót!)

Hajdu Szabolcs: Évek óta gondolkozom rajta. Van dolgom a magyarországi vidékiséggel, mert érthetetlen számomra a budapesti izoláltság. Hogy lényegében senki nem számol a vidéki városokban élő emberekkel, hogy Budapesten kívül vannak még városok, ami ott élő embereket, problémákat jelent. Én is vidéki vagyok, ráadásul debreceni, akárcsak Tar Sándor. Az elmúlt harminc év kortárs prózájának legmarkánsabb figurája, történeteket, karaktereket ír le - olyan dolgokról ír, amiről van fogalmam, és ezzel kell valamit kezdenie egy debreceni rendezőnek. A Te országod nagyon másnak tűnik formailag, de lényegében csak annyiról van szó a Te országod-ban, hogy mi van akkor, ha már az sincs, ami a Bibliothéque Pascal-ban még megvan. Mi van akkor, ha teljesen kirántjuk az életünkből mesét? Hogyan nyom agyon a totális szürkeség, a monotonitás? Ugyanúgy  érnek véget: a Bibliothéque Pascal a Csendes éjjel, a Te országod pedig a Miatyánkkal. Ugyanaz a talajvesztettség, a világban való egyedüllét mindkettő gyökere. Megszületsz, fogalmad sincs arról, hogyan működik a világ, 4-5 évesen felteszel kérdéseket, és akkor azt mondják, hogy az embert az isten teremtette a képmására, meg azt is mondják, hogy halból lett, és kész a teljes kétségbeesés, és utolsó leheletig tartó bizonytalanság.

hajdu_viorel
Andi Vasluianu, azaz Viorel a Bibliothéque Pascalban

filmhu: Képes leszel három Tar Sándor filmen keresztül bennemaradni ebben a  naturalista formában?

Hajdu Szabolcs: Három különböző stílusban megcsinált filmet tervezek, amelyek mindössze Tar Sándoron keresztül kapcsolódnak össze. A nagyjátékfilmmé duzzasztott Te országod inkább a Bibliothéque Pascal-lal kapcsolódik össze, a most Mirage névre hallgató történet pedig egy westernfilm lesz. A rendszerváltás utáni Magyarországon játszódnak majd a filmek, Tar Sándor novellákból készülnek majd, de egy csomó dolog az én korábbi, személyes dolgaimmal fog rokonságot mutatni.

filmhu: Mennyire akarsz hű maradni a szövegekhez? Az Off Hollywood-ban ez egyáltalán nem ment, míg a Te országod-ban nagyon pontosan követted az adaptálni kívánt szöveget.

Hajdu Szabolcs: A Te országod esetében 90%-ban Tar szövegeket használtunk, ami nagyon nehéz volt számomra, de ez ilyen film, és a nagyjátékfilm változatban is ezt a nagyon szikár világot akarjuk tartani. A Mirage egy szabad adaptáció, kiindulópontként használom a Térkép szélén című novellát, de teljesen szabadon nyúlok hozzá, használok fel más motívumokat, dialógusokat, már most nagyon át van gyúrva az egész.

hajdu_tuzoltok
Jelenet a Bibliothéque Pascal-ból

filmhu: Említetted a Petőfi-filmedet, amiben korábban elképzelhetőnek tartottad, hogy eljátsszad a címszerepét. Ezek szerint te még gondolsz magadra színészként?

Hajdu Szabolcs:
Nem. Gyenge vagyok hozzá. Igazán nagy színészeket láttam munka közben, és nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nekem ezen a téren nincs keresnivalóm. Andi Vasluianu, aki a Te országod főszereplője, a Bibliothéque Pascal Viorel-je egy 35 éves román színész, és ha megnézed a két filmet, leesik az állad, hogy ezt ugyanaz a színész csinálta meg. Nagyon szerencsés alkat, olyan szempontból, hogy neki nem kell küzdenie azzal, hogyan néz ki. Nagyon sok színésznél ezek alapvető problémák, hogy valakinek szimpatikus-e? Mert mindegy milyen színész vagy, a tested, a fiziognómia predesztinál dolgokra. A színészként való létezésről beszélek, ami egy olyan lelki rugalmasságot igényel, ami nincs meg bennem: hogy naponta kelljen megküzdenem ezzel, hogy megítélnek a külsőm miatt, és rosszul érezzem magam, erre már nem vagyok képes.

hajdu_plakat
A háttérben Hajdu Szabolcs és Nagy András

filmhu: A Presszó 10 évbe nem is hívtak? (Hajdu Szabolcs alakította Kecskés Karina drogos öccsét az első részben - a szerk.)

Hajdu Szabolcs:  Nem, nem is láttam.

filmhu: Nem is tudod mi történt veled?

Hajdu Szabolcs: Nem.

filmhu: Meghaltál drogtúladagolásban.

