Filmhu: Milyen volt a forgatás, mennyire volt új, mennyire volt más, mint amire számítottál?

Nagy Viktor Oszkár: Teljesen új élmény volt, hisz még sosem csináltam ilyet, a főiskolán a leghosszabb forgatás öt nap volt egyhuzamban. És a produkció mérete is új kihívásokat jelentett - bár voltam már asszisztens nagyjátékfilmnél, Janisch Attila Másnap című filmjénél. Az a hatvan nap komoly tapasztalatokat adott. A mi filmünk 24 napig tartott csak, ennyire volt lehetőségünk – nagyon kevés volt. Egy kamerával ez merész vállalás volt, és arra sem volt lehetőség, hogy egy second unittal oldjunk meg bizonyos dolgokat - egy passzázs, egy hangulatkép is rengeteg időt elvett.

Filmhu: Gondolom, akkor a forgatás komoly előkészítést követelt, mindent pontosan át kellett gondolni, meg kellett tervezni.

NVO.: Hát ahogy ez minden nagyjátékfilmnél lenni szokott. A pénz amúgy mindig kevés, ha dupla annyi lenne akkor is. De ez a 24 nap azért nagyon az alsó határa volt a teljesítőképességnek.

Filmhu: Mennyi volt a teljes költségvetés?

NVO.: 120 millió forint körül volt. Ami a magyar átlag alatt van, ráaádsul 35 mm-es kamerára forgattunk, aminek járulékos költségei is vannak. A Panavision kamera amúgy nem egy ilyen költségvetésre van kitalálva, mi azért forgattunk vele, mert az operatőr Dobos Tamás az Aranyszemen megnyert egy 60 000 dollár értékű Panavision csomagot, amit fel kellett használnia olyan bontásban, ahogy ő (vagyis mi) akarta. Nem lehetett ott a teljes optikasor, csak a legminimálisabb felszerelést használtuk, egy varioobjektív, meg még néhány fix optika – ha valami kellett, külön kellett róla intézkedni.

Beszéd alig van, a képek és a hangok mesélik el a történetet

Filmhu: Hogy voltak a forgatási etapok, hány helyszín volt?

NVO.: Minden helyszínt egy régióban kellett megtalálnunk, hogy az utazással, szállásköltséggel ne kelljen megterhelni a költségvetést, de ez nem volt hátrány, néha kreatívabbá teszi az embert a szükség. Gyöngyös 50 km-es körzetében kellett megtalálnom a helyszíneket, amit az is megkönnyített, hogy ott nőttem fel, így nem volt szükség helyszínkeresőkre, specialistákra. A történet nosztalgikus hangvételű, bátyám legjobb barátjának, Janderának a karakterére épült, az egész egy rendszerváltás után játszódó apa-fiú történet. Volt régebben, elsőévesen egy vizsgafilmem, ami hasonló témát dolgozott fel. De nem sikerült, az idő, a tudás nem volt megfelelő, így továbbra is munkált bennem a sztori, meg akartam csinálni, és a diplomafilm témája kiválasztásánál egyértelmű volt, hogy akkor nekifutok még egyszer.

Filmhu: Elég elsőfilmesnek hangzik ez a téma, a szülőkhöz, a hagyományhoz való viszony tisztázása.

NVO.: Egyáltalán nem gondolkodtam „az” elsőfilmes koncepción, hogy mit kéne, hogy kéne – arról próbáltam filmet csinálni, ami izgatott, meg amiről azt gondoltam, hogy tudok valamit. Hiba lett volna olyan filmet álmodni, ami meghaladja a tudásomat és az erőmet.

Filmhu: Akkor ez egy intim film lesz.

