A történet szerint Anna (Fignár Anna), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem fiatal frissdiplomása felvételt nyer első munkahelyére, a Bevándorlási Hivatalba. Lelkiismeretes és elhivatott, de a papírhalmok mögött még látja az embert, az érdekházasságok között pedig az igazi szerelmet. A fiatal irodista lány a Hivatal főhőse, az ő munkáján keresztül találkozunk azokkal a bevándorlókkal és ügyes-bajos dolgaikkal, akik a fiktív történetbe belecsempészik a valóságot: a migránsokat alakító amatőr szereplők ugyanis mind Magyarországon élő és dolgozó bevándorlók, akik közül többen is valódi történetüket viszik a képernyőre. Van köztük mongol egyetemista, aki 16 évesen költözött Budapestre, indiai férfi, aki Skype-on kérte meg magyar felesége kezét és nigériai hallgató is, aki odavan a szép magyar lányokért.
“Sokminden papír kell!” - mondja tört magyarsággal egy elefántcsontparti bevándorló a film kezdő képeiben. Nem meglepő ez egy ilyen intézményben, a Bevándorlási Hivatal mégis más, itt valódi sorsokról dönt a papír és az aláírás. A Hivatal a bürokráciáról és egy megkérdőjelezhető rendszerről beszél, ahol nem csak a bevándorlók, de az ott dolgozók is megtörhetnek egy-egy elutasító pecsét súlya alatt. A film ugyanis nem démonizálja a hivatali asztal mögött ülőket, nem viszi tovább a szívtelen ügyintéző toposzát, ehelyett egy fiatal, hétköznapi lányt állít a középpontba és a pult mindkét oldaláról rálátást ad a problémákra. A néző pedig szinte döntésképtelen, nem tudja kit sajnáljon jobban, a lányt, akinek az a feladata, hogy betartassa a törvényt, emiatt viszont kénytelen mások magánéletében turkálni és olyan kérdéseket szegezni idegeneknek, mint hogy visel-e otthon köntöst a férjük? Vagy az előtte ülőket szánjuk-e jobban, akiknek a jövőjük függ egy-egy ilyen intim és zavarbaejtő kérdéstől. Az irodista Anna nem több, mint egy fogaskerék a rendszerben. Ezt a futószalagszerű, szürke rendszert a film képi világa is nagyon hatásosan érzékelteti: sötét terek, kontrasztos szobák, börtönszerű ellenfény és monoton színek zárnak be minket a hivatal merev világába.
A film szerencsére mégsem csupa szürkeség, vidám - és játékfilmes - színfoltot visznek a történetbe azok az abszurditás határát súroló jelentek, mikor az alkotmányos alapismeretek vizsga multikulturális kavalkádjában járunk. Egy migráns férfi egy üzbég népdal dallamára szavalja el az Ómagyat Mária-siralmat, egy török férfi Gárdonyi Egri Csillagokából felel, egy ázsiai fiú pedig tökéletes magyarsággal mondja fel történelmünket. A film ekkor már nem csak elgondolkodtató, de megható is.
Nagy Viktor Oszkár rendezőtől nem idegen a migráció témája, 2013-ban Felsőbb parancs címen készített dokumentumfilmet a magyar-szerb határon illegálisan átkelő menekültekről. 2014-ben Gerő Marcell, a film producere kérte fel a Hivatal elkészítésére, amelyet az Európai Unió Európai Integrációs Alapja támogatott és a Campfilm produkciójaként készült el. A rendező a film forgatása előtt hónapokig követhette a Bevándorlási Hivatal munkáját, migránsokkal interjúzott, történeteket gyűjtött és megismerte az eljárások menetét. Részben innen, részben pedig korábbi ismeretségéből kérte fel azokat az amatőr szereplőket, akik a film fiktív történetének valódi bevándorlóit alakítják. A Hivatal egyik fő szálát adó kurd Kaya család sorsa például a sajtót is bejárta: a középkorú férfi és felesége 20 évvel ezelőtt költözött Magyarországra, három gyerekük közül kettő már itt született, itt járnak iskolába és itt tervezik a jövőjüket. A józsefvárosi piac bezárásakor azonban megcsappant a bevételük, így kiutasították őket az országból. Minden emberi tényezőt, az iskolát, a barátokat, a szálakat, amelyek ide kötik őket felülírt egy rendszer, ami megállapította, hogy a helyük nem Magyarországon, hanem Törökországban van, ahol kurd származásuk miatt nem érezhetik magukat biztonságban.
