A Magyar Mozgókép Közalapítvány pályázatot hirdet legalább 70 perces játékfilmtervek fejlesztésének támogatására. A pályázat célja: filmtervek fejlesztése, melynek keretében a pályázók kutatói, alkotói, tervezői és szervezési tevékenységet végeznek, mely egy filmterv és egy forgatókönyv létrejöttét, eladhatóságát, eladását illetve megvalósíthatóságát és későbbi megvalósítását célozza és amelynek eredményeképpen a játékfilmek előkészítettsége olyan fokú lesz, hogy azok gyártása megkezdődhet, illetve gyártásának támogatását az MMK által kiírt pályázatok keretében kérni lehet.
Még több magazin
magazin
Giccsbe hajlóan érzelmes, pofonegyszerű ideákkal operáló, mégis lenyűgözően látványos és lehengerlően koreografált alkotás Alonso Ruizpalacios…
továbbmagazin
Március első felének streaming kínálatában Hajdu Szabolcs kifejti, hogyan lehet valaki egy százalékban indián, Reich Péter hőse a rendszerváltó…
tovább
Schwechtje Mihályúj filmje feszültséggel teli dráma, melyben a készséges bébiszitter (Mari Dorottya) morális dilemmába kerül, amikor egy válságban lévő házaspár (Jakab Juli és Polgár Csaba) problémáit és gyerekeit kell a saját karrierje elé helyeznie. A film február 13. óta látható a mozikban, a Mozinet forgalmazásában.
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
Jakab Juli: Hogy lehetne valami személyiségvesztés, ami ennyire mélyen a részeddé válik?
Schwechtje Mihály: Van a fejemben egy társulat
a teljes dosszié
13 év után újra van Magyar Filmszemle, visszatér a magyar filmszakma egykori elsőszámú találkozóhelye. A Szemle nyitófilmje Schwechtje Mihály Sünvadászat című filmje, a programba közel 150 alkotást válogattak be, köztük játékfilmek, dokumentumfilmek és kísérleti filmek is megtalálhatóak, kis- és egészestés formátumban.
Kiosztották a 44. Magyar Filmszemle díjait
A tévéknek fogalmuk sem volt, hogy mit kezdjenek ezekkel a sorozatokkal
Sünire vágyik, minden családi titkot el kell bírnia cserébe
a teljes dosszié
Megérkezett magyar mozikba a Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című rendezése, ami a gyerekek és a családok életéről és problémáiról szól játékos, elemelt hangvételben.
Újjászületett a magyar ifjúsági film, és ebben nincs semmi véletlen
Lakos Nóra: Mindig is ezt a filmet szerettem volna megcsinálni
Ahol a Bauhaus és a tinilányos hangulat találkozik
a teljes dossziéAkit az akarat vezérel, nem boldog. A teljes ember kifejezés ideákat és ideálokat jelent, nem az élet méricskélését - mit váltottunk valóra vágyainkból -, hanem a szabadság, szenvedély, észszerűség perceit, akár önfeláldozást is.
David Gale / David Gale élete