Nyilvánosságra hozták a szeptember 2-án kezdődő velencei filmfesztivál karakteres szerzői filmeket bemutató Giornate degli Autori (Venice Days) versenyprogramját. A Giornate degli Autori szekció 2004-ben jött létre, a cannes-i Quinzaine des Cinéastes mintájára. Programjukban mindössze 10 új egész estés filmet vonultatnak fel, különös hangsúlyt fektetve az innovációra, a kísérletezésre, az eredetiségre és a függetlenségre.

Horvát Lili korábbi filmje, a világszerte számos díjjal jutalmazott Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre szintén Velencében debütált, majd Magyarország hivatalos Oscar-nevezettje volt 2021-ben.

A magyar rendező új, angol nyelven készült filmjében Margot, a házassági problémákkal küzdő fiatal amerikai űrkutató megmagyarázhatatlan módon eltűnik, miközben a férjével, Sammel az Alpokban túrázik. Pár héttel később felbukkan az emlékére szervezett búcsúztatón. Semmire sem emlékszik korábbi életéből, egyedül a Mars-kutatásról szóló jegyzeteire, amelyeket kétségbeesetten meg akar semmisíteni. Margot nem ugyanaz, mint azelőtt, Sam mégis a szerelmük második esélyeként tekint a felesége visszatérésére.

Horvát Lili / Fotó: Poste Restante Production

A Jegyzeteim a Marsról nemzetközi koprodukcióban készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával, osztrák, francia, német, bosnyák, montenegrói es amerikai partnerekkel együttműködésben. Operatőre Maly Róbert, látványtervezője Sztevanovity Sandra, vágója Szalai Károly, jelmeztervezője Szlávik Juli, zeneszerzője Keresztes Gábor, hangmestere Várhegyi Rudolf, casting directora Fátyol Hermina, vezető producerei Csernátony Dóra és Horvát Lili. Az alkotás részben 35 mm-es filmre forgott, melynek hívása és fényelése az NFI Filmlaborban készült.

A főszerepeket Mackenzie Davis és Rupert Friend játssza. Mackenzie Davis generációjának egyik legizgalmasabb tehetsége, világszerte ismert a Black Mirror sorozatból, egyebek mellett Denis Villeneuve Szárnyas fejvadász 2049-ében, Jason Reitman Tully-jában és a legutóbbi Terminátor-filmben volt látható. Rupert Friend Wes Anderson visszatérő színésze. Pályája kezdetén a Büszkeség és balítélet, majd a Homeland sorozat hozott neki nemzetközi ismertséget, legutóbb a Jurassic World: Újjászületés-ben lehetett látni.

A 83. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált 2026. szeptember 2-12. között tartják hagyományos helyszínén, a Lido di Venezián.

A film nemzetközi értékesítésért a Paradise City Sales és az UTA Independent Film Group felel. A filmet tavasszal még az utómunkálatok alatt számos országba megvásárolták a helyi forgalmazók, így a romantikus dráma világszerte eljuthat majd a mozinézőkhöz.

A Jegyzeteim a Marsról a velencei világpremiert követően télen érkezik a magyar mozikba a Mozinet forgalmazásában.

Forrás: NFI / Az alkotók közleménye