NVO.: Teljes mértékben. Kevés szereplője van, majdhogynem olyan lesz, mint egy Családi kör-epizód. Persze nem tévéfilmes lesz, igazi, nagy szélesvásznú mozifilmnek készül. Azért is gondolom ezt, mert nagyon keveset beszélnek benne, inkább a képek és a hangok mesélnek el egy történetet. Azt hiszem, sok helyen fogják érteni, nem kell hozzá semmilyen kulturális, történelmi háttérismeret – ahogy Truffaut is mondta, az igazi film legyen úgy is érthető, ha nem értem, hogy a szereplők mit mondanak. Tehát a film idejének, a rendszerváltásnak sincs igazi jelentősége, az csak egy háttér, amely valamelyest megjelenik tárgyi hátterében, de csak valamelyest. Nem törekedtünk arra sem, hogy teljesen rekonstruáljuk a kort, már csak azért sem, mert az érzésem szerint ez lehetetlen, annyira egybefolyik a jelennel az akkori tárgyi-környezeti világ. Ráadásul vidéken játszódik az egész, ahol mindig van némi csúszás, spét. Az időtényező inkább nekem volt fontos. Van a történetben egy barátság, egy olyan kapcsolat, amilyen a bátyámnak volt 15 évvel ezelőtt – nem volt mobiltelefon, ami alapjaiban változtatta meg a kommunikációt.
Nekünk 15 éves koromban volt először rendes, vonalas telefonunk – nem is értem, előtte hogy szerveztük a találkozóinkat, hogy működött az élet. Megbeszéltük, hogy jövő szerdán találkozunk a dombon, a sarkon, a bolt mellett, hat órakor, és akkor ott voltunk. Ma meg még az utolsó percekben is odaszólunk a másiknak, hogy késünk.

Filmhu: Nyilván azért is késünk, mert megtehetjük, hogy odaszólunk.

NVO.: Pontosan.

Az épülő M6-osnál is forgattak

Filmhu: Azt gondolom, egy ilyen intim, szereplőközpontú filmben rendkívül fontos lehetett a szereplőkkel folytatott próbaidőszak. Volt ilyen? Egyáltalán kik a szereplők?

NVO.: A főszerepet nem színész játssza: Ravasz Tamásnak hívják, egy felsőpakonyi srác. A forgatás előtti utolsó hónapban találtam meg, több hónapig tartó keresés után. Áprilisban dőlt el, hogy forgathatok, és addig nem is keresgéltem, ami hiba volt, de biztos akartam lenni, hogy zöld lámpát kapok. Így lecsúsztam az iskolaidőszak nagy részéről, egy hónapom volt összesen. Fotózások, videózás, behívni őket – rengeteg kört futottunk, de nem akart meglenni a srác. Akiről nem is volt egy konkrét elképzelésem, és nem is akartam, hogy legyen. Nem volt előre eldöntve a külseje sem, egy olyan embert kerestem, akinek olyan pótolhatatlan erős lénye, kisugárzása, személyisége van ahhoz, hogy visszainspirálja a történetet, aminek így volt némi tere változni. És csak nem akart meglenni, már kezdett drámaivá válni a helyzet. Ekkor bíztunk meg egy profi céget, amely egy rakat gyereket összetrombitált, és akkor találtunk rá a Tamásra. Ő volt az első olyan, aki hozott magával valami történetet, és elég evidens lett, hogy ő lesz a főszereplő. S csak ezután kezdtem kiosztani a többi szerepet is: az apát Derzsi János játssza, a nagynénit pedig Nagy Andrea nevű táncosnő, akit a Tünet Együttesben láttam meg, az Alibi című előadásban. Neki sincs semmilyen filmes-prózai színházas előélete. Aztán készítettem néhány próbafelvételt, fotókat, eljátszottunk pár szituációt. Fontosnak tartottam az előzetes együttlétet, beszélgetéseket, okulván a főiskolai tapasztalatból, amikor sok kedves színész elvállalta a részvételt a vizsgafilmekben, de nem volt rá mód, hogy előtte találkozzunk, megbeszéljük a dolgokat. Úgyhogy a felvételekkor elkezdtek játszani valami teljesen mást, mint amire gondoltam. És akkor már késő.

Filmhu: És hogy ment a közös munka? Mennyire kötötted meg a kezüket?

NVO.: Okoztak meglepetéseket, de pozitívakat. Persze szükség volt az előzetes munkára, meg a forgatás során is egy fontos munkámmá vált, hogy folyamatosan inspiráljam őket, hogy belehelyezzem őket a film hangulatába, stílusába – és remélem, hogy nem modorába.

"...hozott magával valami történetet..."

Filmhu:Hagytad a lényüket működni, csak terelgetted őket, vagy pontos instrukciókat adtál nekik?

