A mai napon, kedden, 18 órától látható Hajdu első nagyjátékfilmje, a 2000-ben készült Macerás ügyek, a főszerepben az Ernelláékban is játszó Szabó Domokossal. A komikus elemekkel teli, tragikus véget ért kamaszszerelem történetét az elmúlt néhány évtized filmművészetének, filmművészeinek sokszor direkt citálásával jeleníti meg a rendező. A stilizálást a végsőkig húzó így jöttem történet sikeresen kialakít egy olyan képet a rendezőről, amit a három évvel későbbi Tamarában ha nem is teljesen, de elég nagy nyomatékkal döngöl a földbe. A Tamara (az Ernelláékhoz hasonlóan) előbb volt színdarab, mint film.

 

Hajdu néhány hete ezt mondta a filmhunak: „A Tamara idején még nem éreztem magam elég felkészültnek, hogy improvizációk nélkül jussak el természetes dialógusokig. Egyszerűbbnek hittem, ha a színészek rögtönzéseiből írom át a szövegeket.” – az improvizatív színészi játék és a stilizált környezet mellett viszont minden más eltűnt a Macerás ügyek világából, egy szerelmi négyszöggé alakult a korábbi sokszereplős felállás, a nagyvárosból egy isten háta mögötti tanyára költözött a stáb. Ezzel együtt a Tamara ugyanolyan erős darabja lett Hajdu filmográfiájának, mint a Macerás ügyek.

Ebből is adódhat, hogy 13-án, szerdán 18 órától a Tamara lesz látható az Örökmozgó vásznán. A mai Macerás ügyek-vetítéssel kapcsolatban viszont muszáj még elmondani azt a fantasztikus hírt, mely szerint a film után Hajdu Szabolcs és Szabó Domokos vendégeskedik az Örökmozgó Filmmúzeumban, ahol a közönség valószínűleg az új filmről és a fesztiválsikerről fogja kérdezni őket, de reméljük, az első két film és a folyamatos stílusváltás is szóba kerül.

 

Örökmozgó Filmmúzeum. Üllői út 2-4. (Bejárat a Baross u. 1. felől is.)

Július 12. kedd, 18:00: Macerás ügyek (2000, 83') - vetítés után a vendég Hajdu Szabolcs és Szabó Domokos

Július 13. szerda, 18:00: Tamara (2003, 83')