A jótékonysági vetítéseket a Magyar Rotary Clubok Szövetsége szervezi, amely 56 Rotary klubot fog össze országszerte Győrtől Szegedig, Pécstől Budapesten keresztül Nyíregyházáig - olvasható a szervezők MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írják, május 13-án 11 városban lesz látható premier előtt a Brigádnapló: Budapesten, Miskolcon, Szegeden, Csongrádon, Székesfehérváron, Sopronban, Szombathelyen, Szentendrén, Kecskeméten, Szolnokon és Kiskunhalason.

A vetítésekre csaknem 2000 nézőt várnak, akik a film után több helyszínen az alkotókkal, szereplőkkel is találkozhatnak. A jegyekből és a támogatásokból befolyt összegből az adott város Rotary klubjainak segítségével gyermekeket és fiatalokat támogatnak.

A filmről szólva a közleményben kiemelik, hogy Szőke András rendező a tőle megszokott, keserédes stílusával fogott bele a rendszerváltás egy szeletének bemutatásába a szentesi Petőfi Szocialista Brigád fellelt eredeti brigádnaplójának felhasználásával.


"A film a közösség összetartozását, a túlélést és a kreatív megoldásokat helyezi előtérbe a hiánygazdaság, a szocialista tervgazdálkodás idejében, célul tűzve ki, hogy a múltba való elmélyedés mellett humorával a fiatal korosztályt is megszólítsa, és bemutassa számukra a hetvenes-nyolcvanas évek néha burleszkszerű mindennapjait" - írják az ismertetőben.

A Brigádnapló című szatirikus vígjáték producere Mészáros Zoltán, operatőre Bán-Horváth Attila, a forgatókönyvet Nemes Orsolya és Szőke András jegyzi. A filmben Szőke András mellett többek között Reviczky Gábor, Szarvas József, Györgyi Anna, Fábry Sándor, Badár Sándor, Gáspár Tibor, Zelei Gábor, Vida Péter, Kautzky Armand és Bede Róbert játszik.

Forrás: MTI