Első alkalommal rendezik meg 2027. január 14–17. között a VARIO Filmfesztivált és Workshopot Kaposváron. A Hologram Film és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) közös kezdeményezése a filmes hallgatók, a hazai filmszakma és a közönség közötti kapcsolatteremtést szeretné elősegíteni. A négynapos program középpontjában hat kiválasztott fikciós rövidfilmterv fejlesztése áll, de a rendezvény nyilvános vetítésekkel és közönségtalálkozókkal is várja az érdeklődőket.

A workshop résztvevői Horvát Lilivel, Reisz Gáborral és Mayer Bernadettel dolgozhatnak együtt filmterveiken. A meghívott alkotók a négynapos intenzív program során dramaturgiai és forgatókönyvfejlesztési kérdésekben segítik a fiatal filmeseket, emellett mesterkurzusokon is megosztják szakmai tapasztalataikat.

A VARIO nemcsak a filmes hallgatóknak szól: a rendezvény minden estéjén nyilvános filmvetítéseket tartanak Kaposváron, amelyeken a meghívott tutorokhoz kapcsolódó alkotásokat láthatja a közönség. A programban a Jegyzeteim a Marsról, a Földszint és a Mommy Blue című filmek szerepelnek. A vetítéseket az alkotókkal folytatott közönségtalálkozók kísérik.

A workshopon részt vevő hat projekt a négynapos fejlesztőmunka után is versenyben marad a megvalósítást segítő támogatásokért. Az alkotóknak két hónap áll rendelkezésükre, hogy benyújtsák továbbfejlesztett forgatókönyveiket, amelyeket a tutorok értékelik. A díjak között 500.000 forintos pénzügyi támogatás, a Reflex Film által felajánlott teljes color grade, a Voice Café Stúdió teljes hangutómunka-támogatása, valamint a Kraft Rental 1.500.000 forint értékű eszközbérlési támogatása szerepel.

A VARIO workshopjára filmes felsőoktatásban vagy más filmes szakmai képzésben részt vevő, aktív tanulói vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkező alkotók jelentkezhetnek fikciós rövidfilmtervvel. A nevezés ingyenes, a hat kiválasztott projektet decemberben hirdetik ki. A részvétel feltétele a teljes, négynapos kaposvári programon való személyes jelenlét.

A jelentkezési határidő 2026. november 26.

A pályázati feltételek és a jelentkezési felület a variofesztival.hu oldalon érhetők el.