Az alkotásról megkérdeztük Kroó Adriennt, a Cordelia alapítvány pszichológus munkatársát, aki menekültekkel foglalkozik. Elmesélte nekünk, hogy igen nehéz bejutni egy-egy ügyintézőhöz, hatalmas sorokban várakoznak az igénylők és csak olyan klienseket fogadnak, akik elő egyeztetett időpontot kaptak telefonon.
“Érdekes a főszereplő, Anna személye, mert ő egy kedves, empatikus lányt formál meg, pedig ehhez a foglalkozáshoz elengedhetetlenek bizonyos tulajdonságok, amelyek vagy eleve meglévőek, vagy tanultak, de az biztos, hogy más helyzetben nem feltétlenül szimpatikusak. Ez a lány érzékeny lélek, aki minden ügyfeléhez őszinte nyíltsággal, empatikusan fordult, de ez nem szerencsés ebben a helyzetben, sőt a való életben pont ezeket az érzelmeket kell leállítani, mert a foglalkozásához tartozik, hogy úgy kell egész nap emberi sorsokról döntenie, hogy csupán papírokat, számokat és kizárólag objektív tényezőket vesz figyelembe. A film jól mutatja meg, hogy Annában milyen belső konfliktus alakul ki azáltal, hogy miközben együttérez a bevándorlókkal, a feletteseinek is meg szeretne felelni.” - osztotta meg a szakértő, aki elmondta, hogy véleménye szerint ez a helyzet mindkét oldal számára nagyon nehéz, hiszen - ahogy az a filmben is láthattuk -, az, hogy valaki iskolába jár, jó tanuló, sok barátja van, a bevándorlási hivatal szempontjából nem döntő érv, más típusú okok kellenek a kérelmek pozitív elbírálásához, mint például egy biztos munkahely. A pszichológus úgy érzi, hogy a legérzékenyebb és egyben legabszurdabb pont a filmben és a valóságban is, hogy a két fél között nagyon kevés a kapcsolódási pont annak ellenére, hogy életek, sorsok múlnak ezeken a találkozásokon és az utánuk bekövetkező döntéseken.
A menekülteknek kérdése más helyzet, hiszen ott az ok általában politikai vagy származási és nekik az életük védelme miatt kellett elhagyniuk a hazájukat. “A menekült státuszért folyamodók kérelmeit szintén a bevándorlási hivatal bírálja el, ám ha megkapják a státuszukat, már nem kell külön letelepedési engedélyért folyamodni. Itt a következő lépés az állampolgárságért való kérelem benyújtása, ami szintén nem egyszerű dolog, mert a menekültek esetében három év itt tartózkodás után adható, a bevándorlóknál viszont nyolc évet kell várniuk.” - tudtuk meg a pszichológustól.
Mind a menekültek, mind a bevándorlók folyamatos bizonytalanságban élnek, amelyhez a pszichológus szerint egy idő után megtanulnak pszichésen alkalmazkodni, ám ez megterhelő és folyamatosan hullámzó hullámzó frusztráció, amely alkalmanként, egyes élethelyzetekben feltörhet. Ilyen lehet például egy olyan hétköznapi eset, amikor a bevándorló család gyereke külföldi csereútra menne a magyar iskolájával, de nem teheti meg, mert lejárt az útlevele és a származási országából nem tud igényelni, azonban mivel még nem magyar állampolgár, itt sem tud. “Fogódzkodó lehet valamilyen cél kitűzése, de olyan bizonytalanságban élnek ezek az emberek, amelyeket egy állampolgár nem ismer.”
A film ugyan nem dokumentumfilm, így nem minden szempontból pontosan adja vissza a magyar bevándorlási hivatal működését, a rendszer mögött húzódó problémákat azonban megmutatja és mindezt úgy teszi, hogy nem kész válaszokat ad, hanem kérdéseket ébreszt a rendszerről, ahol 5 perc jut minden sorsra, ahol pár idegen dönt két ember szerelméről és ahol futószalagon mennek az életek.
