A Karlovy Vary-i Filmfesztivál KVIFF Central Stage programja 14 közép-európai filmtervet mutat be, köztük Schwechtje Mihály Hajtűkanyar Autósiskola (Democracy Work In Progress) és Csuja László Kicsi jó r (Some Good News) című alkotásait. A különböző gyártási fázisban lévő projektek koprodukciós partnereket, forgalmazókat és fesztiválpremier-lehetőségeket találhatnak. A program legjobbjai utómunka-támogatásban részesülnek az UPP és a Soundsquare stúdiól jóvoltából, valamint elnyerhetik a 20 000 eurós Eurimages fejlesztési díjat is.

Kovács István Ostrom (Siege) című nagyjátékfilmje vendégprojektként, a Cine-Collegium Budapesttel való együttműködésben került be a KVIFF Talents szakmai programra, amit alapvetően azért hívtak életre, hogy  tehetséges cseh és szlovák alkotókat támogassanak mentorálással és nemzetközi bemutatkozási lehetőséget kínálva.

FRISSÍTÉS:

Grosan Cristina a Méregkeverők (Angelmaker) című sorozattervel vesz részt a Pop Up Series Incubator fejlesztési programban. Utóbbi egy vadonatúj sorozatfejlesztési program, amely az európai producerek és forgatókönyvírók támogatását szolgálja, projektjeik gyakorlati fejlesztésével, szakértői mentorálással és pénzügyi támogatással.

Hajtűkanyar Autósiskola munkacímű fekete komédia története szerint egy magyar korrupcióellenes aktivista, Júlia rejtélyes körülmények között tűnik el épp azon a napon, amikor leleplez egy botrányt. A legfrissebb információk szerint a jogosítványát indult megszerezni. Eltűnése lavinaszerű eseményeket indít el, amelyeknek súlyos politikai következményei lehetnek. A főszerepekben Hajdu Szabolcs, Mari Dorottya és Polgár Csaba lesznek láthatók. A magyar-cseh-német koprodukció forgatókönyvíró-rendezője Schwechtje Mihály (Remélem legközelebb..., Sünvadászat), producere Petrovits Genovéva, gyártója a Kino Alfa.

Hajtűkanyar Autósiskola moodkép / Fotó: KVIFF / Kino Alfa

Kicsi jó hír napjainkban, Erdélyben játszódik. Egy lepukkant kisváros különös csodától hangos: egy erdei kunyhó szüntelenül lángol, a tüzet pedig egyszerűen nem lehet eloltani. Hamar elterjed, hogy a lángok kívánságokat teljesítenek, és zarándokok indulnak a kunyhózhoz. Egy nyugat-európai befektető wellnessközpontot tervez a közelébe, mire a város lakói bezsonganak a lehetőségtől. Politikusok, szerencsevadászok, önjelölt próféták és kiábrándult gyári munkások csapnak össze a beruházásért vagy ellene. A fejlesztés alatt álló film forgatókönyvét Csuja László (Virágvölgy, Szelíd) Zabezsinszkij Évával közösen jegyzi, producere Szijártó Anna, gyártója a Cinesuper.

Az Ostrom Kovács István azonos című, diák-Oscar nyertes kisfilmjének egész estés változata. Egy háború sújtotta városban Thea a túlélésért küzd, miközben fiára vár. Élelmet cserél vízre, miközben egyetlen vágya marad: egy fürdő. Amikor vízforrását bombatalálat éri, megpróbál lopni a katonai raktárból, de megsebesít egy fiatal katonát, és menekülni kényszerül. Egy dezertőr, Ismet rejti el, és lassan bizalom alakul ki köztük, miközben a város teljes káoszba süllyed. A rendező Gasztonyi Kálmánnal együtt írta a forgatókönyvet, a film producere Patricia D'Intino, gyártója a Good Kids.

A valós események által ihletett Méregkeverők című sorozat középpontjában bábák egy csoportja áll, akik igény szerint kevertek ki mérget az őket felkereső asszonyoknak, hogy az erőszakos férjeiket megölhessék. Grosan Cristina rendező Loïc Barrère és Leana Jalukse forgatókönyvírókkal, valamint Anda Ionescu producerrel dolgozik a projekten, amelynek gyártója a Tangaj Production.

A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivált és szakmai programjait július 4. és 12. között rendezik meg.

Forrás: KVIFF / Címlapkép: Schwechtje Mihály, Csuja László, Kovács István, Grosan Cristina