Hajdu Szabolcs
: Gyönyörű, ez így van rendjén.



filmhu: A Bibliothéque Pascal Berlinben mutatkozott be: idén te jelented a külföld számára A magyar filmet. Szerinted mennyire magyar, magyaros film ez?

Hajdu Szabolcs:
Mindenestül magyar, azon kívül, hogy román színészek játszanak benne, minden magyar benne, operatőr, díszlet, jelmez, stb. A zenéje mondjuk az német.

filmhu: A nyelvezetére gondolok, és nem csak arra, hogy milyen nyelven beszélnek a szereplők, hanem hogy te milyen formát, elbeszéléstechnikát, stb. használsz.

Hajdu Szabolcs: Az is jellegzetesen magyar hozzáállás. Képekkel metaforákkal mesélünk, aminek a magyar filmben nagy hagyománya van.
hajdu_pisztoly
Jelenet a Bibliothéque Pascal-ból


filmhu: Te egyébként tudsz románul? Csak mert a Fehér tenyér werkfilmjében láttam, hogy tolmácson keresztül rendezel.

Hajdu Szabolcs:
Rám ragadt az elmúlt években nagyon sok minden, de az túlzás, hogy tudok.Tolmácson keresztül dolgozunk most is a forgatáson, de az esti beszélgetéseken már elboldogulok. Ez a harmadik olyan filmem amiben román színészekkel dolgozom (Fehér tenyér, Te országod, Bibliothéque Pascal), és a Mirage is vegyes nyelvű lesz.

filmhu
: De nyilván a román nyelvűsége miatt jut a Bibliothéque Pascalnak a román film dicsfényéből, nem?

Hajdu Szabolcs
: Ha a film karrierjére gondolsz nem hinném, hogy van összefüggés. Ez a film, nagyon más, mint egy román film. Az átlagember csak felületes külsőségekből ítéli meg a filmeket Nyugat-Európában is, számukra egy román film a szikár és jól elmesélt szociografikus történet miatt az, nem pedig a nyelv miatt. Szerintem nem is hallják a különbséget. Egyébként nagyon szeretem a román filmeket, a román rendezőket. Felkészült, szerény, egyszerű, velünk egyívású srácok, ugyanolyan lakótelepen nőttek fel, mint mi. De azt is gondolom, hogy a magyar filmnek nem feltétlen ez az iránya, a magyar filmes hagyományokban képekkel, metaforákkal közvetítünk gondolatokat, mi magyarok ebben vagyunk erősek. Valóban szokták mondani, hogy a Bibliothéque Pascal különbözik a magyar filmes hagyománytól, de szerintem meg egyáltalán nem. A kerettörténetet fel lehet fogni úgy is, hogy hommage a román filmnek, az új román film ikonszínészét választottam erre a szerepre, ő foglalja keretbe az én saját, ha úgy tetszik, magyar utamat képező történetet.

hajdu_apa
Jelenet a Bibliothéque Pascal-ból

filmhu: "Valóban szokták mondani" - olvasol még megrökönyödéssel kritikát, mint például a Hollywood Reporterét?

Hajdu Szabolcs: Az ember mindig fél olyanoktól, hogy megjelenik egy rossz kritika a filmjéről. De ha az komolyan vehetetlen, akkor én is csak a hasamat fogom a nevetéstől. Nem tudok vele mit kezdeni: olvasták olyanok is, akik nem szeretik ezt a filmet, de ők sem értették. Ez nem kritika volt, hanem lenyomta az ujján a torkát. (Idézet a kritikából: "A film javarészt gyengén kidolgozott színpompás meghökkentések felliniánus kivonata, visszataszítóan zsúfolt látványvilággal. A filmre rányomja bélyegét, hogy Hajdu több komoly kérdésről is túl bolondosan, szeszélyesen beszél. Az erőtlen lezárás pedig egy amennyire elégtelen, olyan valószerűtlen is.")

filmhu: Nyilván attól is függ, hogy nevetni tudsz egy rossz kritikán, hogy éppen milyen passzban vagy, nem?

Hajdu Szabolcs: Persze, rosszul tud esni, ha olyan dolgokat írnak le, amit én is hibának tartok a filmben. De mostmár eljutottam addig, hogy belássam, minden amit létrehozok, úgyis csak töredéke lehet annak amit elképzeltem, így aztán indifferens, hogy mások hogyan ítélik meg. Mindig esztétikáról vitatkoznak, ami engem nem érdekel, a szándék és a gondolat az, ami fontos számomra, hogy hogyan leszek képes azt artikulálni. Nekem meg kell tartani a saját autonómiámat, úgyhogy ha valaki leírja, hogy ez vagy az a jelenet nem működik, vagy hogy szerkezetileg ez vagy az nem működik, akkor az engem nem érdekel, mert az autonómiám mindennél fontosabb. Thomas Bernhard mondja, hogy a gondolat, abban a pillanatban, hogy szavakban testet ölt, elbutul, hülyeség, nevetséges rom lesz. Amit filmre viszek, már csak egy rom, lealacsonyítása annak, ami bent van a fejemben. A filmjeim romok, Bernhard szerint az egész emberi kultúra romhalmaz, a belső víziók passzív konkrétumokra való lefordítása. Teljesen lehetetlen küldetés, hogy a száz százalékig megvalósítsam, ami a fejemben van, de megpróbálhatom megközelíteni.

hajdu_nagya
Nagy András operatőrrel a forgatáson

filmhu: Erre a filmre hány százalékot adsz?

