A Filmalap forgatókönyv-fejlesztésre hívta  Szőcs Petra Gemma nővér című filmtervét, míg Zsemberi Zsófia Pinkler című alkotásával a prágai filmművészeti egyetem (FAMU) jóvoltából részt vehet a Midpoint elnevezésű nemzetközi forgatókönyv-fejlesztő workshopon.

 

 

 

 

A játékfilmek között kap gyártási támogatást Szilágyi Zsófia Egy nap című filmterve.

egynap600

Csuja László egy magának csecsemőt lopó magányos nőről szóló Virágvölgy című drámája.

viragvolgy600

Vékes Csaba és Dudás Balázs vígjátéka, A hetedik alabárdos, amelynek főhőse egy vidéki színházban mellőzött csoportos szereplőből válik megkerülhetetlen szereplővé az igazgató emlékezetvesztésének köszönhetően.

hetedikalabardos600

A szakmai közönségtől a legtöbb szavazatot Zurbó Dorottya Hat könnyű lecke című dokumentumfilm-terve kapta, amely egy Magyarországra került szomáliai menekült hétköznapi küzdelmeit mutatja be.

hatkonnyulecke600

A nyertes pályaművek között van Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című sci-fi animációja is, amely egy olyan jövőben játszódik, ahol a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok egy hihetetlenül tápláló, ám emberi húsból táplálkozó növényt kísérleteznek ki. 

muanyagegbolt600

A program célja, hogy a frissdiplomás filmesek pályakezdésének támogatása mellett ösztönözze az új és eredeti hangok megjelenését a magyar filmgyártásban. A pályázatra 67 filmterv érkezett, amelyek közül 12 alkotást juttattak tovább a program mentorai, Enyedi Ildikó, Kerékgyártó Yvonne, Pataki Ágnes, Petrányi Viktória és Pusztai Ferenc. A program nyerteseinek a gyártási folyamatokra játékfilmek esetében legfeljebb 62 millió, dokumentumfilmnél 22 millió, míg animációs filmtervnél 82 millió forint értékben nyújtanak támogatást.

Sok tehetséges munkát és ígéretes alkotót ismerhettek meg a mentorok a pályázat segítségével, emellett jó volt látni azt is, hogy a Filmalap fontos lépéseket tett az egész szakma bevonására - értékelte a programot Enyedi Ildikó. Az eredményhirdetés zárásaként Havas Ágnes, a Filmalap vezetője hangsúlyozta, hogy az Inkubátor Programot jövőre is meghirdetik a pályakezdő filmesek számára.

(Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap / Magyar Filmunió; MTI)