A kitüntetést a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlén adják át. A díjazott tiszteletére a Tetemre hívás című kisjátékfilmet vetítik Kolozsváron az október 8-i gálán. A 22. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle október 5. és 16. között lesz Erdély 19 településén, 26 vetítési helyszínen. A díjat olyan személyiségek kapják, akik munkásságukkal jelentős mértékben segítik a kezdő és a tapasztalt erdélyi filmesek pályáját, illetve tevékenységükkel gazdagítják az erdélyi magyar filmes kultúrát.

A Jászai Mari-díjas Hatházi András színművész 1967-ben született Brassóban. 1992-ben színészi diplomát szerzett a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémián. A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának volt tagja, jelenleg szabadúszó színművész és a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karának professzora. Írt színdarabot, adaptációt, forgatókönyvet, verset, prózát, tanulmányt. Gazdag alkotói munkássága több mint 100 színpadi és filmes szerepből, színházi, bábszínházi és rövidfilmes rendezésből áll. Játszott sokszorosan díjazott román filmekben: a Marian Crisan rendezte Morgen és Orizont című alkotásokban, de a Cannes-i Filmfesztiválon bemutatott R.M.N.-ben is szerepelt.

A magyarországi produkciók közül a közönség a Valan - Az angyalok völgye és a Zanox - Kockázatok és mellékhatások című filmekben láthatta. Az első erdélyi magyar játékfilmről, a Sárga csikóról (rendező: Janovics Jenő, 1914) elnevezett életműdíjat 2012-ben alapította a Filmtett Egyesület. Az évről évre megújuló Sárga Csikó-szobrocskát a nagyváradi Jankó Szép Noémi készíti, alkotómunkáját a bukaresti Liszt Intézet támogatja.

Forrás: MTI / Címlapkép: Hatházi András a Valan - Az angyalok völgye című filmben