NVO.: A szereplőválogatásnál sok minden eldől, s hiába érdekes, izgalmas személyiség, jó karakter  valaki, ha nem tudsz vele együtt dolgozni, nem vagytok egy hullámhosszon, nem érzi a filmet, nem lehet csodákat tenni, illetőleg iszonyú fárasztó, ha mindennap elméleteket kell gyártani, magyarázni kell. Amikor a forgatáson a jelenetek előtt beszélgettünk, az csak egy formába hozás volt, hogy a legjobbat nyújtsák. És utána már technikai instrukciók jönnek, ha már minden, mindenki a helyén van, ha már érzik, hogy kell megmozdulniuk. Én ezt a részét nagyon élveztem a forgatásnak, mert a viszonylag nagy stáb segített annyit, hogy tudtam azzal foglalkozni, amivel a rendezőnek kell – de még így is nagyon keveset. Mert sok, a rendezéshez nem kapcsolódó kis aprósággal is foglalkoznom kellett. Nyilván ennek anyagi okai is vannak, meg a rendező is hibázhat, nem lát mindent előre, akkor várnia kell, míg a kívánsága teljesül.

Filmhu: Van olyan film, amely előkép, vagy a világával közel áll hozzád, netán olyan filmek, hibák, amiket el szeretnél kerülni?

NVO.: Nem nagyon lehet autonóm módon filmet csinálni, annyi hatás és élmény éri a filmkészítőt, hogy biztos meg lehet találni bizonyos ihlető forrásokat – ez egy természetes folyamat, végül is a művészettörténet erről szól. Kérdés, hogy ez érdekes-e egy film megközelítésekor; kapaszkodókat persze fel lehet kínálni a nézőknek. Nyilván sok minden hatott rám, de inkább arról beszélnék, hogy mit akartam elkerülni. A magyar filmek rákfenéje a forgatókönyv, sokszor nincs mire épüljön a vizualitás. Az én filmem nem büszkélkedhet nagy cselekménysorral, bár van egy történet, de az nem egy szenzáció. Viszont van egy precíz szerkezete, amit én igyekeztem megtartani. Ami nehéz dolog, hisz a forgatás alatt könnyen elcsábul az ember, meglát új utakat, új irányokat a szereplők, a hely hatására, a konkrét megvalósulás hatására. És nagyon könnyen elindul az ember egy másik irányba, aminek viszont a következményeit már nem látod át, és szétesik a szerkezet. És én követtem el ilyen hibát a vizsgafilmjeimben – egyszerűen fegyelmezettnek kell lenni, ragaszkodni kell azokhoz a cölöpökhöz, amiken át lehet ugrálni, amik közben lehet tévelyegni kicsit, de az alapvető pontoknak stabilnak kell maradniuk.
Olyan filmeket akarok csinálni, ami érdekli az embereket, de ugyanakkor én sem látok mindent előre, nem lehet előre lemérni, hogy milyen lesz.

Filmhu: Milyen kompromisszumokat kellett kötnöd?

NVO.:  Egy nap alatt annyit kellett leforgatnom, amit normális esetben két nap alatt kellett volna. Szerencsére az Eurofilm stúdió teljes szabadságot adott nekem, és ez nagyon ritka és jó dolog. Nem volt olyan szándék, hogy ennek a filmnek erre vagy arra a fesztiválra kéne elkészülnie, mint ahogy a témaválasztást sem indokolta semmi efféle külsődleges, a film utóéletére koncentráló szempont. Mert azért ma sok film készül kifejezetten fesztiválokra, zsűrikre, zsűritagokra, divatos témákra kihegyezve. 

"...ott nőttem fel, nem volt szükség helyszínkeresőkre..."

Filmhu: Mi a további menetrend, mikor lesz kész?

NVO.: Jövő tavasszal. A vágás február végéig tart, jövő ősszel lenne a bemutatója. A támogatásokat is úgy kaptuk meg, hogy egy részüket csak jövőre használhatjuk fel. Többen kérdezték, hogy a Filmszemlére elkészül-e, de szerintem nem kell sietnünk, a film nem veszít a frissességéből.

Filmhu: Mennyire engedted szabadjára az operatőrt?

NVO.: Közösen dolgoztunk. Tamás a főiskolán az osztálytársam volt, és ő is szólt, ha valamit rendezőszemmel másként látott, illetve én is elmondtam, ha a látvánnyal kapcsolatban volt valami meglátásom.

Filmhu: Lesz filmzene?

NVO.: Lesz, a filmzene készül, a barátom, Ágai Péter írja, ő rengetegféle hangszeren játszik, és nagyon érzékeny személyiség – vele fogunk most leülni és a vágás mellett párhuzamosan dolgozni.