A pályázat formája egyszeri, vissza nem térítendő támogatás.

A pályázatokat a Filmjus Alapítvány kuratóriuma által felkért eseti bírálóbizottság előterjesztése alapján a Kuratórium bírálja el, 2024.november 28-ig.

A nyertes pályázókkal támogatási az alapítvány szerződést köt. A pályadíj csak a szerződés megkötése után fizethető ki. Előkészítésre, forgatásra és utómunkára az elnyert összeg nem fordítható.

A pályázaton való részvétel feltételei:

  • A pályázaton bármilyen műfajú (dokumentumfilm, tévéfilm, animáció, kísérleti film, ismeretterjesztő film, kisjátékfilm, nagyjátékfilm,filmsorozat) forgatókönyvvel lehet pályázni.

  • A pályázaton korábban már díjazott művel ismét részt venni nem lehet, annak fejlesztett változatával sem

  • A pályázaton érvényes magyar adószámmal és bankszámlaszámmal rendelkező bejegyzett cégek indulhatnak. Az egyéni vállalkozó is cégnek számít.

Felsőoktatásban tanulók számára nyújtott kedvezmények:

  • Egyetemi jogviszony igazolásával diákok magánszemélyként is pályázhatnak, ha rendelkeznek adóazonosító jellel és magyar bankszámlaszámmal.

  • Egyetemi hallgatói nevezési díj: 5 000 forint

  • Egyetemi hallgatói beadási határidő: 2024. november 25.

  • Egyetemi hallgatói pályázatokról szóló döntés kihirdetése: 2025. február 20.

Kép az Árni című filmből, ami 2022-ben kapott támogatást

 

Benyújtandó dokumentumok

Minden pályázathoz (4 papíralapú példányban, és elektronikusan)

  • Jogtisztaságot igazoló́ okiratok. Saját mű esetén elegendő az adatlapon található́ nyilatkozat kitöltése, aláírása. Nem saját szellemi tulajdon esetén a megállapodást igazoló irat, szerződés.

  • Motivációs levél

  • Szakmai önéletrajz

  • Kitöltött adatlap és ellenőrzési lista, mely letölthető̋ a Filmjus Alapítvány honlapjáról

  • A pályázati díj befizetésének igazolása (1 példányban)

  • 2024/25-ös Egyetemi hallgatói jogviszony igazolása (diákkedvezményhez)

További benyújtandó dokumentumok műfajok szerint

(4 papíralapú példányban és elektronikusan)


Játékfilm, TV-film, filmsorozat, kisjátékfilm, kísérleti film szekcióban

  • minimum 3 oldal hosszúságú szinopszis

  • treatment vagy forgatókönyv

  • szerzői koncepció: forgatókönyvírói vagy rendezői koncepció

Dokumentumfilm és ismeretterjesztő film szekcióban

  • részletes, minimum 3 oldal terjedelmű szinopszis

  • opcionálisan benyújtható továbbá: treatment vagy forgatókönyv
    szerzői koncepció: forgatókönyvírói vagy rendezői koncepció

Animáció szekcióban

(3 példányban)

  • szinopszis

  • látványterv

  • figuraterv

  • szerzői koncepció (forgatókönyvírói vagy rendezői)

 

A pályázat érvénytelen, amennyiben

  • nem felel meg a fenti követelmények egyikének

  • a postai bélyegző̋, illetve az elektronikus példány érkezési dátuma határidőn túli

  • az előző̋ években nyertes pályázó́ új pályaművének benyújtása elött, pályázati beszámolási kötelezettségének nem tett eleget.

A pályázati díj befizetése

A pályázati díj 12.000-Ft, melyet a pályázó cégnek, vagy egyéni vállalkozónak, magyarországi
bankszámlaszámlájáról kell utalni.

A pályázati díj 5000-Ft egyetemi hallgatók részére, melyet a hallgató magyarországi
bankszámlaszámlájáról kell utalni.

A Filmjus Alapítvány 10201006-50153268-00000000 (Kereskedelmi és Hitelbank)
számlaszámára. Csak magyarországi banki átutalást fogadnak el.

 

Beadási határidők

  • Cégek, egyéni vállalkozások: 2024. szeptember 10. kedd

  • Egyetemi hallgatók: 2024. november 25. hétfő

  • A pályázat hiányos beküldése esetén egy hét áll rendelkezésre hiánypótlásra.

A pályázat benyújtásának helye

  • Az elektronikus példányokat a filmjusalapitvany2024@gmail.com e-mail címre kell elküldeni

  • A pályázat papír alapú́ dokumentumait postai úton vagy személyesen H-Cs: 10-16 óráig kell leadni, az alábbi címen: Filmjus Alapítvány, Filmes Ház: 1092 - Budapest, Ráday u. 31/B.

 

Címlapkép: Paul Dano a Fejbenjáró bűn (Ruby Sparks) című filmben