Hajdu Szabolcs: Ennél a filmnél, hát, nehezen tudom megmondani, de túlbillent az ötven százalékon, ami azt jelenti, hogy már pozitívan értékelem a dolgot. És ebben már benne van a filmnek a közönségre gyakorolt hatása is.

filmhu: Tehát ha a szemle előtt kérdeztelek volna, jóval kevesebbet mondasz?

Hajdu Szabolcs: Igen, akkor valószínűleg még az ötven százalék alá lőttem volna a dolgot. Ebben a filmben nagyon sok a kockázati tényező. A családomat, a kapcsolataimat teszem kockára ebben a filmben, ha olyan helyzetben hozom a lányom, a feleségem, ami nem méltó hozzájuk, ha rosszul megírt jelenetekben félrerendezem őket, stb. Ezen átbillent a film, az emberek nagy része nem gondolja így, kivéve persze a Hollywood Reportert. De folytatom: nem vagyok román, nem vagyok angol, nem ismerem a nyelveket, nem tudom, hogy sikerült-e úgy megcsinálni a jelenetet, hogy az hihető legyen, a helyén legyen. A szemlén egy bizonyos kő leesett a szívemről, de Berlinben ez volt a másik tét, hogy külföldi közönség előtt is működőképes-e a történet, jól beszél-e Orsolya angolul, románul, jól instruáltam-e az angol, a román színészeket. Nem tudom mihez mérni. Nincs olyan, hogy ez már egyszer bejött, erre van egy recept, hanem ez belőlem születik, egy burokban létrejön valami, és a totális tanácstalanság egészen az utolsó percig tart bennem, hogy ez érdekel-e valakit rajtam kívül.

hajdu_lolita
Lolita a Bibliothéque Pascalban

filmhu: Te hogyan nézel filmeket?

Hajdu Szabolcs: Hacsak tehetem moziban. Ha látok a tévében egy filmet, az csak egy információ, nem jelent egyet a film megnézésével. Almási Tamás mondta, hogy a Dávid szobrot is megveheted a trafikban ötcentisben, azzal nem tudtad le, az nem ugyanaz, mintha körüljárnád Firenzében. Ugyanígy a filmet moziban kell látni, és egészen megdöbbentő élmény is lehet.

filmhu: Mikor volt utoljára ilyen megdöbbentő élményed?

Hajdu Szabolcs: Ritkán van olyan, hogy napokon át nem tudok egy filmtől szabadulni, ilyen utoljára Cassavetes Premier című filmje után volt. Mostanában nagyon tetszett az a német film, hogy Mások vagyunk. Valami miatt nagyon megfogott. Egyébként a filmek mostanában annyira nem indítanak meg, a költészet inkább. Vagy interjúk például, kortársakkal, hogyan gondolkoznak a mában az emberek. Kedvelem a Záróra című műsort a televízióban, mert hagy időt a kibontakozásra. Az instant interjúzgatás az semmire sem jó, azzal csak feltűzzük a molylepkét egy tűre, semmi értelme. Fontos, hogy az ember több irányból tudjon kommunikálni, azért fontosak az ilyen mélyinterjúk. Az ember nagyon sok időt eltölt egy film elkészítésével, de egy csomó mindent nem tud elmondani benne, másik oldalról, harmadik oldalról is szükséges, hogy megtámassza, beszéljen róla.

hajduszabolcs_01_280
Hajdu Szabolcs, filmkészítő (Fotó: Valuska Gábor)
filmhu: Akkor mégiscsak fontos a dekódolás?

Hajdu Szabolcs: Nem, inkább a félreértéseket próbálom eloszlatni. Beszélgessünk a filmről, járjuk körbe, kalandozzunk el ennek kapcsán, térjünk el tőle, térjünk vissza rá, beszéljünk a film által felvetett problémákról, de könyörgöm ne arról, hogy mit jelent az enciánkék döglött pillangó, amikor lehullik az asztalra. Fellini szerint csak a film számít, minden amit mellette csinál az alkotó, akár ez az interjú, az csak mellébeszélés. Szerintem meg nagyon nagy szükség van rá, én például imádom a Fellinivel készült interjúkat.